BTS_Oneshots °·°

Amikor már végképp nembírod.(Jungkook)

Magam sem tudom hogy mit keresek itt. Néha úgy érzem hogy nem ebbe a testbe kellett volna születnem. Vagy inkább meg sem kellett volna hogy szülessek... Néha azt kívánom hogy bár olyan lennék mint egy pillangó, gondtalanúl szárnyra kapnék és csak repülnék mit sem törődve az élet problémáival.

A családom ellenem fordúlt mondván hogy nem látok egyes dolgokat tisztán. Mindenki ellenem van. A magán életem romokban, senki sem ért meg mondván hogy most élem a pubertás koromat és ilyenkor  vagyunk mi tinédzserek a hangulat ingadozás tetőpontján. Senkivel sem tudom megbeszélni a kissebb nagyobb bajaimat. Az iskolában a tanárok semmibe veszik a munkám. De ezt persze kinek is tudnám elmondani ha senki nem hallgat meg és nem ért meg senki.

Lehet hogy egy más helyen minden jobb lenne és végre békességre lelnék a sok fájdalom és nyugtalanságok után.

A minap elmentem az orvosomhoz Mr. Wood doktor úrhoz. Talán még ő az a szeméy aki tisztán átlátja a helyzetemet és valamilyen szinten még együtt is érez velem. Mondjuk ez a munkája, mindenkivel együtt kell éreznie és végighallgatni több tíz ember lelki sérelmeit...nem?
Hetente járok hozzá a tanácsai révén, mondván szedjek gyógyszereket majd az lenyugtatja a folytonos rohamokat és a stressz miatti görcsöket a gyomromban.

Mikor éppen hazafelé sétáltam csendes magányomban a sötét itt ott lámpával kivilágított utcákon 2 alak nekem rontott és a pénzemet követelték. Mégsem várva hogy cselekedjek valamit, ütlegelni kezdtek és pár perc után ott hagytak engem a földön magzati pózban össze kuporodva és ők meg elrohanva a pénzemmel.

Miután hazaértem egyből felmentem a szobámba és magamra zárva a szobaajtót elnyúltam jobbra a zenelejátszómhoz és CD-n bekapcsoltam az egyik kedvenc dalomat, nem nagyon kedvelem az okos telefonos megoldásokat. Most jön az hogy az emberek nagy töbsége azthinné hogy életvidám zenéket hallgatok, nem ez nem való hozzám, talán még régebben elviseltem,de azóta elég sok minden válltozott.

Persze most is mint mindig anyámek ordítoztak hogy kapcsoljam már ki ezt a szart de én ezzel már úgy vagyok hogy ha ők sem figyelnek rám akkor nekem az egyik fülemen be a másikon meg ki. Felhúztam lábaim majdnem egeszen az álamig, átkaroltam végtagjaimat és így próbáltam meg elalúdni.

Másnap reggel mikor az átlagosnál is csúfabbúl néztem ki megpróbáltam a szemem körüli nagy lilás zöles foltot egy kis festékkel eltakarni. Nem vagyok nagy profi de most meg voltam magammal elégedve hogy legalább ennyit sikerűlt öszedobnom és nem fog mindenki a szokásosnál is jobban kiröhögni és gúny tárgyát űzni belőlem az iskolában.

Na hát tévedtem. A folyosón egy számomra olyan személy akiről azthittem hogy még érdeklődést is mutat felém, elbuktatott és így egy vödörnyi vízbe estem. Mondanom sem kellett hogy mekkorát csalódtam az illetőben, jó mondjuk mit is vártam hogy ő más mint a többi és nem itél el..mindenem csurom viz lett és így a festék is lemosódott a szemem körűl. Ezt valaki meglátta és egyből a többieknek kiabálva tett gúny tárgyává. Aznap az iskola igazgató hazakűldött de az értelmi szerzőknek nem adott semmi féle büntetést mert ők támogatják anyagilag az intézményt és az iskola semmi féle képpen nem szeretné ha bármilyen juttatás is megvonásra kerűlne egy pár buta kis tréfa miatt....hát nem igazuk van....

Már majdnem hazaértem mikor a zsebemben megtaláltam egy papírt amire még a doktor úr írt fel mindenféle gyógyszert amik esetleg segíthetnek a gondjaimon. Beugrottam a közeli gyógyszertárba és összevásároltam azokat amik fel voltak írva. Miután hazaértem se szó se beszéd, felmentem a szobámba bekapcsoltam az egyik CD-t hogy anyáméknak semmi sem legyen feltünő.

Igazság szerint gondolkodtam arról hogy mit kéne tennem. Most be vegyem e mindet vagy hagyjam a fenébe és éljem tovább a boldog életemet. De végül is jobban belegondolva nem is volt min gondolkodnom hisz már nem tudnék boldogan élni. Egyszerűen nem menne a boldog élet.

Fogtam a gyógyszereket és a tenyeremet és mindegyikből öntöttem bele aztán vízzel lenyeltem. Befeküdtem az ágyba, a takaró alá bújtam és vártam a hatást. Nem sokkal késöbb bizsergő érzés járta át egész testem, rángatózni kezdtem a szemem felakadt és fehéres pirosas folyadék folyt kifele a számon. Itt mindenem megfeszűlt, tüdőm megtelt azzal a különös folyadékkal. A szemem örökre lecsukódott.

           Jeon Jungkook voltam, 17 éves és immár az eltávozottak sorát járom.