Holiday (Malec fanfiction - HUN) /BEFEJEZETT/

Macskajaj

Alec másnap szörnyű fejfájásra ébredt. Fél szemmel maga mellé pillantott és konstatálta, hogy Magnus már nincs az ágyban. Semmi ereje nem volt felkelni, így inkább a fejére húzta a takarót és morogva a másik oldalára fordult.

Nem sokkal később hallotta, hogy valaki bejön a szobába, majd egy kéz egy hirtelen mozdulattal lerántotta róla a takarót. Na, ezt már Alec sem tűrhette szó nélkül.

- Mit művelsz, Magnus? – kérdezte furcsán rekedtes hangon. Nem kellett megfordulnia, hogy tudja, ki áll az ágya mellett.

- Felkeltelek. Épp ideje már – felelte a boszorkánymester. – Tudod te hány óra van, Alexander?

- Azt hiszem, most az érdekel a legkevésbé – morogta Alec.

- Ó, csak nem másnapos valaki? – nevetett Magnus.

- Nagyon vicces – felelte a fiú, miközben nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát. – Azt hiszem, soha többé nem iszom egy kortyot sem.

- Szerintem egész jó hatással volt rád – mosolygott továbbra is Magnus. – Még sosem láttalak ilyennek.

Alec aggódva nézett a boszorkánymesterre. Nem igazán emlékezett a tegnap estére, sőt, mondhatni semennyire. Így most érthető volt, hogy miért habozott feltenni a kérdést, ám végül mégis megtette.

- Milyennek?

Magnus kuncogott egyet, majd elindult a nappali irányába, Alec pedig szinte futott utána.

- Magnus! Válaszolj!

- Kávét? – kérdezte a boszorkánymester, mintha Alec nem is szólt volna hozzá.

Alec elvette a kávét, leült az egyik fotelbe és nagyot kortyolt az italból. Soha nem örült még így egy csésze kávénak, mint most. Igaz a feje még mindig szét akart hasadni, de legalább a forró italtól magához tért kissé.

- Szóval? – kérdezte ismét, a bögrét a kezében szorongatva. – Mi történt tegnap?

- Egyáltalán nem emlékszel rá? – kérdezett vissza Magnus.

- Nem igazán. Vagyis... az még rémlik, hogy kimentünk az udvarra és sétáltunk, de aztán semmi.

Magnus továbbra is csak Alec-et nézte és önelégülten mosolygott.

- Nem szeretem, mikor így vigyorogsz – mondta Alec. – Az semmi jót nem jelent.

- Nem történt semmi, Alexander.

- Semmi? – nézett tágra nyílt szemekkel Alec. – De hát...

- Azon kívül, hogy megcsókoltál – folytatta Magnus.

Alec még a száját is eltátotta döbbenetében. Csak nézett Magnus-ra, mintha azt várta volna, hogy közli vele, hogy csak ugratja.

- Megcsókoltalak... - Alec nem kérdésnek szánta, de úgy hatott.

- Úgy van. Miért vagy így meglepve?

- Mert... nem jellemző rám – felelte a fiú.

- Igen, tudom. De meg tudnám szokni – mondta Magnus, önelégült mosollyal.

Alec majdnem kiköpte a kávét, ugyanis éppen ezt a pillanatot választotta, hogy újabb adagot kortyoljon az italból.

Magnus felnevetett.

- És... aztán ? – kíváncsiskodott Alec. – Tényleg nem emlékszem semmire.

- Aztán? Aztán semmi – felelte Magnus tárgyilagosan. – Feltámogattalak – hozzáteszem az öt perc alatt, míg felértünk az összes szembe jövő vendéget meg akartad ölelni.

- Te jó ég... - Alec a tenyerébe temette az arcát.

- Végül is, egész mókás volt – nevetett Magnus.

- Azt elhiszem.

- Szóval feltámogattalak, te pedig ruhástól zuhantál az ágyba, fél perc múlva pedig úgy aludtál, mint a bunda. Még a vetkőzéssel sem bajlódtál – mutatott Magnus Alec felé, mire a fiú végignézett magán. És valóban. Öltönynadrág és ing volt rajta, bár eléggé röhejesen nézett ki. Az ing egyik oldala kicsúszott a nadrág derekából, néhány gomb kigombolódott, egy pedig le is szakadt.

- Remek. Ezek után ki sem teszem a lábam a szobából – mondta Alec lesújtva.

- Dehogyisnem. Nyaralni jöttünk, nem ücsörögni – jelentette ki a boszorkánymester.

- Ja, és én leszek a hotel bohóca. Micsoda megtiszteltetés – morgott Alec.

- Ugyan már! Itt senki nem foglalkozik az ilyesmivel. Szerintem már el is felejtették.

- Te könnyen beszélsz. Nem te akartad megölelgetni őket – felelte Alec.

Időközben Magnus is szerzett magának egy bögre kávét és leült Alec-kal szemben. A fiú végignézett rajta. Magnus úgy nézett ki, mint aki egy kortyot sem ivott előző este. Alec irigyelte érte. A haja most is tökéletesen volt zselézve, bár jelenleg nem volt egy tincse sem színesre festve. Egy kék színű pamutnadrágot hozzá pedig egy fekete pólót viselt, így meglepően hétköznapi kinézete volt.

Alec eleinte furcsa szemmel nézte a boszorkánymester különös öltözködési szokásait, ám mostanra nem csak hogy megszokta, de egyenesen szerette. Magnus épp az ő ellentéte volt. Kettejük közül Alec volt a megtestesült szürkeség és hétköznapiság, Magnus pedig a csillogás és a feltűnés. Ég és föld volt köztük a különbség, de lehet, hogy éppen ez vonzotta őket egymáshoz.

- Látod, most te bámulsz – mondta Magnus, miközben a kávésbögre pereme felett nézett Alec-re.

- Nem, csak... elgondolkoztam.

- Jó, akkor most gondolkozz azon is, hogy hová menjünk. – mondta Magnus.

- Párizsba – vágta rá hirtelen Alec és még maga sem értette, hogy miért mondta ki, de az volt az igazság, hogy egy ideje már befészkelte magát a fejébe ez a válasz. Most viszont még maga is megdöbbent a hirtelen reakción.

Magnus kissé oldalra döntötte a fejét és úgy nézett Alec-re.

- Nocsak. A szerelmesek városába? – kérdezte, ám egyértelműen nem várt rá választ. –Miért pont Párizs?

- Nincs különösebb oka. Csak érdekel – felelte Alec, de szemmel láthatóan zavarban volt. Nem csak azért, mert Magnus a szerelmesek városának nevezte Párizst, hanem sokkal inkább azért, mert pontosan ezért választotta ezt a várost, ám ezt semmi pénzért nem vallotta volna be. Sem Magnus-nak, sem senki másnak.

- Hát jó – mondta Magnus, mire Alec végre rá nézett, ugyanis eddig csak ide-oda forgatta a fejét zavarában. – Legyen Párizs.

- Csak egy kérésem van – szólt most Alec.

- Mi lenne az?

- Holnap. Ma ugyanis talán még az Eiffel torony is aktívabb nálam – dőlt hátra Alec a fotelben és tényleg úgy érezte magát, mint akivel előző nap feltörölték az egész szálloda padlóját.

- Rendben, holnap. Most viszont Alexander, elmész zuhanyozni, mert az a bögre kávé nem tesz csodákat – mondta Magnus ellentmondást nem tűrő hangon, majd felrángatta a fiút a fotelból és elkezdte a fürdő felé taszigálni, Alec pedig az ellenállás legcsekélyebb jelét sem mutatta.