My Mistake ✅

•16.rész: Reménytelenül reménykedve•

Dany éppen szendvicset készített az útra és kávét főzött magának. Én pár melegebb ruhát is összepakoltam magamnak. Ösztönösen nyúltam volna a betétekért, de egy apró mosoly kíséretében azt a fiókot visszatoltam. A fürdőben álltam a tükör előtt. A szemem alatt fekete festék folyt, az arcom sápadt volt. A hasamon felcsúszott a felsőm. Istenem, de rég néztem tükörbe. Régen szerettem magam. És persze most is. De mégis. Meghíztam. Kövér vagyok és nincs is mellettem senki. Olyan üresnek éreztem magam és olyan elveszettnek. Élettelennek. A konyhában várt engem Dan, egy kisebb utazó pakkot összekészítve. 

- Indulhatunk? 

- Mindjárt. - Fogtam a laptopomat, mindent kihúztam a konnektorokból és felhúztam a meleg csizmámat. 

Bezártam a házat majd átadtam a csomagjaimat. Lent beültünk a kocsiba és útnak indultunk. A lakásban elmagyaráztam Dannek, hogy hova is kell vinnie, én pedig csendben utaztam vele az anyósülésen ülve. 

- Tudod... Nem voltunk mindig jóba - kezdte a sofőröm - De, bármit elmondhatsz nekem. Te is meghallgattál. 

- Egyedül vagyok - sírtam el magam megint. 

- Itt vagyok veled - sandított rám. Még városon belül voltunk, így lassan hajtott. Mármint, az ő definíciója szerinti lassúsággal. 

- Úgy értem... Nagy nehezen apával jóba lettünk... És meglátta - mutattam a hasamra. - Aztán Aiden... Végre küzdött értem - sírtam jobban. - És egyszer csak eltűnt.. Még azt sem tudom miért tűnt el. 

- Mi lett a lányokkal? - kérdezte. 

- Nh -eh-m thu-dom. - zokogtam. - Egy -hszer csh - ak... 

- Ne sírj - nyújtott át egy zsepit. 

- El vagyok veszve... Kell egy kis tér... Nincs mellettem senki - szedtem magam össze. 

- A nagyidék tudják, hogy... lesz egy kislányod? 

- Nem - húztam el a számat. 

- Hívd fel őt - épp kitette az indexet egy benzinkúthoz. - Amíg bemegyek. Iszok is egy kávét. 

- Nem rossz ötlet - mosolyodtam el könnyeim mögött. 

- Hozzak valamit? 

- Csokit? - néztem rá csillogó szemekkel. 

- Meglátom mit tehetek - vigyorgott szélesen. 

Istenem. Mit is képzeltem? Ha mama is elutasít... lelkileg nem bírom ki. Akkor... Hatalmas gombóccal a torkomban hívtam fel. 

- Szervusz édesem - hallottam meg kedves hangját. Rekdetes volt. Biztosan aludt. - Olyan későn hívsz. Tán baj van? 

- Mha - mha - sírtam fel. Nem bírtam. Kell egy ölelés. Kell egy nyugtató szó. 

- Édesem... Mi történt? Ki bántott? 

- Úth-on vha -gyhok. 

- Hova? Picim nyugodj le kicsit. Nem értek semmit. - mély levegőt vettem. 

- Épp hozzátok tartok. 

- Ilyen későn? - hangja nagyon idegessé vált. 

- Bajban vagyok...

- Kicsim... Mi történt? Vagy inkább akkor, ha ideértél? Felkeltsem papát, hogy eléd menjen? 

- Egy barátom elvisz... Mindent elmesélek ott, de egy valamit muszáj tudnod..

- Picim. Miért érzem úgy, hogy félsz? 

- Mert így van... Mama én várandós vagyok...

- Ó, életem... Mindent megoldunk. Mennyi idő míg ide érsz? - hangjában sem megvetés, sem utálat nem hallatszott.