Zűr a jazz városában (Supernatural & The Originals crossover) //SZÜNETEL//

6. fejezet - Dean & Rebekah

           
Dean az egyik pillanatban még a bárban sétált a kiszemelt nő felé a másikban az utcán találta magát és az Impalát bámulta, amibe hátulról belement valami vadbarom és behorpasztotta a lökhárítót. Már éppen azon volt, hogy előkapja a fegyverét és ha kell akár a föld alól is előkeríti azt, aki ezt tette a kicsikéjével, amikor megrázta a fejét és mindent elfelejtett.

Sűrű köd borította el az elméjét és nem látott át rajta, annyira fullasztó volt. Csak pislogni és vergődni tudott. Aztán két puha kéz simított végig a halántékán és elhitte, hogy mostantól minden rendben lesz. Vetett még egy utolsó pillantást az előtte álló szikrázóan kék szempárba és lehunyta a szemét. Ekkor olyan emlékek kúsztak be a tudatába, amikről már azt hitte, hogy rég elfeledkezett. Ijesztő, de pár boldog pillanat is.

Érezte ahogy izzadság csorog végig a hátán és szabadulni próbált. Erre a halántékán lévő kezek vasmarokként tapadtak oda. Nem engedték el. Újra belemerült a képekbe.

Hányinger kerítette hatalmába, ahogy újra átélte a múltat. Látta a korábbi ügyeiket. A fiatal főiskolás Samet, a barátnőjét. Az apjukat. A fiatal Bobbyt. Még Rubyt is a különböző testeiben, amire dühösen gondolt vissza. Látta Lilith-et, Tessát a kaszást, Belát és Azazelt is. Az arcok csak úgy a szeme elé ugrottak. Aztán amikor a legszörnyűbb képek jöttek elő, az egész egy pillanat alatt eltűnt. Újra érezte a lábait a talajon és az ujjakat az arcán.

- Dean... - suttogta a nő. Szemei kikerekedtek, szaporán vette a levegőt. - Ő is látta a képeket? Hogyan? Kicsoda Ő? - A férfi kezdett pánikba esni. A teste még mindig zsibbadt volt, nem tudott mozogni. Mit tett vele az a ribanc?

Majd újra elborított a köd. Mintha kérdezett volna valamit a nő, ő meg mintha válaszolt is volna rá, de nem tudta mit. Nem értette. Fogoly volt a saját testében.

És felhangzott a hős hangja. A hang, ami utat tört a sötét fellegek között az ég felé. Ahogy egy romantikus regényben lett volna leírva. Szimplán csak megérkezett Sam. Épp ideje volt már. Nem siette el.

De legalább stílusosan csinálta. Előbb beleszúrt egy pengét a szörny oldalába, majd színpadiasan felkiáltott. Már csak a működ és a sikongató közönség hiányzott.

Dean épp azon merengett, hogy mennyire jól esne most neki egy hideg, csapolt sör, amit az ilyen helyeken árulnak. Mellé esetleg egy bécsi perec vagy egy nagy kosár popcorn. Igen, az mennyei lenne. De nem ábrándozhatott már tovább, mert a nő egy másodperc töredéke alatt átkarolta a nyakát, és nem a romantikus módon. A kezét a torkára kulcsólta és erősen tartotta.

- Ha csak megmozdulsz a bátyád nyaka bánja. - sziszegte Sam felé.

Dean szabadulni próbált, de a nő erősebb volt.

- Erősebb? Az nem lehet. - Egyre jobban ficánkolni kezdett, de ezzel csak annyit ért el, hogy a kéz szorítása erősödött a torkán és nem kapott rendesen levegőt.

- Nyugodj már meg - súgta a fülébe, de nem hallgatott rá. - Neki nem fog parancsolni!

Samre nézett, aki csak állt ott, mint egy darab fa. Nem csinált semmit. Dean belátta, hogy megint magának kell kézbe vennie az irányítást. Így jobb ötlet nem lévén imádkozni kezdett.

Igen, imádkozni. De nem holmi nagyobb hatalomhoz, csak Castielhez. Ő kellett most ide.

Percek teltek el, de az angyal csak nem tolta ide a seggét. Sam csak meredt a nőre, pislogás nélkül. Dean meg... Dean legalább nem fuldoklott. Ez is valami.

- Rebekah - szólalt meg a hosszú némaság után a fiatalabb Winchester. - Nem kell ezt tenned. Mi tudunk segíteni.

- Segíteni? - kacagott fel a nő lágy, csilingelő nevetéssel. - Ugyan miben?