Hallottam, ahogy lekapcsolja a villanyt, egyedül hagyva engem a koromsötét, hideg pincéjében.
Az időérzékemet szánalmasan hamar elvesztettem, fogalmam sem volt, hogy mióta lehettem ott lent, bár tudtam, hogy maximum 2-3 órája szenvedhetek. Csak az egyedüllét, a félelem és a kétségbeesettség nyújtotta az időt cefetül.
Néhány óra elteltével felemeltem a fejemet a térdemről és körbenéztem. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy az égvilágon semmit sem láttam a sötétségtől. Legalább valami villanyt kapcsolhatott volna.
Embertelen körülmények között hagyott a pincéjében, bár még mindig jobb volt, mint fent vele kettesben.
Gondolataimból Harry állatias ordítása szakított ki. Összerezzentem, ahogy hallottam, hogy az ajtó felé trappol nagy lépésekkel. Felkapcsolta a villanyt, majd kicsapta az ajtót.
A légzésem gyors volt, ismét könnyek szöktek a szemembe. Rohadt módon nem akartam és nem voltam készen arra, hogy lejöjjön hozzám.
Harry fortyogott a dühtől, szemei egészen sötét árnyalatra változtak zöld helyett. Gyorsan szelte a lépcsőfokokat, sietett felém. Tekintetét egy pillanatra sem emelte el rólam.
Kétségbeesetten ziháltam. Ahogy elém ért felálltam és próbáltam távolabb kerülni tőle. A falhoz simultam, csúsztam messzebbre, amennyire csak lehetséges volt, bár tudtam, hogy nem menekülhetek előle egy zárt szobában a föld alól. Esélyem sem volt ellene, ismét.
- Ez az egész a te hibád - köpte felém a szavakat fogcsikorgatva.
- N-nem tudom miről beszélsz - kezemet védekezően magam elé tettem, még mindig hátráltam tőle.
Beleütköztem egy székbe és felborultam. Harry hamar bezárta a köztünk lévő távolságot, majd pedig fél kézzel felrántott a földről. Hangosan felsírtam, nekilökött a falnak.
- Minden a te kibaszott hibád - öklével a falba ütött egyet.
Folyamatosan engem nézett dühös tekintettel. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélt.
- Ha te és a kretén családod nem vagytok, most minden a legnagyobb rendben lenne - csikorgatta a fogát.
- Nem értem - szemeimet szorosan lehunytam és próbáltam visszatartani a sírást.
- Persze, hogy nem érted - nevetett fel hitetlenül - Mert te is csak egy repedtsarkú féreg vagy. Undorító vagy, mint a nagybátyád.
Ismét a falba csapott öklével. Majd újra és újra.
Hangosan felzokogtam, kezeimmel eltakartam az arcomat.
Abbahagyta a fal püfölését, kezeivel a füleim mellett támaszkodott. Légzése szapora volt és szabálytalan.
Elemeltem tenyeremet az arcomtól óvatosan és ránéztem.
- Ne haragudj, Szerelmem - megcirógatta az arcomat - Nem tudom, hogy mi ütött belém.
Elmosolyodott, majd megfogta a kezemet és elhúzott a faltól.
Harry egyszerűen kiszámíthatatlan volt. Agybajos, kerge, félkegyelmű. Nem volt tisztában azzal, hogy egyáltalán mit csinál. Teljesen elmentek neki otthonról.
Az arcát ismét nem takarta festék. A haja kócos volt és egy kis copfba volt fogva, de a legtöbb tincs kilógott a gumiból, mert nem volt elég hosszú a haja ahhoz, hogy normálisan be tudja fogni lófarokba. Főleg csak az amúgy is arcát takaró hajszálakat kötötte fel igénytelenül, nem törődve a kinézetével. Mellkasát egy fekete bő póló takarta, lábain pedig szintén fekete csőnadrág volt.
Szorította a kezemet és próbált lehúzni a földre. Leült törökülésbe, nem engedte el a mancsomat. Engem is lehúzott magával szembe. Nagyot nyeltem, lekuporodtam elé, mert pontosan ezt várta el tőlem, én pedig túlságosan is féltem ahhoz, hogy bárhogyan is ellentmondjak neki.
- Nem haragszom rád - mosolyodott el.
A kezemet továbbra sem engedte el.
- Nem? - kérdeztem.
Fogalmam sem volt, hogy miről beszélt. Nem értettem, hogy miért kéne haragudnia rám, de muszáj volt beszállnom a játékába.
Mosolyogva megrázta a fejét. Ahogyan ott ült előttem törökülésben a földön, úgy nézett ki, mint egy nagy óvodás.
- Nem te tehetsz arról, ami történt, Virágszálam - megszorította a kezemet.
Vettem egy mély levegőt.
- Mi történt? - kérdeztem.
Harry arcáról lefagyott a mosoly. Szemei ismét elsötétedtek és szemöldökét összeráncolta.
Istenem, ne kezdd megint könyörgöm.
Kezemet nagyon erősen szorítani kezdte, szinte már elszorította a vérkeringésemet. Másik öklével a betonföldbe csapott egyet dühében.
Én őszintén nem értettem, hogy mi a baja, hogy mitől kattan be egyik percről a másikra.
- A kibaszott nagybátyád történt - ordított rám.
Nyakán kidudorodtak az erek. Ingerülten felállt és belerúgott egy székbe. Kezével a falba vágott már körülbelül huszadjára az elmúlt tíz percben. Fel-alá járkált, én pedig némán sírtam a földön ülve. Visszanézett a székre, majd felemelte és a falhoz vágta egy ordítás kíséretében. Összerezzentem és elnémultam, ahogyan a szék apró darabokra tört.
- Az a büdös, rohadt, nyomorék, faszszopó nagybátyád - minden egyes szavánál közelebb lépett hozzám - Megölte az anyámat.
Sziasztok! Így laza egy év kihagyás után rögtön két rész😂
Próbálok most már minél gyakrabban részeket hozni. Hogy tetszik eddig a történet és ez az agyilag zokni Harry?🤡
