Holiday (Malec fanfiction - HUN) /BEFEJEZETT/

Taníts, mester!

Csend volt.

Csak a motor zúgását lehetett hallani, ahogy haladtak a meglehetősen kihalt úton.

Alec a tájat figyelte és közben ezer féle gondolat kavargott a fejében. Mint például: Tényleg jól tette-e, hogy eljött? Mit csinálhatnak a többiek? Mi lesz, ha bajba kerülnek, míg ő nyaral, és nem tud segíteni? Hova mennek egyáltalán?

Eközben Magnus már egy ideje aggódva figyelte a fiút, amiből az semmit nem vett észre. Tudta – hát persze, hogy tudta -, hogy Alec nem fog egykönnyen megbarátkozni a gondolattal, hogy hosszabb időre ott kell hagynia a megszokott környezetét, de azért azt remélte, hogy legalább az ő társasága segít neki hamarabb feloldódni. Mikor elindultak, még úgy tűnt, hogy a fiú élvezi a dolgot, ám ahogy telt az idő egyre szótlanabb lett és csak bámult ki az ablakon. Talán nehezebb lesz ez, mint ahogy Magnus gondolta.

Abbahagyta Alec figyelését és próbált a vezetésre koncentrálni és nem gondolni az ordító csendre, ami már egy ideje beállt köztük. Eszébe jutott, hogy bekapcsolhatna valami zenét, de azonnal el is vetette az ötletet, mert mikor legutóbb ezzel próbálkozott Alec azt mondta csendre vágyik és kikapcsolta a rádiót. Azóta tartott ez a csend, vagyis – nézett Magnus az órájára – nagyjából egy órája.

Végül nem bírta tovább. Azért mindennek van határa, gondolta. Egy hatalmasat fékezett és ott ahol volt megállt az út szélén. Nem nézett Alec-re, csak idegesen markolta a kormányt.

A mellette ülő Alec azonban felháborodva fordult felé, mivel a fékezéstől majdnem beverte a fejét a szélvédőbe.

- Mi a....? – ám mikor meglátta Magnus arckifejezését elharapta a mondatot. Az továbbra sem nézett rá, csak meredten bámulta az utat, ujjaival pedig a kormányon dobolt.

- Magnus...? – szólalt meg Alec halkan.

Magnus nagyot sóhajtott, abbahagyta a dobolást és végre Alec felé fordult.

- Mondd, mi bajod van? – kérdezte, és hallani lehetett a hangján, hogy ideges.

- Bajom? – kérdezett vissza Alec, mint akinek fogalma sincs róla, hogy miről van szó, holott nagyon is jól tudta. Csodálta is, hogy Magnus ilyen sokáig bírta szó nélkül.

- Igen, bajod. Már egy órája egy szót sem szólsz, úgy csinálsz, mintha nem is akarnál itt lenni. Ennyi erővel egymagam is elmehettem volna nyaralni, Alec.

A fiú nem válaszolt, helyette elfordította a fejét és kinézett az ablakon.

- Nézd, én tudom, hogy ez szokatlan, meg minden, de azért megpróbálhatnád élvezni egy kicsit. Nem gondolod? - folytatta Magnus. – Vagy ha nem is akartál jönni, akkor igazán megmondhattad volna és akkor nem strapálom magam.

- Akartam jönni – felelte Alec.

- Tényleg? Ezt jó tudni, mert jelen pillanatban nem úgy tűnik – mondta Magnus, majd kinyitotta a kocsi ajtaját, kiszállt és elindult az út szélén, maga mögött hagyva az autót, Alec-estül, csomagostul. Még csak hátra sem nézett.

- Most meg hová mész? – kiáltott utána Alec.

- Sétálni – felelte a boszorkánymester és ezzel Alec magára maradt az autóban.

Alec egy darabig idegesen járkált fel-alá a kocsi mellett, miután Magnus otthagyta. Nem tudta eldönteni, hogy utána induljon-e, vagy megvárja, míg visszajön.

Végül úgy határozott, hogy nem fog ölbe tett kézzel várni. Elindult hát Magnus után, bár fogalma sem volt, hogy merre keresse, ugyanis a boszorkánymester úgy eltűnt, mint a kámfor. Talán nyitott egy portált és itt hagyott dühében, gondolta Alec, mikor már vagy húsz perce járta a környéket és még csak nyomát sem látta Magnus-nak. Végül, eredmény híján elindult vissza az autóhoz, ám útközben felfedezett egy ösvényt, ami levezetett az útról, be egyenesen egy erdős, bozótos területre. Alec megtorpant. Valami azt súgta neki, hogy ha meg akarja találni Magnus-t akkor bizony arra kell mennie.

Alec bizonytalanul méregette az ösvényt. Sosem volt oda az olyan helyekért, amiket nem ismert és nem tudhatta, mi várja, de most mégis arra eszmélt, hogy elindul.

Nem telt sok időbe, mire kiért az ösvény végére, ám ott azonnal meg is torpant. Kellett pár másodperc, mire feldolgozta a látványt.

Egy tó partjára érkezett, amit körbe vettek a szebbnél szebb virágokban pompázó fák, melyek szirmaikat a tó vizére szórva, szinte szőnyegként borították be azt, minta az egész tómeder virágokkal lenne tele. A tó partján pedig ott állt Magnus, ám szemmel láthatóan nem vette észre Alec-et. A boszorkánymester neki háttal állt, ám Alec nagyon jól tudta, hogy csukva van a szeme. A kezei között egy kék színű fénygömböt egyensúlyozott, miközben széles mozdulatokat tett a karjaival. Mindig ezt csinálta, mikor meg akart nyugodni. Alec már jó párszor látta ezeket a mozdulatokat és általában ő is megnyugodott a látványtól, most azonban nem ez volt a helyzet. Most tisztában volt vele, hogy Magnus miatta nyugtalan, így jelenleg a legkevésbé sem nyugtatták meg a boszorkánymester lassú mozdulatai.

- Meddig szándékozol bámulni? – kérdezte hirtelen Magnus, ami kizökkentette Alec-et a gondolkodásból.

- Nem akartalak zavarni – hazudta Alec, holott valójában azért nem szólt, mert nem tudta, mit is mondhatna.

Magnus abbahagyta a fénygömbbel való zsonglőrködést és megfordult.

- Alexander – szólt szokásos, nyugodt hangján. – Mondd el mi a gond.

Alec lesütötte a szemét és a tó partjára szóródott szirmokat vizsgálgatta a cipője orra előtt.

- Alec – hallotta ismét Magnus hangját, most már közelebbről.

- Magnus... én még sosem nyaraltam. Sőt, még nem igazán csináltam semmit a saját szórakozásomra. Az egész életemet azzal töltöttem, hogy minél jobb árnyvadásszá váljak. Nem volt helye a kirándulásoknak, a szórakozásnak. Csak az edzések voltak, semmi más. Szóval ez... új nekem, érted?

- Azt hiszem értem mire gondolsz, másfelől viszont... Nézd Alec, én már többszáz éve élek és idegi roncs lennék, ha nem kapcsolódnék ki néha.

- Néha? – nézett Alec ferde szemmel a boszorkánymesterre.

- Na jó, talán kicsit többször, mint az átlag emberek, de nem ez a lényeg. Meg kell tanulnod, hogy nem törődhetsz mindig csak másokkal, Alec. Magadra is gondolnod kell.

- Szóval, most mi lesz? Megtanítasz kikapcsolódni? – kérdezte Alec, némi szarkazmussal a hangjában.

- Valahogy úgy. Legalább is megpróbálom – felelte Magnus. – Gyere, menjünk vissza a kocsihoz.

Azzal elindult, Alec pedig szó nélkül követte.

Amint visszaértek az autóhoz Alec újra elfoglalta a helyét az anyósülésen, Magnus pedig a volán mögé ült és indított. Mielőtt azonban elindultak volna, még ránézett Alec-re és elmosolyodott.

- Nyaralunk Alexander. És te minden egyes pillanatát élvezni fogod. Én magam teszek róla – mondta, majd gázt adott.