Az ágyamban feküdtem és egy öreg, doboz televízió volt minden szórakozásom. Alig volt pár csatorna, és azokat is utáltam. Nagyot sóhajtottam és kapcsolgattam az öt darab adó között. Minden fényforrás a szobában a tv fénye, egy kislámpa mellettem, illetve a folyosóról beszűrődő lámpák voltak. Nem mertem lekapcsolni őket, estére rá kellett jönnöm, hogy ijesztő a kastély egyedül.
11 óra körül járhatott az idő, amikor lenémítottam a kis doboz televíziómat. Esküdni mertem volna, hogy lépteket hallottam a padlásról.
Az lehetetlen, egyedül vagyok otthon.
Biztosan csak egy egér volt.
Pár percig néma csend vett körül, nem hallottam mozgást, tehát nyugodt szívvel adtam vissza a hangot annak a borzalmas valóság shownak. Az emberek kiabáltak és megalázták egymást, ezt miért jó nézni?
Elkapcsoltam a csatornáról, ismét mérlegeltem a lehetőségeket: a szörnyű valósag show, egy főzőműsor, amitől úgy is csak megéhezek vagy igénytelen zenecsatornák.
Nagyot sóhajtva visszakapcsoltam a tvt a showhoz.
Néhány percig bosszankodtam még a primitív embereken, aztán ismét lépteket hallottam. Ezúttal kikapcsoltam a televíziót és felálltam. A szívem őrült tempóban dobogott, nem képzelődhetek ennyiszer egymás után.
Eszembe jutott, hogy nincsen ablak a padláson.
Nem, nem lehet, hogy valaki olyan magasra felmászott volna csak azért, hogy betörjön. Lehetetlen, legalább 20 méter magasan van a tetőtér. Nincsen ember a talpán, aki képes erre anélkül, hogy észrevettem volna.
Kezemmel a vezetékes telefonért nyúltam és a rendőrséget tárcsáztam.
Inkább legyen téves bejelentés, minthogy valaki tényleg tartózkodjon a házamban.
A vonal kisípolt.
Kinyitottam a hálószoba ajtaját és elindultam a lépcső felé a kocsikulcsommal a kezemben.
Felnéztem a lépcsőn.
Valaki matatott a padlásajtóval.
Tenyeremmel betakartam a számat, nehogy felsikítsak. Futni kezdtem a folyosón.
Valaki van a házamban.
Egész végig ott volt felettem, nem őrültem meg.
A padlásajtó kicsapódott, magam mögé néztem és egy magas, bohócnak festett férfi nézett rám baltával a kezében.
Óriási sikoly hagyta el az ajkaimat. Eszeveszetten futni kezdtem, de a lépcsőn megbotlottam. Hamar visszaszereztem egyensúlyomat a korlátba kapaszkodva. A bejárati ajtóhoz rohantam, próbáltam kinyitni, de fent felejtettem a kulcsokat.
A férfi lassan cammogott lefele a lépcsőn, a baltáját maga mögött vonszolva. A fegyvere felvágta a szőnyegemet.
- Virágszálam, felesleges a menekülés - beszélt hátborzongatóan nyugodt hangon.
Ismét felsikítottam. Sosem éreztem olyan félelmet azelőtt, mint akkor ott. A szívem a torkomban dobogott. Ziháltam, elfutottam mellette a hátsó ajtó fele. Elterveztem, hogy kitöröm az ablakot rajta és elszaladok.
- Virágszálam! - csendült fel újra rekedt hangja.
Rohantam előle a hosszú folyosón. Úgy tűnt sikerült elmenekülnöm, már láttam a nagy ajtót. Kínomban nevettem a menekülés gondolatára.
Magam mögé néztem, sehol nem volt. Ezután az események gyorsan történtek.
Ahogy hátranézve szaladtam, belerohantam valakibe. Felnéztem és Joker állt előttem.
- Bú! - mondta.
Az eddigi legnagyobb sikolyt eresztettem szélnek. Ellenkező irányba kezdtem menekülni.
Ekkor hallottam valamit suhanni magam mellett. Baltája a falba vésődött, alig pár centiméterre repült tőlem.
- Virágszálam - hívott újra a becenéven - Nem szeretem, ha menekülsz előlem.
Hisztérikus zokogásban törtem ki. Megfogta derekamat és egy határozott mozdulattal maga felé fordított.
- Könyörgöm ne bánts - kiabáltam zokogva - Kérlek engedj futni!
Nem láttam a könnyeimtől. A Jokernek mázolt férfi némán állt előttem, éreztem tekintetét magamon. Nem mozdult, csak tétlenkedett. Próbáltam kirántani magamat a fogásából, de erősen tartott. Meg sem kottyant neki az, ahogyan ficánkoltam a két tenyere között.
Óvatosan felnéztem. Smaragd zöld íriszei szemeimet vizsgálták.
- Könyörgöm ne ölj meg - lejjebb vettem a hangerőt.
- Hát ilyen embernek látsz, Virágszálam?
Ziháltam és remegtem fogása alatt.
Csípőmnél fogva a vállára dobott fél kézzel. Ahol értem, ott püföltem miközben torok szakadtamból kiabáltam segítségért, hátha meghallja valaki. Joker meg se szólalt, odasétált a falhoz és könnyedén kiszedte baltáját onnan.
- Kérlek engedj elmenni - zokogtam.
- Bár ilyen egyszerű lenne, Virágszálam - mondta, majd baltájával fél kezében kivágta a bejárati ajtót, és elsétált a háztól, velem a vállán.
