My Mistake ✅

•26.rész:Szüljünk•

Ott feküdtem, immáron egy kis kórházi büdös ruhában. Csak a magzatvíz édeskés szagát éreztem magam körül. Annyira izgultam. Mi van ha elrontom? Nyilván nem is nagyon ronthatom el... De mégis. Rory rögtön hívott mindenkit. Aiden bent akart lenni a szülésnél, de kerek perec közöltem vele, hogy biztos, hogy nem. Már 12 percenként jelentkeztek a fájások. Henry épp másik szülést vezetett, mama és papa úton voltak, Jas és Aiden bent álltak mellettem feszülten. Ahogyan apa is. Mindenki más kint ült a váróban. 

- Minden rendben lesz. 

- Persze apa - nevettem idegesen. 

- Ügyes leszel - mosolygott Jas. - Én bent maradok. 

- Huh.. Jó - könnyebbültem meg. 

- Mi? Ő igen? Én nem? - háborodott fel Aiden. 

- Hidd el. Jobban jársz - simogattam meg a vállát. Megölelt és a fülembe suttogott. 

- Annyira jó vagy. Ha a pici fele ennyire lesz megbocsájtó és türelmes akkor...

- Ne hízelegj - mosolyogtam rá, de mosolyom eltorzult. - Ahhh - ismét egy fájás. 

- Már 10 perces fájásaid vannak - kapott a szája elé apa. 

- Juj - Jasmine izgatottan ugrált. 

- Ne örüljetek. - forgattam a szemem. 

Teltek a percek és mi csak vártunk. 

- ÁÁÁÁááhh - sikítottam. 

- Egy perc - ugrált Jas már beöltözve. 

- Kismama - lépett be Henry. Ő is talpig műtős ruhában. - Kezdhetjük? 

- Ha nagyon muszáj - nyöszörögtem. 

- Inkább bent hagyjuk? 

- Isten őrizzen meg - szemeimet behunytam. 

Folyt rólam a víz. Apa és Jasmine állt mellettem. Szorítottam a kezüket. 

- Apa - húztam le magamhoz. - Küldd be Aident. Most - rugdalóztam. 

- Máris - menekült. 

Pár perccel később Aiden egyedül jött be. 

- Na mi az mégis csak kellek? - vigyorgott. 

- Kuss - visítottam az újabb fájás miatt. 

- Jaj, Cassy. - rögtön a kezemet fogta. Én meg szétmartam az ő és barátnőm kezét is. 

- Nos, akkor kezdjünk neki. - Henry a lábaim előtt volt. Már nem éreztem zavart. Abban a pillanatban nem. Mindenem fájt. De nem foglalkoztam semmivel. Mert minden fájással közelebb kerültem az én kicsikémhez. Nem foglalkoztam a borotválással, a metszéssekkel a vizsgálatokkal. A beöntést is alig érzékeltem. Annyira akartam, hogy végre mellettem feküdjön. Hogy szerethessem. Izzadtam, mint a lovak. Erek dagadtak ki a homlokomon, csikorgott a fogam és elharaptam a nyelvem. A hajam a nyakamra tapadt. 

- Elééég. Mikor végzünk? - kiabáltam. 

- Nemsokára - nevetett Henry. Mit nevet? Basszus. - Akkor most nyomj! 

- Édes atya.... - minden erőmmel azon voltam, hogy nyomjak. 

- És megint! - próbált biztatni. 

- Cassy, látom a fejét - mosolygott Jas. 

- Hé... Imádlak. És gyönyörű vagy. Minden rendben lesz már csak pár tolás. 

- Huh.... - Aiden nekem döntötte a homlokát. Annyira sok érzés keveredett bennem. 

Mellettem volt Aiden, kezeink vörösre szorították egymást, homlokom izzadtan tapadt övéhez. Könnyek potyogtak a szememből. Levegő ki - be járkált a tüdőmből. Szaporán szuszogtam. Annyira elfáradtam. 

- Gyerünk, Cassym. Menni fog. 

- Jó - bólintottam. 

- Egy, két, há...és! - biztatott Jas és Henyr egyszerre. 

- Arghhhhhh - konkrétan szavak és mormogások törtek fel torkomból. Könnyek csorogtak el az arcomon. Annyira nem tudtam már mi merre mennyi. 

- Gyerünk, Cassidy - szorította a kezem Jas. 

- Nem... Nem megy... - szemeim lassan lecsukódtak. Nem bírtam nyitva tartani őket. Mi van, ha velem is az történik ami anyuval? Ha meghalok? Ha túl gyenge vagyok ehhez az egészhez. 

- Cassidy White - Aiden leheletét éreztem az arcomon. - Azonnal nyisd ki a szemed. Tudom min jár az agyad. Nem adhatod fel. Küzdj. Túl kell élned. Érte. Értem. Értünk. - mindezt csak suttogta, mégis akkora erőt nyertem a szavaiból. Utolsókat löktem. 

- Ahhhhh - kissé felültem nyomás közben és szemem is kipattant. 

- Ez az - Henry dicsérgetni próbált, de annyira nem tetszett. - Még egy lökés és kint van. 

- Huh... - picit pihegtem, majd végre a legutolsó energiatartalékjaimat összegyűjtve nyomtam. 

Úgy nyomtam, mint még a szülés alatt egyszer se. Hallottam a sírást. Azt az angyali sírást. Hallottam, Aiden nevetését és Jas szipogását. Hallottam, ahogy Henry a nővérekkel beszél. De csak hallottam. Nem bírtam. Fájt. És mindenem elgyengült. Elsötétült minden és csak azon gondolkodtam, hogy talán nincs tovább. 

- Naa, Casssidy - Henry erős kezei ráztak meg. Szemeim megremegtek. 

- Meg.. Megakarom... Blair. 

- Adom - ugrott Aiden elém. 

Kezeimbe adták azt a kis csöppet. 

- Édesem - könnyeimtől alig jártam. - Annyira örülök neked. De most a Mami nagyon fáradt. Szóval picim... - apró csókot nyomtam a homlokára. Imádlak... Vegyétek el, gyorsan - szóltam. 

Valaki kikapta a kezemből, mire teljesen elvesztettem az eszméletemet. Minden elsötétült és nem maradt semmi. Se a babám sírása, se Aiden puha keze. Semmi nem rántott vissza a világba. 

Aiden Heart 

- NE. Mi történik? - ugrottam oda. 

- Kérem, apuka. Fáradjanak ki. 

- De. 

- Kérem. 

Szót fogadtam, majd kimentem a folyosóra. 

- Mi történt? - ugrott fel Cassy apja. 

- Blair rendben van. De Cassy... 

- Nem... - mind a szájuk elé kapták a kezüket. Nináék és a nagyszülők.... 

Mind tudtuk mit jelent. Azt, hogy Cas életveszélyben van. Hogy egyetlen apró hiba és elveszítjük. A földön ültem és könnyek potyogtak a szememből. Anyáék is eljöttek. Bár ők nem értették miért van ez a gyászos hangulat, ők is eléggé szomorúan festettek. Nem tudtam mi történik. Hány óra telik el. Közben Blairt meglehetett nézni. Mindenki megcsodálta, az én kis tündérkémet. Annyira szép baba volt. Kis szép UFÓ. Imádtam a pici testét. Bárcsak Cassy, is láthatta volna. Mert nem látta, csak tartotta. Szegény annyira kimerült. Féltem. Nagyon féltem. Henry jött ki a műtőből. Letépte arcáról a maszkot és elénk lépett.

Jött az ítélet ideje.