Dream Came True /Befejezett/

15.rész

Eltelt pár nap. Még mindig kapok gyűlölködő üzeneteket, és teljesen elzárkóztam a világ elől. Nem megyek ki a szobából, és mivel a fiúk, és a menedzser egyeztettek, a pszichológus is házhoz jön.
-Iseul, gyere le enni valamit.-kopogott be Jin.
-Nem vagyok éhes...-feleltem rekedt hangon.
-De ez így nem mehet tovább. Enned kell valamit. Már napok óta ki sem jössz a szobából és semmit sem eszel, ez árt a szervezetednek.-nos igen, már napok óta semmit sem eszem, de nem vagyok éhes.
-Jó nekem így..-mondtam s befordultam a falhoz. Jin sóhajtva kiment de még visszaszólt.
-Ha talán éhes leszel, gyere le.-nem válaszoltam.

Egész nap el voltam magamban, Tae mindig bejött megnézni hogy mit csinálok, mert hiába aggódik értem, mondtam neki hogy hagyjon kicsit egyedül, és legyen a fiúkkal.
Beesteledett és Taehyung bejött a szobába.
-Iseul
-Hm?-fordultam felé.
-Ez így nem mehet tovább. Mindenkinek rossz, aggódunk érted. Nem eszel, és ki sem mozdulsz a szobából. Alig beszélsz, ami miatt a hangod rekedt, aligha tudsz megszólalni is.-ahogy megláttam könnyektől csillogó íriszeit, megbántam mindent. Ha nem jövök Koreába ez nem történik meg. Minden az én hibám. Tae-hoz másztam és ölébe ülve, öleltem meg, Ő pedig vállamnak támasztotta fejét s úgy vont magához.
-Sajnálom Tae..

Másnap már hajnalban fent voltam. Bepakoltam minden cuccom egy nagy táskába. Elmegyek...Eldöntöttem. Írtam egy levelet a srácoknak hogy nagyon sajnálom a történteket, és hogy haza utazom.. Rossz itt hagyni Őket főleg Tae-t és Emmát. Lefoglaltam a jegyeket, a leghamarabbi gépre s elindultam.

Már felszálltam a gépre amikor Emma és a fiúk futva jöttek az ablakhoz. Kiabálták hogy ne menjek el, de én elfordítottam a fejem. Elindultunk...
Viszlát srácok..

Jin szemszöge:
Mikor reggel felkeltem, puszit nyomtam NamJoon homlokára s mentem a konyhába. A pulton egy kis levél volt. Odamentem s elkezdtem olvasni. Iseul írta.. Azt írta hogy haza megy mert már nem bírja ezt s ez mind miatta történt.. Felrobogtam Tae szobájába s az ajtót szinte berúgva, kibáltam a csapattársam nevét.
-Tae!
-Hümm? Mi az már?-elkezdett tapogatózni maga mellett.- Heh, hol van Iseul?-ült fel az ágyon.
-Elment..
-Mi? Mi az hogy elment? Hova ment? Mikor jön vissza?
-Haza ment..és nem hiszem hogy valaha haza fog jönni..
-Mi..miért?
-Ezt a levelet hagyta itt nekünk..-adtam oda neki a kis levelet. Mikor végig olvasta, kiugrott az ágyból, magára kapkodta a ruháit.
-Jin. Ébresszük fel a többieket, elmegyünk a reptérre Iseulért.-a hangja most határozottan s félelmetesen csengett. Bólintottam és elősször a szobámba mentem hogy felébresszem Nam-t. Mikor már mindenki harci díszben állt a nappaliban, el kezdtünk egyszerre beszélni amiből a többiek semmit sem értettek.
-Fiúk! Állj! Egyszerre csak egyikőtök beszéljen.-mondta Emma, én pedig belekezdtem a magyarázásba.
-Amikor lementem a konyhába, a pulton találtam egy levelet amít Isel írt, és azt írta benne hogy haza utazik, mert nem bírja ezt, és hogy minden miatta van. Szóval, most mindenki, irány a reptér. Utol kell érnünk Iseult hogy ne menjen el.-a fiúk és Emma letaglózva hallgatta végig mondandóm. Emma előre törve kezdett el futni a repülőtér felé, mi pedig lassan reagálva futottunk utánna.
A reptéren a gép már a felszállásra készült. Megláttam az egyik ablaknák Iseult s mutattam a többiknek hogy hol van. Kiabáltuk neki hogy ne menjen el, maradjon itt velünk. De kiáltásaink süket fülekre találtak..
Elment. S talán örökre itt hagyott minket..