Rio egyből utánam jött, mikor meglátott a folyosón.
-Hékás mi történt itt?-kérdezte, miközben én a mosdó ajtaján rontottam be.
-Ááh semmi csak az a drágalátos Karma olyan szinten felhúzta az agyam, hogy már nem birtam idegekkel, és rácsaptam az arcára, ezután Ő csak a földet bámulta, én megmondtam neki hogy ebből mostmár elég legyen, és itt kötöttem ki, és mindjárt felrobbanok a-
-{Név}!-kiáltott rám Rio, amin nagyon ledöbbentem.-Hát komolyan nem veszed észre?-váltott át szomorú beszédstílusba.-Karma.... Karma szerelmes beléd...-erre nagyon ledöbbentem. A cipőm orrát kezdtem bámulni, Rio pedig otthagyott egyedül. Mikor kimentem a mosdóból, Karma állt előttem.
-Beszélhetnénk?-kérdezte lehajtott fejjel. Nem! Nem érdekel az sem ha szerelmes belém. Ezúttal tényleg túment a határon.
-Hát jó miért is ne?-tettem a karomat keresztbe, elfordított fejjel.
-Figyelj.. tudom, mérges vagy rám, tudom, a szokásosnál is jobban megutáltál, és ezt meg is értem. Túllőttem a célon, és ezt rettenetesen sajnálom. Tényleg. És megértem ha soha nem akarsz nekem megbocsátani. Sajnálom.-ez nagyon őszintének hangzott.
-Még meggondolom.-azzal otthagytam volna, de a bűntudatom nem engedte.
-Figyelj, én is nagyon bunkó voltam. Én is szeretnék bocsánatot kérni. És természetesen megbocsátok.-mosolyogtam, mire Ő csak meglepetten nézett, majd egy kis idő után megszólalt.
-Hihetetlen vagy.-és megsimogatta a fejem, amire az arcomra enyhe pír szökött.
-Mit csinálsz? Nem megmondtam hogy maradj tőlem távol? Komolyan nem hagysz az embernek személyes teret és--ekkor felnevetett.-M-Most mivan?-kérdeztem még mindig kicsit elpirulva.
-Semmi-semmi.-azzal otthagyott.
-Komolyan ezzel meg mi van?-motyogtam magam elé, miközben a fejemet fogtam.
Mikor az utolsó óránknak vége lett, indultam kifelé az ajtón, de Karma utánam szólt.
-Várj meg!-mondta, felállt a székéről és elindult felém.
-Mégis miért?
-Mehetnénk együtt.-vigyorgott.-És út közben elérem hogy eltörd valamidet, jobb esetben a lábadat, és akkor.-mondta az utóbbi mondatot halkan, miközben összedörzsölte a két tenyerét.
-Mi?
-Hm? Áh semmi.-vigyorgott ördögien.
-De mindenesetre, mi lenne, ha nem jönnél velem?-kérdeztem reménykedve.
-De én megyek. Neked ebbe nincs beleszólásod.
-Hogy mi?! Mégis miért ne lenne?! Mégis csak ENGEM akarnál hazakísérni!-mondtam egy szúró pillantás kíséretében. Ekkor megint csak elnevette magát.-Na mostmár aztán megmondhatnád mi a fenén röhögsz!
-Hagyjad csak. Gyere menjünk.-mosolygott.
-Legyen.-sóhajtottam.
Hazafele Karma természetesen tovább húzta az agyam, nehogy már egy percre is békénhagyjon. Neem. Mikor megérkeztünk, elköszöntünk egmástól, majd én bementem, és furcsa módon a nővérem fogadott.
-Te hogy-hogy itthon vagy Charlotte?-aztán észrevettem hogy sír.-Charlotte, mi történt?-futottam oda hozzá.
-Anya.......
-Mi van anyával?-kérdeztem idegesen.
-Meg-Meghalt.......
-MI!? Mégis hogyan?!-éreztem, ahogy a könnyek lecsordulnak az arcomon.
-Egy hülye állat elütötte!-kiabált dühösen, egyben szomorúan. Ekkor bennem valami összetört.-A sofőr ellen már megtörtént a feljelentés. Elvileg 1 év börtönbüntetést kapott, amiért a sebességkorlátot átlépte, de még a piros lámpán is áthajtott.
-Az a szemét.... Akkor ezek szerint te tartanál el minket?-kérdeztem aggódóan.
-Igen. De ne aggódj megleszek én egyedül.-mosolygott, rejtve a fájdalmát.
-Nem. Nem lesz ez így jó. Én is elvállalok valami munkát. Nem hagyhatok mindent rád.
-Biztos nem lesz semmi baj {Név}?-kérdezte aggódva.
-Persze hogy nem lesz.-mosolyogtam, ami láthatóan őt is valamennyire megnyugtatta.
-Köszönöm {Név}. Nagyon hálás vagyok.-ölelt át szorosan. Én viszonozam az ölelést, ettünk, aztán az egyetlen kis laptopon elkezdtem részmunkaidős állásokat keresni. Találtam is egyet. Pincérkedni kell, de nagyon jól fizető állás. Megirtam a leckéimet, azzal az étterem felé vettem az irányt.
Mikor megérkeztem, odamentem a pulthoz, ahol véleményem szerint a főnök fogadott. Egy kb 30 éves, rövid barna hajú lány volt az.
-Szia! Miben segíthetek?-kérdezte kedvesen.
-Nos azt írták, hogy pincért keresnek ide, és szeretnék jelentkezni.-mondtam mosolyogva.
-Áh értem. Akkor gyere utánam. Igaz is. Én Anna vagyok.-mondta mosolyogva, majd intett a kezével hogy kövessem.
-Én pedig {Név}.-utána mentem, és bevezetett egy kis helységbe.
-Nos akkor. Miért szeretnél jelentkezni erre a munkára?
-Mert otthon csak én és a nővérem élünk, és nem akartam hogy ő tartson el mindkettőnket.
-Értem. És van pincéri képzésed?-kérdezte.
-Hát azt nem mondanám, de a nővérem szintén pincérként dolgozik, így láttam már párszor.
-Rendben. Akkor csinálnánk egy tesztet. Adok neked egy tálcát, megtöltött poharakkal, pár ennivalóval, és engem kell majd kiszolgálnod.-mondta kedvesen.
-Rendben.-azzal elment valahova, hozott egy tálcát, rajta pár pohár üdítővel. Letette az asztalra.
-Akkor kezd csak.-mondta, miközben leült a székre. Én felkaptam a tálcát, mentem egy kört, majd odamentem a főnökhöz. Letettem mindhárom poharat. Sikerült anélkül hogy akármelyiket összetörtem volna. Aztán a pultra kikészített kaját is "felszolgáltam".
-Ez bámulatos volt. Mennyi ideig láttad a nővéredet?-kérdezte teljesen ledöbbenve.
-Hát igazából szinte minden héten meglátogatom.-vontam meg a vállam.
-Fel vagy véve.-kaptam meg a választ.
-Komolyan?-döbbentem le.
-Igen. Gyere körbevezetlek.-megmutatta hol van a konyha, a személyzeti bejárat, a személyzeti mosdó stb. Aztán azt mondta el, hogy minden hétfő, kedd és csütörtök délután 17:00-tól, este 22:30-ig van a részmunkaidő. Feljegyeztem magamnak, és azt mondta hétfőn kezdem.
Otthon elmeséltem Charlottenak, majd elmentem aludni. Másnap mivel hétvége volt elfoglaltam magam mindenféle apróságokkal. Elmentem bevásarolni, ilyenek.
Hétfőn izgatottan keltem. Bementem a suliba Rio kíséretével. Mikor beértünk szembetalálkoztam Karmával.
-Óh jó reggelt Rio! Jó reggelt {Név}-chan!-vigyorgott pimaszul.
-Jó reggelt.-köszöntem vissza.
-Jól hallottam? Most nem ordította le a fejem. Ez azt jelenti, hogy fáradt.-fogott Karma egy kis jegyzettömböt a kezében.
-Az meg mégis micsoda a kezedben?!-kiabáltam rá mikor megláttam.
-Óh hogy ez? Ez a te viselkedésedről szól.-nevetett gúnyosan.
-Hogy mi?! Add csak ide!-próbáltam kivenni a kezéből nem sok sikerrel.
-Eszemben sincs. Akkor honnan tudnám hogy mi van veled?-még mindig szórakozik velem. Aztán hirtelen eszembejutottak a tegnap történtek.
-Tudod mit, tarsd meg. Rio én előre megyek, majd szünetben találkozunk. Sziasztok.-mondtam lehangoltan.
-Ezzel meg mi van? Álltalában nem adja fel ilyen könnyen.-mondta utánam nézve Rio.
-Szomorúnak tűnt. Ilyen ritkán van. Utánamegyek.-mondta Karma, majd meghallottam a közeledő lépteit. Gyorsan be akartam futni a lánymosdóba, de elkapta a kezem.
-Mit akarsz?-kérdeztem neki háttal, és kicsit szipogva.
-Te sírsz?-kérdezte furcsállva.
-Nem csak...... megfáztam.
-Aha.-azzal maga felé fordított és látta hogy sírok.-Mi a baj?-kérdezte.
-S-Semmi. Engedj el.-próbáltam Karma kezei közül kiszabadulni.
-Nem. Addig nem amíg el nem mondod mi a bajod.
-De nem akarok róla beszélni.-mondtam a földet bámulva.
-De higyj nekem, sokkal könnyebb lesz ha elmondod, úgyhogy ki vele.-nézett a szemembe.
-A-Anya meg..meghalt.-mondtam nagyon halkan, mire Karma szorosan átölelt.
