Zűr a jazz városában (Supernatural & The Originals crossover) //SZÜNETEL//

3. fejezet - Rebekah

~New Orleans~

Rebekah izgatottan sietett le a lépcsőn, majd beugrott a ház előtt parkoló rúzsvörös autójába és a gázt tövig nyomva indult el a megadott címre. Végre olyan dologban kérték a segítséget, ami hiába piszkos munka, érdekes és pont neki való. El kell intézni pár nyugtalan tagot, akik rosszkor érkeztek rossz helyre.

Amint beért a Rousseau's élé, az első szabad helyen ott hagyta az autóját, de túl gyorsan fékezett le ezért beleszaladt kicsit az előtte lévő autóba, aminek az egyik visszapillantója megrepedt. Azóta vezetett, hogy megalkották az autók fogalmát egyáltalán, mégse okozott még soha balesetet vagy kárt más járművében. Nem értette, hogy ez, hogy történhetett, de nem is foglalkoztatta ez a gondolat sokáig. Fontosabb dolga is volt. Megigazította a haját a tükörben - ami persze nem volt mit igazítani, mert tökéletes volt - aztán elindult a bár felé.

Szép lassan, nyugodtan sétált be az ajtón, nem akart futva beesni, majd egy pillanatra megállt az ajtóban. Josh, Klaus egyik megigézett vámpírja, szerint itt vannak az emberei. A városban szúrta ki őket és pont megfeleltek a leírásnak amit kapott, ezért idáig követte a két férfit. Rebekah remélte, hogy a kis újonc nem rossz emberek után szaladgált ma, mert nem szívesen rohant volna egy másik helyre, ahol az igazi célpontjai vannak.

Helyet foglalt egy bárszéken és unottan vette tudomásul, hogy Cami a beosztott ma. A nő, akiért a fél Francia negyed rajong. Vajon mi lehetett a titka?

- Rebekah, örülök, hogy látlak - szólította meg a nő. - Mit adhatok?

- Gin Tonicot sok jéggel. - mi értelme lett volna azt mondani a pultosnak, hogy jó viszontlátni, ha nem? Ekkor egy nem messze lévő férfi hangja ütötte meg a fülét. "Nem rossz."

Odapillantott és látta, hogy a férfi őt bámulja. Hogy Ő nem rossz. Azonnal dühbe gurult. Senki sem mondhatja rá, hogy "nem rossz"!

A férfi bárgyú tekintettel nézett a Rebekáhra, amit ő haragos pillantással díjazott. Látta maga előtt ahogy kiszívja a vérét az utolsó cseppig annak a taplónak. Ahogy könyörögni fog majd a szánalmas életéért, és ahogy...

- Khmm - köszörülte meg Cami a torkát és tette le az ősi vámpír elé az italát. - Ne itt. Ne őket. - látta, ahogy az egyik vendége gyilkos pillantással nézegeti a másikat.

- Őket? - villant át Rebekah agyán. - Volt ott még más is az arcátlan férgen kívül? - odapillantott és észrevette, hogy igen. Pont mellette egy másik férfi foglalt helyet, akin elidőzött a tekintete. Sötétbarna hullámos haja a füle mögé volt tűrve, és kiskutyára emlékeztető sötétbarna szemekkel figyelte Camit. Kockás flanelinge a könyökéig fel volt hajtva, és egyik kezében lazán egy söröskorsót tartott. A vámpír belekortyolt az italába és megnyalta a szája szélét, de a férfi csak azért is a pultost bámulta. A mellette ülő tapló, viszont felpattant és elindult felé. - Mi különleges annyira Camiban?

- Helló, angyalom. Mikor szálltál le a földre? Csak nem nekem küldtek? Jó kisfiú voltam. - lépett Rebekah mellé a férfi. Részeg volt, nem vitás.

A nő kiürítette a poharát és ránézett az előtte állóra, aki még mindig beszélt hozzá, de már rég nem figyelt rá. Nem nézett volna ki rosszul a világosbarna hajával és halványzöld szemeivel, de a másik már előbb felkeltette a figyelmét. Hiába állt jól neki a két- három napos borosta, ő szólta le. Senkinél sem fog a "nem rossz" kategóriába tartozni. Ám mielőtt kimondta volna a "kopj le" szavakat, eszébe jutott, hogy miért van itt. Két férfit keresett, vadászokat. Nem azokat, akikkel egyszer régen össze is szűrte a levet, majd Nik, mint általában, véget vetett a románcának. Nem, ezek másfajta vadászok voltak, de arról, hogy pontosan kik ők Elijah nem mondott semmit. Faggatta, de vagy nem akarta elmondani, vagy ő se tudta. Ha az első, akkor soha nem is fogja tőle megtudni, mert Elijah a nemesség mintaképe. Ha nem akar valamit elmondani, azt nem is fogja. Különösen ha megígérte valakinek. Elijah soha nem szegi meg a szavát. És Rebekah meg volt győződve, hogy erről volt szó, de bízott a testvérében. Ő soha nem ártott volna neki, ezért is volt most itt.

Úgyhogy belenézett azokba a gyönyörű zöld szemekbe, amiknek a tulajdonosa még mindig beszélt, és lassan búgó hangon megszólalt.

- Most szépen velem jössz, aranyom. Nem szólsz senkinek, nem csinálsz semmi, csak átkarolod a vállam és kijössz velem az ajtón.

A férfi pislogott egyet, majd így is tett. Udvariasan a kezét nyújtotta Rebekáhnak, aki el is fogadta miután lerakott egy bankjegyet az üres pohara mellé, és elindultak a kijárat felé. Útközben hallotta, ahogy Cami és az éppen a derekát átkaroló kéz tulajdonosának barátja, együtt kacarászik valamin. Ettől még jobban szedte a lábait és amint kiértek az utcára el kezdte húzni a kísérőjét egy zsákutca felé. Ő nem állt ellen, de amikor az autók mellett haladtunk el megtorpant. Érthetetlen pillantással nézte a fekete kocsit, amit korábban megkarcolt a nő. Valahogy kizökkent az igézetből, annyira fontos lehetett számára a jármű.

- Baby... - suttogta. - Mi történt? - össze- vissza kapkodta a fejét, mintha így megláthatta volna ahogy a tettes elfut az imádott autójától. Nem is sejtette, hogy a bűnös piros autó, az épp a karjába kapaszkodó ősi vámpír tulajdonában van.

- Semmiség. Nem foglalkozol vele! Tovább megyünk - igézte meg újra Rebekah a férfit, aki rögtön elfordult az Impalától és továbbmentek.

Perceken belűl megérkeztek a kívánt helyszínre, a sikátorba, ami közkedvelt volt a Francia negyed beli vámpírok között, és a szőke rögtön cselekedett.

- Elmondod, hogy mit keresel itt, ki vagy és kivel jöttél!

- Az igazi nevem.. Az igazi nevem - akadozott a férfi, de végül kibökte. - Dean Wincheser - nem nagyon akarhatta elmondani, de esélye se volt verbéna nélkül. - A testvéremmel, Sammel érkeztem. Mi.. mi.. vadászok vagyunk. - nyelt egy nagyot. - Azért jöttünk mert elszaporodtak a városban a rejtélyes állattámadások és eltűnések.

Rebekah szája sarka fölfelé görbült. Ezek szerint őket kereste. De ha már ilyen beszédesek, akkor többet is meg akart tudni.

- Mesélj nekem Dean Wincheseter. Többet akarok tudni rólad és a testvéredről. Mit csinál egy olyan vadász, mint Te? Válaszolj minden kérdésemre!

- Öhm vízöntő vagyok. És imádnak a nők... - Rebekah a homlokára csapott. A másikat kellett volna hoznia! - Járjuk az államokat, olyan ügyek után kutatunk, mint ez. Halálesetek gyanús körülmények között, eltűnések. Ha megérkeztünk kikérdezzük a szemtanúkat, aztán kutakodni kezdünk.

- Kutakodni?

- Igen. Helyi legendák, hiedelmek, babonák meg ilyenek. Vagy vannak a visszatérő szörnyek, mint például az alakváltók, kopogószellemek, angyalok, bár ők kevésbé és a démonok, na ők inkább. De ott vannak még a boszorkányok,  vérfarkasok, vámpírok.

- Vámpírok? Ti vámpírokat ölök? - a nő érezte, ahogy újra el kezd gyűlni benne a harag.

- Igen. Ostoba némberek. Sam egyszer megkegyelmezett egynek, és nekem is volt egy barátom közülük, de a legtöbbjük gyilkos.

- Aha. Várjunk csak! Az előbb démonokat mondtál meg angyalokat? - Rebekah kezdett összezavarodni. A vámpírokat, boszikat és farkasokat még megértette. De a szellemeket meg  a többit nem. Talán őrült volt a pasas? De ha az lenne, akkor miért kéne elintéznie? 

- Igen - úgy nézett ki, mint aki igazat mond. Vagy azt, amit éppen ő gondolt igaznak. Megigézhették, hogy ezt mondja, ha kérdezik?

De Rebekáhnak támadt egy ötlete. Kíváncsi volt. Mi lenne, ha belenézne egy kicsit a fejébe? Jó ötlet az? Körbenézett, de senki sem jött erre ezért döntött. Bele fog kukkantani a Dean Winchester emlékei közé.

- Lazulj el. Ne gondolj semmire. - szólt és a férfi halántékára rajta a kezeit. Kezdődhetett a móka...