Maffia Girl

2.rész - A Múlt Egy Darabja

A másik Ackerman-ház. Nagyot nyelve, a zsák száját szorongatva kopogtam be az óriási kapun. Pár másodperc múlva a nagynéném nyitott ajtót.
- Szia. - mosolygott.
- Sz-sz-szia. - dadogtam - Mikasának hoztam valamit. - adtam át a csomagot. - Fegyverek.
-Mikasa házon kívül, Magyarországon tartózkodik. - jelentette ki még mindig mosolyogva, nekem meg az összes vér kifutott az arcomból. Mint a fal, olyan fehér voltam. Hebegtem valami "oké, köszi, szia" - félét és a zacskót kecsesen otthagyva futottam haza.
- Apa! Te végig tudtad, hogy Mikasa e su casa is ott van? - kérdeztem dühösen.
- Hol? - kukucskált ki a konyhából.
- Magyarországon. - ültem fel a pultra, majd összefontam magam előtt a karom. Összeráncoltam a szemöldököm, így pillantottam acélos szemeibe. (írói megj.: A tanulás néha az agyadra tud menni. Mi jut eszembe az acélosról? Hát persze, hogy Sztálin. U.i: Sztálin=acélos.)
- Az az ország nagyon nagy. Jó, annyira nem, de ő biztos nem oda megy, ahova te. - simította meg az arcom mosolyogva. Basszus, nincs igaza de hinnem kell neki. Mert valamilyen szinten mégis.
- Miért van mindig ilyen kegyetlenül igazad? - kérdeztem.
- Ez a dolgom, kicsim. - nevetett.
Apa soha, senki előtt nem mosolygott. Sírni sem látta még senki, persze engem kivéve. Természetesen anya elvesztése miatt. Soha, senkit nem szeretett annyira, mint őt. Azt hiszem, ezért is kaptam meg a nevét. Nem tudta még és szerintem nem is fogja tudni soha elengedni. Pedig azért tizenhat éve történt. Nem erőltethetem rá. Egyrészt, mert nem akarom, másrészt, mert nem tudom. Harmadrészt pedig, mert ha nem érzi magát lelkileg késznek rá, kínzás lenne. Azt pedig megint nem akarom. Az esküvői képük még mindig az éjjeliszekrényén van. Amikor nem együtt alszunk, mindig hallom, hogy beszél hozzá. Mármint Hanji anyuhoz. Néha - egyre ritkábban, de még megtörténik - sír is. Azt mondja, valamilyen szinten szerencsés vagyok, hogy nem ismertem,mert akkor én is sírnék. A többiek túlnyomó többsége állítja, hogy nagyon különböztek. Mármint anya és apa. Hanji őrült volt, és azt sem tudták, Rivallie hogy tudta/tudja elviselni. Nagyon boldog személyiség volt, folyamatosan mosolygott. Szerintem ő volt az egyetlen ember/élőlény/dolog, aki boldogságot hozott az életbe. Mindenki életébe. Jó, van aki pont ezért ki nem állhatta, de ez kicsit sem érdekelt senkit.
Apu próbálta palástolni az érzelmeit, de egyszer, egy bevetés alkalmával Erwin "bácsi" megkérte, hogy beszéljen anyuval mert túl őrült volt. Lazán melléügetett, és elkezdett hozzá beszélni. Sehogy sem jutottak közös nevezőre, így apu megragadta anya copfját és magam felé fordította, így magyarázva el neki. Anyu elvörösödött és szájon csókolta apát. (Imádom a történetet, elnézést ha elfogult vagyok.) Ekkor törtek meg mindketten. Ezt természetesen nem én láttam, hanem Erwin mesélte. Irtó jó barátja a családunknak és kicsi koromban sokat voltunk náluk és fordítva. A fiával sokat voltam, talán soha nem látom viszont. Ugyanis az idősebb Erwinnek el kellet költöznie Olaszországból, egyenesen Amerikába.
- Holnap hosszú napod lesz, indul a gép. - zökkentett ki apa. - Ráadásul későre jár, aludj egyet. - nyomott egy puszit a homlokomra. Bólintottam, elmosolyodtam,  és felfutottam a lépcsőn.

--------------------------------------------

Sziasztoook! Remélem továbbra is tetszik a sztorim. Ha igen, a vote és a komment szekciót rendelkezésetekre bocsájtom. Köszönöm az olvasást. ;) U.i.: Van egy csomó rész megírva, csak lust vagyok begépelni. :P Hétvégén is marad a napi egy rész, valószínűleg csütörtökig. Aznap lehet nem lesz, mert edzésem van. :P Addig is sziasztok. ;)