Kegyetlenül szép [Befejezett]

ELŐSZÓ

-Azért jöttél, hogy a szerencsétlenségemben gyönyörködj? - hallotta a kislány apja ingerült kérdését. - Talán élvezed, ha
az áldozatod gyötrődését lesheted?
A gyerek a dolgozószoba széles ablakpárkányán ült, a hosszú függöny takarásában. Oda bújt el Nanny elől, mert a
nevelőnő órát akart tartani neki. Micsoda igazságtalanság lenne! Az intézetből nemrégen hazaküldték, mert mumpszot
kapott. Most már jobban érzi magát, de még nem gyógyult meg teljesen. Akkor meg minek még itthon is tanulni? Ha az
ember egyszer beteg, legalább valami haszna is legyen belőle!
így aztán beosont apu dolgozószobájába, ahol Nanny biztosan nem fogja keresni, elrejtőzött a napsütötte ablakfülkében,
majd a melegben és a csendben szép lassan elbóbiskolt. Arra ébredt fel összerezzenve, hogy apu mérges hangon
felcsattan. Különös érzés töltötte el, hiszen apu máskor mindig olyan barátságos és udvarias szokott lenni.
- Csak önmagadat okolhatod a nehézségekért, Howard - válaszolta egy férfi olyan halkan, hogy a gyerek alimozdulatlanul hang mégis félelemmel töltötte el.
- Ugyan mi más választásom maradt? Mindent elvettél tőlem, a cégemet, az otthonomat, a... Nem hagyhattad volna meg
legalább a büszkeségemet? Menj innen a pokolba!
Most nem bújhatok elő, gondolta szorongva a kicsi. Apu megharagszik, amiért hallgatóztam. Kilencéves fejjel nem
sokat értett a beszélgetésből, de annyit felfogott, hogy komoly dologról van szó.
Lehet, hogy Chalford, ez a szép ház már valóban nem az övék? Ezé az idegen bácsié, akit nem is láthatott rendesen,
mivel a lelepleződéstől félve nem mert jobban kikukucskálni? Csak annyit sejtett, hogy hatalmas és erős, mint a
mesebeli gonosz király.
A férfi most az ablak felé fordult, mint aki megérezte, hogy figyelik. A gyerek gyorsan összekuporodott, és
visszafojtotta a lélegzetét. Ez a bácsi mindjárt kirángatja a rejtekhelyéről, és Nanny majd jól megszidja, ráadásul meg is
bünteti.
De nem történt semmi ilyesmi, csak az állóóra tiktakolt egykedvűen.
. - Senki sem kényszerített erre az üzletre - mondta végül nyugodtan az idegen. - A csődért csakis önmagadat
hibáztathatod.
- Na persze! - gúnyolódott az apja. - Az olyanoknak, mint te, nem nehéz kelepcébe csalni a hozzám hasonló
hiszékeny embert...
- Helyesebben fogalmazva a hozzád hasonló mohó embert - szakította félbe nyersen a fiatalabbik férfi. - Aki
mindenki másban keresi a hibát, csak saját magában nem.
Hogy merészel így beszélni apuval ez a bácsi? A kislány legszívesebben előugrott volna, hogy jól sípcsonton rúgja, és
rákiabáljon, hogy kérjen bocsánatot. Apu a legjobb, legaranyosabb és legokosabb ember a világon.
Mielőtt azonban valami meggondolatlanságra ragadtatta volna magát, megszólalt az apja:
- Egyetlen hibát követtem el, Falcon, azt, hogy megbíztam benned. Eh, tűnj már el végre! - sóhajtotta elcsigázva. -
Chalford egyelőre még nem a tiéd. Amíg nem ért véget az eljárás, semmi keresnivalód a házamban. Jeanette-et viszont
máris viheted.
Jeanette-et? Miért kellene a mostohaanyámnak ezzel a csúnya bácsival mennie, akit apu is utál? Ennek semmi értelme.
- Nem kell a feleséged, Howard. Ez nem az én stílusom.
- Á, szóval már elérted a célodat? Mindegy, rá sem vagyok többé kíváncsi.
- Ezt rendezzétek el egymás közt, engem csak az érdekel...
- Tudom - szólt közbe hevesen az apja. - Minden egyebet elvettél már tőlem, de mint mondottam, a házra még várnod
kell. Remélem, elszórakoztat a gondolat, hogy milyen módon jutottál hozzá. - Kinyílt az ajtó. - Eddig kétszer
szólítottalak fel, hogy távozz, Falcon. Ha nem teszed meg most azonnal, úgy hívom a rendőrséget, és kidobatlak innen.
Nyomasztó csend támadt. A kislány önkéntelenül megint visszatartotta a lélegzetét. Nem értette, mi folyik itt, de azt
érezte, hogy apu nagyon feldúlt.
- Hát jó - felelte végül az idegen, s hallatszott, hogy az ajtóhoz lép. - Azt ajánlom, beszéljük meg még egyszer az
egészet, ha majd képes leszel józanul gondolkozni.
- Én pedig azt ajánlom, hogy a jövőben tartsd távol magad tőlem és a családomtól!
Becsukódott az ajtó, a férfi nyilván elment. Csönd ereszkedett a szobára, végtelennek tetsző, vészterhes csönd.
A kicsi szeretett volna az apjához szaladni, és megmondani neki, hogy ő is gyűlöli ezt a ronda Mr. Falcont, nem akarja,
hogy Chalford az övé legyen, és itt lakhasson az ő otthonukban. Az ám, de ezzel elárulta volna, hogy mindent hallott.
Apu általában megértő ugyan vele, de ezúttal biztos megharagudna rá.
Nem, mindenképpen meg kell várnia a függöny mögött, amíg apu is kimegy a dolgozószobából, és akkor végre
előbújhat. Remélhetőleg nem kell sokat várnia, mert mindjárt teaidő, és már nagyon korog a gyomra.
Hallotta, amint az apja átvág a szobán, és az íróasztalához ül. Fiókokat húzogatott, aztán megint néma csönd lett.
A kislánynak kezdett zsibbadni a lába a mozdulatlan gubbasztástól. Már éppen azt fontolgatta, hogy mégis otthagyja a
búvóhelyét, és szembenéz a várható szidással, amikor finom kattanás ütötte meg a fülét. A következő másodpercben
fülsiketítő dörrenés hasított a csendbe.
Egy pillanatra teljesen megdermedt a rémülettől. Mi történhetett? Ismerte ezt a zajt, mivel gyakran kísérte el vadászatra
az apját. De apu mindig figyelmeztette, hogy a házban nem szabad töltött fegyvert tartani, és ha az ember kézbe vesz
egyet, mindig ügyeljen rá, hogy ne legyen kibiztosítva.
Márpedig ez líjvés volt.
A hallból futó léptek hangja szüremlett be, aztán feltépték a dolgozószoba ajtaját, betódultak, és izgatottan kérdezgették
egymást, hogy mi történhetett. Ott volt Nanny, aztán Sylvester, az inas, sőt még Mrs. Hall, a házvezetőnő is. Egyszerre
mind elnémultak. Apu biztosan mérgesen néz rájuk, amiért kopogtatás nélkül betörtek hozzá, pedig azt nem szabad.
- Istenem! - kiáltotta Sylvester.
Miért nem rója meg Nanny, ahogy őt is mindig szokta, valahányszor kicsúszik egy-egy „Te jó isten!" vagy „Istentelenül
jó!" a száján? Úgy gyötörte a kíváncsiság, hogy már az sem érdekelte, ha alaposan megszidják. Feltűnés nélkül
lecsusszant az ablakpárkányról, és az íróasztal felé óvakodott, amelyet a többiek dermedten körülálltak. Nem is vették
észre, hogy közeledik.
Azután ő is meglátta az élettelen testet. Szeme tágra nyílt az iszonyattól... érezte, hogy minden vér kiszalad a fejéből.
Ez... ez nem lehet az apu! És ez a rengeteg vér... minden csupa vér. A kék ing meg a kockás zakó is, amelyet apu ma
felvett.
Szája sikolyra nyílt, amikor ráébredt, hogy mégiscsak az apja az a véres alak, aki az íróasztalra omolva mozdulatlanul fekszik, de nem jött ki hang a torkán.