Zűr a jazz városában (Supernatural & The Originals crossover) //SZÜNETEL//

1. fejezet - Rebekah

~New Orleans~

Rebekah Mikaelson fintorogva meredt a szőnyegre. Illetve az azon heverő holtestre, amiből szivárgó vér lassan átáztatta az értékes szövetet.

- Miért kell Niknek valahányszor megéhezik idebent csillapítani a szomját?! - zsörtölődött magában és megragadta a holttest lábát. - Nem vagyok vámpírszobalány, hogy én rakjak rendet utánuk...

Hetekkel ezelőtt érkezett a városba, amit évtizedekkel ezelőtt az apja, Mikael elől menekülve hagyott el. Eredetileg csak azért jött, hogy megbizonyosodjon, arról hogy a bátyja, Elijah jól van, majd ment is volna el, de itt ragadt. Hiába, ha egyszer New Orleans beszippantja, többé nem engedi el. Illetve nem csak a város tehetett róla, az csak másodsorban volt a hibás. Elsősorban a bátyjai, Niklaus és Elijah, de főleg az előbbi meg az ő érthetetlen bosszú hadjáratai, na meg a miatta terhes farkaslány, Hayley. Persze még pár régi ismerős is előkerült a múltból, köztük Marcel Gerard, aki régen közel állt hozzá. Így maradnia kellett, de nem unatkozott egy percig sem. Hogy is unatkozhatott volna, ha naponta akart valaki az ő vagy a családja életére törni?

Miután eltüntette a holttestet, ránézett az órára és elégedetten tapasztalta, hogy van még fél órája, addig amíg Hayley és Elijah felbukkan, és örömmel vetette le magát a kanapéra. Hiába volt egy az ősi vámpírok közül ő is ki tudott merülni, még ha csak lelkileg is. Úgy érezte napok óta nem volt egyedül és hiába élvezte a folytonos társaságot, ahol a farkaslány is ott volt őt nem vették figyelembe. Irigykedett rá? A helyébe kívánta magát? Nem, csak a testvérei figyelmét hiányolta. Bosszantotta az, ahogy Elijah néz Hayleyre. Még Klaus is leste minden lépését, aki ügyesen leplezte az érzésit. Kedvelte a lányt, de sok volt már neki ez. Figyelemre és elismerésre vágyott. Különösen a testvéreiére.

Pár perccel később, pont amikor már ellazult volna hangos pittyegés riasztotta fel. Az asztalon hagyott telefonja volt az. Rápillantott a kijelzőre, amin a "Nik" név díszelgett. Lefordította, így nem látta már a nevet rajta, majd újra visszafeküdt a kanapéra. Az esetek kilencvenkilenc százalékában felvette a telefont, úgy döntött most jött el annak az egy százaléknak az ideje. Azonban a bátyja persze nem adta fel. Újra elkezdett rezegni a telefon. Átvillant az agyán, hogy a falhoz vágja a mobilt, de mire érte nyúlt volna abbahagyta a csörgést.

- Sebaj. Akkor biztos hív majd mást. - De korán volt még oka az örömre, mert újra rezegni kezdett a készülék. Sólyomként csapott le rá, másik kezével a hajába túrt. - Nem igaz, hogy tíz percet nem bírtak ki nélküle!

- Igen? - erősen kihallatszott a hangjából az ingerültsége, de nem bánta. Hadd tudja meg Niklaus, hogy jobb dolga is van, mint fogadni az őrült hívásait.

- Rebekah, segítened kéne. - szólt bele valaki a telefonba, de nem a hibrid bátyja volt az.

- Elijah? Hogy került hozzád Nik telefonja? - közbe azonnal felpattant. - Mi történt?

- Nem, ez a sajátom. Niklaus az imént hívott, hogy nem veszed fel. Mérges...

- Mérges? Mi miatt? Hogy épp a hullákat takarítom el, amiket maga után hagy a városban, amerre csak jár?! - kezdett dühbe gurulni, és ezt a bátyja is kihallotta a szavaiból ezért csitítani kezdte.

Felhozta a család fontosságát, az összetartást és a többi szokásos maszlagot, amik enyhíteni szokták a húga Klaus ellen irányuló haragját. Azt azonban nem tudta, hogy most nem értek úgy célba a szavai, ahogy máskor. A húga most nem békélt meg. Csak várt. És a benne lévő feszültség egyre csak nőtt. Egy nap majd a felszínre fog törni, és nem tudja majd megállni a kiakadást. Se Elijah szava, se a Nik iránt érzett szeretete nem lesz elég arra, hogy lecsillapodjon. Ezt ő is tudta, de még nem jött el az a nap. Majd egyszer.

- Kérlek, Rebekah. Fontos dologról van szó - fejezte be szelíden Elijah. Igazi őstehetség volt abban, hogy másokat kibékítsen, egy született politikus alkat. Azonban ő úgy döntött nem él az adottságaival és helyette a családja gondjait és ellenségeit rendezi le nap, mint nap. Még szép, hogy ő sem volt boldog, de mások boldogsága fontosabb volt számára, ezért nem is zavarta ez.

- Hallgatlak - szólt bele ismét Rebekah a telefonba, ezúttal valamivel nyugodtabban.