Zűr a jazz városában (Supernatural & The Originals crossover) //SZÜNETEL//

9. fejezet - Castiel & Hayley

Az angyal még mindig idegesen toporgott a küszöbön. Mondja meg az igazat? Az nem lenne a legjobb ötlet, de hazudni se akart. Valamilyen köztes utat kellett választania. Végül elővette a nyakláncot a zsebéből és szavak nélkül a nő felé nyújtotta. Ő komoran nézett rá, nem bízott az idegenben de azért elvette az ékszert. Megforgatta a kezében és felpattintotta a tetejét. Halkan sóhajtott egyet, amikor felismerte a fényképet.

Az angyal válaszokat és Deant akarta épségben, úgy gondolta itt talán az egyikre rálel majd. - Ismeri?

A nő visszanyújtotta a láncot, és hátrébb lépett. Az ajtóra rakta a kezeit, mint aki be akarja azt csukni. - Igen. Sajnálom, de nem segíthetek.

- Kérem. Fontos lenne. - önmagát is meglepte az esdeklő hangja. - Egy barátom élete múlik rajta.

A nő erősen vívódott, látszott rajta. Végül motyogott valamit magában és szélesre tárta az ajtót. - Egy tea belefér. Ajánlom, hogy fontos legyen.

Az angyal mosolyogva lépett be a kapun, de odabent nem várt látvány fogadta. Nem egy ház belseje volt, az amit látott, hanem egy nagy udvar, a közepén egy régi szökőkúttal és mellette pár székkel és asztallal. Egy emelettel feljebb nyitott folyosók zárták körbe, amik roskadoztak a felakasztott virágosládáktól, némelyikük egy- egy ajtóban végződött, nyílván onnan nyíltak a háznak a szobái, ha egy ház volt és nem valami szálloda. Összesen két emelet volt, és talán még egy tetőtér felettük. Egy keskeny lépcsősor vezetett fel ezekhez, ezt használták most is. Az udvaron csak úgy keresztül vágtak, nem álltak meg, pedig egy csapat ember álldogált az egyik sarokban. Szó nélkül nézték, ahogy a barna hajú nő felvezeti az idegent az emeletre. Ott az egyik első ajtónál megálltak és a nő intett az angyalnak, hogy fáradjon be.

Cas már majdnem belépett volna a helyiségbe, amikor eszébe jutott egy fejezet az illemtankönyvből, amit egyszer viccből kapott a Winchestereknek. Bár nem értette a humort a gesztusban, elfogadta és figyelmesen el is olvasta a könyvet. Így csak megrázta a fejét a nőnek és előreengedte udvariasan. Utána belépett ő is.

Egy nappalira hasonlított a helyiség, ahol nő rögtön fáradtan le is dőlt az egyik fotelbe. Az angyal csak áll mozdulatlanul, a berendezést szemlélte. A falakon olajfestmények lógtak, amik csupa olyan dolgot ábrázoltak, amit nem értett. Volt köztük modern, és régies alkotás is. Az egyiken csak egy fa volt, míg a másikat teljesen ellepték a kacskaringós minták. Szobrok, könyvek, ismeretlen antik tárgyak és régi órák sokasága borította be a polcokat, de a szoba uralkodószíne a vörös volt a szőnyegek, bútorok és falikárpitok miatt. A külső szemlélő tiszta szívvel gondolhatta, hogy egy olyan ember lakik itt, aki szeret gyűjtögetni. Nagyon.

A nő fejével a vele szemben lévő karosszékre bökött, az angyal szófogadóan helyet foglalt ott. Nem dőlt hátra, kihúzott, egyenes háttal ült, akár egy szobor.

- Szóval, mit is akarsz pontosan a Mikaelson családtól?

- Ehm. - nem tudta, hogy mit feleljen erre. Nem akarta beavatni a nőt. - A hölgy, aki a nyakláncban van, kellemetlenséget okozott a barátaimnak. - a vele szemben ülő reakciójából ítélve, valami rosszat mondott.

- Rebekah, mint hölgy? Kellemetlenség? - húzta föl az egyik szemöldökét. - Nem idevalósi vagy, ugye?

Az angyal megnyugodott, hogy akkor mégsem szúrta el, helyeslően bólintott. - Most vagyok először a városban.

- Én is. Mármint csak egy kis kiruccanást akartam, de itt ragadtam. New Orleans nem enged el. - félrepillantott és az ajkába harapott. - Megértem én, hogy nem szívesen teríted ki a kártyáidat, de behívtalak a házba és még a nevedet sem tudom.