K-pop Yaoi Oneshot (Javítás alatt)

Painful love - VKook

Csendben sírtam a szoba egyik eldugott szegletében. Hagytam, hogy a fájdalom könnyei szorgosan mossák arcomat, s mind egytől egyik folyjon végig barnás bőrömön, majd hulljon le a lakozott padlóra. Miért jár ennyi kínnal, gyötrelemmel s fájdalommal egy édes, mámorító szerelem? Hiába, a szerelem több bűn atyja, mint a gyűlölet. Mert igen, ő maga volt a tűz és a bűn. A szerelem rávesz olyan dolgokra, amiket meg sem tennél, de úgy, hogy az a bizonyos vörös köd van a fejed felett, megteszed.
Mindenki azt mondja, hogy a szerelem egy leírhatatlan dolog, amit nem lehet szavakba önteni, de a világ egyik legjobb dolga. Én épp az oldal másik oldalán állok; a viszonzatlan szerelem mellett toporgok.
Miért ismertem meg őt, miért szerettem bele? Isten útjai kifürkészhetetlenek, de sokszor helytelen utakon jár. Sosem voltam szerelmes, sosem voltam kitartó, de Ő elérte, hogy kitartóan szeressem, éveken át. Sosem csillapodott az iránta érzett mérhetetlen csodálatom, s vonzalmam, csak időközönként, de mindig jött Ő, és újra fellobbantotta szívemben a lángokat.

Fájdalmas nézni, ahogyan más lányokat ölelget, mosolyog rájuk. Lehet önző vagyok, de ezeket csak magamnak akarom. Azt akarom, hogy csak engem öleljen át, csak rám mosolyogjon, csak nekem suttogja édes szavait, fülembe. Mindennap a biztonságot akarom érezni izmos, erős karjai között, amik bunkerként szolgálnak olykor-olykor.

A vonzalmam felé eddig latens volt, de előző héten kikotyogtam neki. Nem tehetek róla, ha sokat iszok, túlságosan is őszinte leszek. Emlékszem az íriszeire, amik engem fixíroztak. Ezernyi kérdés ült meg bennük, tehetetlenség, de nem kérdezett, csak derekamra simította karjait, s magához vont, hogy egy érzéki csókba forrjunk össze. Nem értettem semmit sem, de gondolkodás nélkül viszonoztam ajkai mozgását. Akkor és ott, én voltam a világ legboldogabb embere, és semmi sem szeghette kedvemet. Vagyis ezt gondoltam.

A hideg zuhany másnap jött, amikor úgy csinált, mintha semmi sem történt volna. Vártam, hogy felhozza, vagy rákérdezzen, de nem tette. Ugyanúgy vállon veregetett, majd elhagyta a házat, hogy megkezdhesse a szokásos reggeli edzését. Azt hiszem akkor tört el bennem valami. Könnyes szemekkel rogytam le a földre, s csak néztem a merev falapot, ahol nemrégiben távozott.
Mit hittem? Hogy majd egy csók után viszonozni fogja az érzéseimet, és minden jó lesz? Ez a való élet, itt semmi sem megy ilyen könnyen. Kis naiv voltam, egész nap vártam arra, hogy felhozza, de sosem tette meg. Egy ilyen dolog általában vagy jót hoz maga után, vagy rosszat, de nálunk ez az egész a levegőben maradt. Tudtam, éreztem, hogy emlékszik rá. Nem értettem semmit sem, de tudtam, hogy nem lovagolhatok ezen örökké. Nem bántam meg, hogy elfogadtam az érzéki keringőt, hiszen mai napig, ha visszagondolok, az ajkaim felfelé ívelnek, de a szomorúság ül meg rajtuk. Túl önző vagyok, hiszen most, hogy belekóstoltam a tiltott gyümölcsbe, újra és újra meg akarom tenni. Magaménak akarom Jungkookot...

-Taehyung?

Kétségbeesetten kaptam fel könnyektől áztatott szempilláimat, s vezettem az éppen betoppanó Jungkookra. Szemeiben csak úgy cikáztak az érzelmek, s nem tudta mit tegyen. Számomra nyitott könyv volt.

A levegő megfagyott, csak mereven néztünk egymás szemébe, végül ő mozdult meg először. Behajtotta az ajtót, így a szoba falaira újra visszaköltözött a sötétség, csak az a halovány fény volt, ami beszűrődött az ajtó résén.

Magabiztosan tipegett felém, majd mikor mellém ért, leült, s vontatottan, de átkarolta a vállamat. Szinte azonnal éltem a lehetőséggel, s odaadóan mellkasához bújtam, újra eleresztve könnyeimet. Nem kérdezett, csak gyengéden cirógatta oldalamat, egészen addig, míg nem enyhült sírásom.

-Mi a baj? Miért sírsz? - tolt el magától, hogy szemeimbe tudjon nézni, de nem válaszoltam. - Bántott valaki?

Egészen irónikus ez a helyzet, nemde?

-Nem szándékosan teszi... vagyis remélem - suttogtam halkan, valamiféle választ adva, hiszen tudom, hogy addig kérdezősködne, míg el nem mondom.

-Ismerem? - kérdezett újból, míg én csak bólintottam.

Ezek után csend honolt a szobában, csak egymás légzését hallgattuk. Nem néztünk egymásra, mindketten a saját gondolatunk bugyraiban úsztunk.

-Hülye kérdés, de ugye nem én vagyok az? - szólalt meg hosszas idő után, így én félve emeltem rá íriszeimet. Újabb csend telepedett ránk, hiszen nem tudtam mit kéne válaszolnom.

-De... - suttogtam végül erőtlenül, amitől felsóhajtott.

-Nézd, Taehyung, én... - túrt idegesen hajába, miután elharapta a szó végét. - Én nem tudom mit érzek. Egyszer mintha szeretnélek, máskor meg nem...

Hatalmas szemekkel néztem rá, de kerülte tekintetemet. Mindenhova nézett, csak rám nem.

A szívem egyszerre érez boldogságot, s fájdalmat. Az ösztöneimnek nem bírok parancsolni, így újra keserves, halk sírásba kezdek, ami nem kerüli el a figyelmét. Szomorúan néz rám, majd sóhajt fel és nyúl térdhajlatom alá, hogy felkaphasson az ölébe. Készségesen karolom át a nyakát, egyáltalán nem ellenkezve.

-Jobb lesz, ha most lefekszel... - suttogta halkan, majd gyengéden tett le a puha ágyamra, mintha egy porcelán baba lennék, aki bármelyik pillanatban eltörhet. Bár, így is éreztem magamat.

Kétségbeesetten fontam erősebben nyaka köré karjaimat, amikor éreztem, hogy felegyenesedne.

-Taehyung... - suttogta, megtörten, miközben mellém támaszkodott.

-Kérlek... csak maradj velem. Csak ma este... - kérleltem, félve a választól.

Jó ideig nem érkezett válasz tőle, s már éppen elengedtem volna a nyakát, hátha átléptem egy bizonyos határt, de ekkor feküdt le mellém az ágyra úgy, hogy arcunk egy vonalban legyen. Laposokat pislogva néztem rá, ő pedig kitartóan állta a pillantásomat.

Hirtelen mozdult felém, amitől összerezzentem, de amikor megéreztem magamon ölelő karjait, azon nyomban mellkasához bújtam, magamba szívva bódító illatát.

-Most aludj... - szuszogta halkan, én pedig egy aprót bólintva hunytam le pilláimat, még jobban Jungkookhoz bújva - már ha ez lehetséges volt.

Pengesd a fájdalmam, ezekkel az ujjaiddal,
Énekeld az életem, ezekkel a szavaiddal,
Ölj meg gyengéden, ezzel a dallal.

~~~~~~

Jó rég nem posztoltam ide, amit nagyon sajnálok, és nem is az ígért ficivel jöttem. De tudjátok, hogy a szerelmi bánat, nagy úr, szóval muszáj voltam egy kicsit kiírni magamból a dolgokat. :')

És igen, megint VKook, de szeretek velük írni.

Nem lett egy hű, de nagy dolog, sőt, de frissíteni akartam ezt a könyvemet. Az ígért ficit is elkezdtem, de eddig semmi időm nem volt írni, szóval lassan érkezik az is.

Annak ellenére, hogy nem lett hosszú, se valami jó, remélem tetszett nektek! :)

xxMinHeezixx