Legszebb Tévedés {Befejezett}

#23

- Ha elhagyom Eleanor-t akkor minket békén hagysz örökre?

- Pontosan.

- Nem hagyom el. Képtelenség.

- Mehet. - bólintott. Felálltam majd a kocsimhoz siettem.

- Nem fogsz oda érni időben. De haladékot kapsz. Estig van időd, ha nem látom az eredményét Grayson-nak annyi. - hátra pillantottam majd tovább álltam. 

Félek megtenni, de muszáj, ha biztonságban akarom tudni Grayson-t. Most ő a fontos. Egész napom rágódással telt Cody miatt is meg, hogy Eleanor terhes-e vagy nem. Mert, ha igen és Cody megtudja, letépi a tökeim. Aggódtam. Próbáltam deszkázni, de nem ment többször voltam a deszka alatt, mint rajta.

- Kurva életbe. – dobtam el magamtól a deszkát, ami az erő hatására ketté tört. Mi történik, hogy a francba keveredtem én ekkora szarba? Na és, hogy a fenébe, fogom kidobni Eleanor-t? Szeretem, de meg kell tennem hiszen Grayson meghalhat. Elmondani meg nem mondhatom el, hogy a volt palija, egy pszichopata. Ezt a harcot elvesztettem. Ahogy szép lassan mindent. Innentől már kórházban töltöttem a napomat Gray mellett.

Eleanor szemszöge: 

- Sziasztok. – léptem be a munkahelyemre. Csak úgy megsúgom Gigi-vel még mindig a lehető legrosszabbul álluk. De lehet, hogy mégsem?

- Szia, El.

- Gigi.

- Figyelj igazad volt nem kellett volna beszólnom, amiatt, hogy fiatalabb barátod van, nagyon röstellem magam miatta. Megtudsz nekem bocsájtani?

- Ugyan már el van felejtve.

- Tudtad, hogy Cody színésznek állt?

- Milyen Cody?

- Hát a te Cody-d.

- Russel?

- Igen.

- Na, hagyjál. – nevettem.

- Na és, hogy álltok Ethan-nel? Meg volt már?

- Igen. Már vagy 2 hete lassan. – nevettem fel kínosan. – De mostanában, mintha nem önmaga lenne.

- Ezt, hogy érted?

- Hát, hogy mostanában kerül meg alig hív fel. Nem nagyon kommunikálunk mióta lefeküdtünk.

- Adj neki egy kis időt.

- Mihez?

- Lehet, hogy egy kicsit gyors vagy neki.

- Ezt nem nekem kellene mondanod? Hiszen engem erőszakoltak naponta kitudja hány héten vagy hónapon keresztül.

- Eleanor.

- Várj egy kicsit.

- Ki az?

- Cody.

- Co...Cody? - dadogott Gigi.

- Szia. – vettem fel a telefont.

- Héj Eleanor. – hallottam meg rekedtes hangját. – Nincs kedved eljönni velem holnap valamerre?

- Nem tudom. Attól függ Ethan-nek mi a terve holnapra.

- Oh értem.

- De majd írok, hogy mi lesz.

- Rendicsek Cicám.

- Cicám?

- Igen vagy baj?

- Ő nem csak szokatlan.

- Ja, bocsi a kellemetlenségért.

- Semmi gond.

- De figyelj, nekem mennem kell majd akkor írj, hogy mi lesz.

- Rendben.

- Szia. – bontotta a kapcsolatot.

- Hát ez fura volt... – bámult maga elé Gigi.

- Az. Cicám.

- Minek hívott fel egyáltalán, ha tudja, hogy van barátod.

- Lehet, tud valamit, amit én nem?

- Kétlem hiszen Ethan-nel nem valami puszi pajtások, hiszen te őt választottad.

- Igaz, de Ethan mindenkivel jóba szeretne, lenni tudod milyen.

- Igen.

- Ja, jut, eszembe képzeld tegnap valakik megverték Grayson-t és most élet és halál között lebeg. - mondta Gigi halál nyugodtan.

- Mi? - kerekedtek ki szemeim. - Én ilyenekről miért nem tudok? Be kell mennünk a kórházba.

- Eleanor inkább, ne. - állított meg Gigi.

- Miért, ne?

- Mert szerintem Grayson-nak van elég baja nélkülünk is.

- Na, jó igazad van.

"Beszélnünk kell!"

~Ethan~

Olvastam el azt az aprócska SMS-t.

- Most szerinted? - mutattam telefonom Gigi-nek.

- Meg van zavarodva.

- Lehet, most jön helyre?

- Vagy nem. Eleanor nem akarok ünneprontó lenni, de ez nem jelent semmi jót.

- Ne, mondd ezt. – ráztam meg a fejem. – Jobb, ha indulok.

- Rendben. Ne félj Ethan nem olyan hülye.

Otthon:

- Szia! Megjöttem! – vettem le a kabátom.

- Szia! – jött elő a konyhából.

- Mi a baj? – futottam oda hozzá.

- Szakítani akarok.

- Miért?

- Félre léptem.

- Mi? – vékonyodott el hangom. - Hányszor?

Ethan szemszöge:

- Hányszor? - egyszer sem basz ki szeretlek!

- Kétszer.

- Kétszer? - gyűltek könnyei gyönyörű szemeiben.

- Igen. – pásztáztam a padlót.

- Ethan. Én bíztam benned! – tört ki.

- Tudom és sajnálom.

- Most inkább menj el! Kérlek.