Dark Romance - Nincsenek Véletlenek

2014. június 7. szombat, 18:43

Mindhárman sürgünk-forgunk a konyhában. A Ryan miatti incidens sokat elvett az időnkből.

A barbecue oldalast épp a sütőbe teszem, Kathy a chilis babot fűszerezi, Jeffrey mivel nem egy konyhatündér, ezért már a terítéket rendezi. Az oldalast sok idő elkészíteni, aggódom, hogy kész lesz-e mire anyu jön.

Már nyolc is elmúlt bőven, de anyu még sehol. Nem jellemző rá, hogy késsen. Általában mindig időben megjelenik, sőt még hamarabb is a vártnál. Ryan észreveszi a feszültségemet, amikor ide-oda járkálok a konyhában. Megállít és megfogja az arcom.

-Hey, ne aggódj! Biztosan dugóban van. Ilyenkor Londonban jellemző a nagy forgalom. Főleg este.

-Tudom, de mi van ha...

Szavamat az akadályozza meg, amikor meglátom anyut az ajtóban, amikor Kathy beengedi. Derült és vidám. Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor meglátom, még sincs semmi baja.

-Látod? - mutat anya felé.

Talán Jeffreynek igaza volt. Nem ismerem igazán még Londont. Jeff meg azért úgy ismeri Londont, mint a tenyerét. Néha túlságosan is paranoiás vagyok. Nem is csodálkozom rajta.

Gyors megölelem anyut, úgy mint még soha. Tudom, hogy sok mindent kell még megmagyaráznia, de akkor is az anyám, és úgy szeretem, ahogy van. Nem tudok rá haragudni a hibái miatt. Valahogy nem csak vele, hanem másokkal szemben is megbocsájtóbb lettem.

-Anya, jól vagy? - kérdezem.

-Persze. Csak azért késtem, mert óriási forgalom van a városban, és a metró is késett. - válaszol könnyedén.

-Annyira aggódtam.

-Mrs Evans. - vezeti az asztalhoz Kathy.

Én pedig követem őket.

-A barbecue oldalas még nem sült meg, szóval...

-Már készen is van. - szakít meg Jeff.

Tényleg meg van sülve. Öt perccel ezelőtt még csak nem nyers volt. Hogyan csinálta? Majdnem teljesen biztos vagyok Jeffnek a keze van a dologban. Majd meg is erősítem magam, amikor rám kacsint mosolyra húzva száját. Mindig kihúz a bajból.

Feltálaljuk az ételeket, és vacsorához látunk. Anyának láthatóan ízlik. Örül, hogy gondoltam rá. Mérhetetlen melegség árasztja el a helységet. Ez a szeretet. Azokkal vagyok, akik számomra legfontosabbak. Ennél nem is kell több. Kiélvezem, hogy pillanatnyilag minden rendben van. Nem törődöm azzal, hogy mennyi veszély várhat még rám.

-Gyermekeim, meséljetek magatokról. Hogyan jöttetek össze? - pillant rám és Jeffreyre, miközben az oldalast vágja.

Mindketten elpirulunk, és egymásra nézünk.

-Emlékszel, amikor otthagytam New Orleanst? - kezdek bele.

Bólint.

-A repülőn találkoztunk, és ismerkedtünk meg egymással.

Nem akarom elmondani, hogy valójában először az utcán találkoztunk, mert nem akarom emlékeztetni magamat arra, hogy a Ryannal való szakításunk hozott össze. Ha nem kezdek el idegemben futni, aznap, abban az órában, talán sosem találkozunk. De véletlenek nem léteznek. Ezt Jeffrey is megmondta. A találkozásaink nem voltak véletlenek. De hiszem, hogy az első az volt.

-Mily romantikus. - hümmög anya.

-Bár egy kicsit elviselhetetlen volt vele 8 órát végig ülni, de megérte. - viccelődik Jeff, mire én elnevetve magam megbököm.