Dark Romance - Nincsenek Véletlenek

2014. augusztus 15. péntek, 16:21

A gyász nem fog elmúlni egy hamar.

Hoztam egy döntést, amivel talán megkönnyítem a dolgom, és nem kell vele másokat veszélybe sodornom. Sem Kathyt, sem Jeffreyt, sem mást. Három napja töprengek azon, hogyan mondjam el nekik.

Most épp a repülőn ülünk, útban vissza Londonba. Bámulok ki az ablakon és egyre csak töröm ezen a fejem. Mellettem Jeffrey ül, aki megszorítja a kezem, amivel kiránt a gondolataimból.

- Min gondolkodsz?

Túlságosan is jól tudja, hogy gondolkodok valamin, pedig még a képességét sem használja, nem is tudná.

- Csak alig várom, hogy haza érjünk - próbálok egy legelhihetőbb mosolyt mutatni felé.

- Biztos? Amy, ismerlek már. Nekem nem tudsz hazudni.

Tényleg nem!

Mély levegőt veszek, mielőtt neki kezdenék:

- Csak gondolkoztam...és arra jutottam... - keresem a szavakat.

Ebben a pillanatban a hangosbemondó bejelenti, hogy hamarosan leszállunk, ezért kapcsoljuk be az öveinket. A beszélgetés félbemarad, inkább szófogadóan készülünk a leszállásra, miközben én kerülöm a mellettem ülő tekintetét. Ő sem faggat tovább, de mégis érzem gyanakvó tekintetét magamon. Talán próbálja a lehetetlen ellenére is kitalálni, hogy mi járhat a fejemben. Bár csak tudnám én is.

- Végre itthon! - tárja ki a karjait Kathy amikor belépünk a lakásunkba.

Alig tudok reagálni, máris hirtelenjében látomások bombázzák az agyamat. Emlékképek az itt eltöltött időről. A titkok sokasága, ugyanakkor a vidám pillanatok is. Minden fontos darabkája az életemnek, amióta úgy döntöttem, hogy ideköltözök. Szinte beleszédülök, olyan gyorsan árasztanak el a vegyes érzelmek. Elengedem a bőröndömet, mire az eldől. A konyhaszekrény oldalába kapaszkodok, mire Kathy észrevesz, majd azonnal a segítségemre siet.

- Amy! - fogja meg a karomat Kathy, és próbál felegyenesíteni. - Jól vagy? Ülj a kanapéra! - visz oda.

Ekkor már visszatérek. Mikor kinyitom a szemem, csak a nappalit látom magam előtt.

- Persze - válaszolom bizonytalanul.

- Mi történt? - tér vissza egy pohár vízzel, amit elfogadok.

- Csak egy látomás.

- Mit láttál? - faggatózik továbbra is.

- Mindent, ami itt történt.

Nem válaszol, csak magához húz és szorosan átölel.

Jeffrey ekkor toppan be.

- Mi történt? - kérdezi aggódóan.

- Amynek látomása volt - válaszol a barátnőm helyettem.

- Neki is?

Alig hogy kimondja, a fejét fogva összegörnyed és térdre hullik.

- Jeffrey! - szaladok oda hozzá.

Alig egy perc múlva meg is szűni az efféle „roham".

Kérdően néz rám, mintha tettem volna valamit, ami miattam történt.

- Már nem vagyok a raj tagja. - szólal meg.

- Hogy érted ezt? - értetlenkedek.

- Kimondták az ítéletet a száműzetésemről, amiért hátat fordítottam nekik. Mostantól nem függök tőlük.