In love with Sheldon Cooper HUN!!!

Mégegy furi nap

Aznap este remekül aludtam, másnap reggel pedig ismét hatkor keltem, de most nem Sheldon, hanem az egyetem miatt. Kimentem a konyhába, de nem találtam ott senkit. Vagy elmentek, vagy még aludtak - gondoltam. Elővettem egy tálat, egy doboz tejet, müzlit, leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Pár percen belül Sheldon is megjelent. Ő is összekészített magának egy tál müzlit, majd megállt a kanapé mellett, és eszelős fejjel elkezdett bámulni engem.

- Öööö....mi van?

- A helyemen ülsz.

Kissé elképedtem, de valljuk be, nem lepődtem meg annyira.

- Oké...tessék. - mondtam és arrébb ültem eggyel.

- Köszönöm. - válaszolt, s leült mellém. - Ugye tudod, hogy ma el kell mennünk a moziba.

- Hogy...minek? Ja, a jegy miatt? Miért nem mész egyedül?

- Látva, hogy milyen kimagaslóan fejlett problémamegoldó képességed van, lehet, hogy jót tenne.

- Minek?

- Hát, a helyzetnek is, nekem is, és a pultos hölgynek is. Akkor délután négykor találkozzunk az egyetem előtt.

- Jó, addig biztos végzek.

Ezek után mindketten elkezdtünk készülni. Leonard nagyon kedves volt, és elvitt engem is az egyetemre.

Az első nap a zeneművészetin nagyon furcsa volt. Végig nagyon izgultam, és elég sokszor zvarba jöttem. A tanárom nagyon kedves, de szigorú is. Az első új darabom Chopin g-moll balladája. A fiúk nem fognak örülni a sok gyakorlásnak...

Délután 4-re mentem az egyetem elé ahol Sheldon tartózkodott. Pár perccel előbb értem oda, így gondoltam várok, mikor hirtelen Leonard bátyám lépett ki az ajtón.
- Ellie, szia, hát te?
- Sheldonnal találkozom.
- Hogy...mi, miért?
- Azt akarja, hogy menjek vele jegyet venni a moziba.
- Uuuuuu!!!
- Ajj már! - bokszoltam a vállába, mikor pontban 4-kor Shedon kilépett az ajtón.
- Sheldon...figyelmeztetlek, ha megbántod a húgomat vagy olyat teszel vele amire nincs felkészülve... - kezdett bele humorosnak szánt de cseppet sem humoros monológjába Leonard.
- Leonard, nem vagy vicces... - szűrtem ki a fogaim között.
- Leonard barátom, nem értelek. Mit tennék a húgoddal amire nincs felkészülve? Nem fogom neki a legbecsesebb és egyben legbonyolultabb fizikai gépezeteimet mutogatni. Úgyse értené őket.
- Egyeseket biztos... - itt már kezdett elszakadni a cérna, úgyhogy választanom kellett: vagy gyorsan lelépünk, vagy ott helyben el csattan egy bal egyenes.
- Sheldon, menjünk...nincs kedvem Leonard piszkálódását hallgatni még 2 napig. Csá, Leonard! - mondtam, s kissé idegesen odébb húztam Sheldont.

- Nem értem, kedves Ellie, hogy ezen mi minősült piszkálódásnak. Vagy... - hallgatott el hirtelen Sheldon, s elgondolkodó arccal nézett felém.

 - ...vagy...?

 - Vagy esetleg...ez szarkazmus volt? - na, ez a kérdés olyan volt, mintha azt kérdezte volna, hogy kék-e az ég. Vagy én tőle azt, hogy a referenciakörön az omega mit jelent...(a mai napig nem tudom)

Feltett kérdésére igennel válaszoltam, majd a maradék időben amíg odaértünk, egymás mellett sétáltunk néma csöndben. Wow. Mondhatnám, hogy kínos volt, de nem volt...amíg el nem kezdett kérdezősködni.

 - És, milyen volt neked az egyetem?

 - Jó. Egy kicsit...ideges voltam ma.

 - Miért? A zene csaknem olyan bonyolult.

 - Hah, hiszed te azt. Próbáltad már valaha?

 - Nem, de szerintem bizton állíthatom, hogy a fizika egy komplexebb és reálisabb tudomány.

 - Hát a zene nem a reál szakosságáról híres. Nem véletlenül művészet. A művészet az humán.

 - Ó. Hát, bocsi, de azt kell mondjam, többre is vihetted volna.

Na itt már elszakadt a cérna.

 - Na idefigyelj. Lehet, hogy a te agyad tökéletes, össze tudsz adni fejben két 7 számjegyű számot, ki tudod rakni fél perc alatt a Rubik-kockát, és hogy te abból élsz, hogy szimplán okosnak születtél...de sajnos ki kell ábrándítsalak, hogy nem csak te és a csodálatos reál tudományod léteznek. És hidd el, nekünk humánosoknak nagyobb csapás ez, mint neked, mert mi sokkal kevesebb pénzt keresünk, mert hogy mi nem járulunk hozzá a világ fejlődéséhez, meg semmihez...á, nem, mi kis senkik vagyunk, igaz?!

Ekkor már a mozi előtt álltunk. Mindenki minket nézett.  A pultos csaj is kibámult az ajtón, egyenesen ránk. Sheldon pedig rám. Valószínűleg nem értette, hogy ezt most miért kapta. Hát, elég szomorú.

 - Na figyelj, én nem azt mondtam, hogy...á, minek is magyarázzak? Most komolyan. Te egyből mindenre megsértődsz, olyan érzékeny vagy, mint egy kisgyerek, és hát, sajnos a tények azok tények. De nem akartalak személy szerint sértegetni.

 - Olyan érzéketlen vagy, hogy az nem igaz! Az empátia szikrája sincs meg benned. Na most, akkor vegyük meg a jegyeket, és utána húzzunk haza. - mondtam. Bementünk, és eléggé kínos volt az egész.

A jegyek megvétele után némán sétáltunk haza. Néha éreztem Sheldon tekintetét az arcomon, de egyszer sem viszonoztam. Lelkiismeret-furdalása volna? Hát azt nem hiszem.

Az este további részében Nem szóltunk egymáshoz. Leonard megértette a fagyos hangulatot, és nem kérdezősködött - ismerve engem, naki ugrottam volna.

Aztán este, mielőtt pont elaludtam volna, kopogást hallottam az ajtómon.

 - *kopp kopp kopp* Ellie! *kopp kopp kopp* Ellie! *kopp kopp kopp* Ellie! - Úristen, már csak ez hiányzik!

 - Mit akarsz?

 - Csak.. - jött be - ..tudod, csak annyit akartam mondani, hogy sajnálom a mait. Őszintén. Olyan érzésem van, ami még sose volt. És ez rossz, és azt hiszem, ez a mai miatt van.

Ez elég furcsa volt. Meghökkentő, de reményeket is adott, hogy talán van szíve ennek a magas kockának is.

 - Nos...semmi gond. Tényleg. Felejtsük el.

 - Rendben! - mondta kicsattanó örömmel, s kiment az ajtón, maga mögött becsukva azt.

Elalvásig ezen gondolkodtam. Jól esett ez az egész; nem hittem volna, hogy megtörténik. Nos, itt minden nap meglepetésekbe botlok.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~1

Először is, bocsánat, hogy ennyit késett!!! És bocsi, ha nem lett jó! :// De azért remélem, tetszik! ^^