Ha Akarnám... (BEFEJEZETT)

23.Talán új életet kezdhetek...

Luna szemszöge:
Már egy hónapja megismerkedtem Martinnal. Nagyon kedves srác, és azt hiszem kezdek valamit érezni iránta. Ma is éppen a kertben beszélgettünk, amikor is elhívott egy randira:
– Luna...tudod már régóta meg akartam kérdezni, de valahogy nem volt bátorságom...na szóval...huh...ez nehezebb mint hittem...tehát....eljönnél velem...egy...
– Martin mit akarsz kérdezni? – nevettem szegényen, mert bár tudtam, hogy mit akar kérdezni, de gondoltam hadd szenvedjen egy kicsit...
– Szóval...eljönnél velem egy randira?– hadarta el egy szuszra.
– Nem,nem menne el veled! – csendült fel Scott hangja a hátunk mögül.
Ő meg mit képzel magáról?
– Scott.Úgy gondolom nem tőled kérdezte. És igen Martin. Elmegyek veled egy randira. – az utolsó szót direkt megnyomtam, hogy Scott érezze semmi szükség a jelenlétére. De sajnos Scott nem vette a lapot.
– Nem mehetsz el vele. – mondta pofátlanul nyugodtan. Én meg már kezdtem ideges lenni.
– Scott. MÉGIS KINEK KÉPZELED MAGAD, HOGY MEGTILTOD, HOGY ELMENJEK EGY KEDVES SRÁCCAL RANDIZNI? – kiabáltam rá.
– Hogy kinek képzelem magam? Luna azt ne mond, hogy nem vetted észre, hogy mennyire töröm magam, azért, hogy visszaszerezzelek. Minden egyes nap azon rágódom, hogy hogyan szerezzelek vissza, erre te meg összeszűröd a levet ezzel a buzi seggfejjel?
– Hé! Nem vagyok meleg. És amúgy is ne sértegesd a melegeket. Ők is ugyanolyan emberek, mint te meg én. – szólalt meg Martin sértődötten.
– Hé! Ne hasonlíts magadhoz! Mi egyáltalán nem hasonlítunk Seggfejkém! És amúgy is nem hozzád beszéltem! – mondta dühösen, és látszott rajta, hogy egy kicsi és átformálja Martin képét.
– Luna kérlek! Gondold meg! Nem mehetsz el ezzel a seggfejjel! Kérlek hallgass rám. – mondta könyörögve.
– Na és miért nem? – kérdeztem dühösen.
– Mert...Mert... – kezdett el dadogni.
– Na látod. Egyetlen okot sem tudsz mondani. Akkor meg miért ne mennék el vele? És Scott, ha megkérhetlek most hagy magunkra. Köszönöm. – mondtam, azzal hátat fordítottam neki.
– Ezt nem gondolhatod komolyan! – mondta némi szemrehányással a hangjában.
– De. Nagyon is komolyan gondolom. – néztem a szemébe.
Nagyot sóhajtott:
– Rendben. De ez életed legrosszabb döntése.
– Nem. Életem legrosszabb döntése az volt, amikor adtam neked egy második esélyt! – ordítottam rá, magamból kikelve.
Azt hiszem ez betalált,mert Scott sarkon fordult, és beviharzott a házba.
Scott szemszöge:
Ezt nem hiszem el. Ezt a seggfejt válassza helyettem? Most tényleg elbasztam mindent. Soha nem fogom visszaszerezni. Nem is tudom, hogy miért használom ezt a szót: " visszaszerezni " ? Hiszen soha nem is volt az enyém!
Ennyi volt. Tudtam, hogy egyszer eljön ennek az egésznek a vége, de nem így képzeltem. Luna! Most már hiába is mondanám, hogy csak a te mosolyod éltet. Most már tényleg nincs amiért élnem. Minek? Luna is elhagyott. Nincs kiért küzdenem. Akkor meg miért éljek? Hogy magamért? Ugyan már! Már rég nincs értelme magamért harcolni. Nem kellek én a világnak.
Gyors léptekbe felmentem a szobámba, és elővettem azt a kis dobozt amit, amióta ismerem Lunát meg sem érintettem. Most pedig kivettem belőle azt, amitől jobb lesz minden. Hátha, ha meghalok túladagolásban, akkor Luna rájön, hogy rosszul döntött.
Tudom, hogy rá fog jönni és, ha ehhez az kell, hogy meghaljak, hát akkor meghalok. Luna-ért.
Lassan a számhoz emeltem a dobozt, és lenyeltem a tartalmát. Éreztem, ahogy a szoba elkezd forogni, majd azt hiszem néhány csillámpóni repült be a csukott ablakon. És lassan a csillámpóniknak szárnyai lecsukták a szemeimet. És onnantól képszakadás...
>>>>>>>>>>>>to be continued>>>>>>>>>>>