Ha Akarnám... (BEFEJEZETT)

28." A nagy szerezzük vissza Luna-t terv "

Scott szemszöge:
2 héttel később:
Ma kivételesen jó reggelem volt, mert ma engednek haza a kórházból. Igen, tudom, hogy, ha nem csináltam volna hülyeséget, akkor egyáltalán nem is kellett volna itt feküdnöm, de szükségem volt rá. Ha nem teszem, akkor nem jövök rá, hogy amit tettem egy nagy hülyeség volt, és akkor nem változnék meg.
Mert igen, meg fogok változni. Luna-ért. És mikor kiengednek kezdetét veszi a " Nagy szerezzük vissza Luna-t " terv. A doki szerint már délben kiengednek. Alig várom. Már azért is, mert a kórházi kaja nem tartozik a kedvenc menüim közé.
Egy szóval szar. Úgyhogy azt hiszem mielőtt neki fognék a " Nagy szerezzük vissza Luna-t " tervnek meglátogatok egy éttermet, mert különben éhen halok.
Luna szemszöge:
Ha jól tudom, akkor ma engedik ki Scottot a kórházból, és folytathatja az életét ott, ahol abbahagyta. Csak hál'istennek nélkülem. Ami pedig engem illet Martin végre megkért, hogy legyek a barátnője. Most nagyon boldog vagyok. Azt hiszem Martin az akit mindig is kerestem. Benne minden meg van, amire szükségem van. Az említett zavart meg a gondolataimban:
– Min gondolkodsz? – kérdezte.
– Hát mindenen. Rajtunk, Scotton...
– Miért,mi van Scott-al? – kérdezte.
– Ma engedik ki a kórházból. – feleltem.
– Oh...Hát jó neki. – motyogta.
– Martin tudom, hogy, amióta ismered őt...Hogy is mondjam...Nem vagytok puszipajtások... – kezdtem bele.
– Hát nem...
– De figyelj, nem kell aggódnod Scott miatt. Ő már a múlt. Te vagy a jelen. És én szeretem a jelenem. – néztem a szemébe, ami barnán csillogott, nem pedig olyan mély kéken, amiben elveszek, mint Scotté.
Martin elmosolyodott, majd megcsókolt.
– Én is szeretlek. – mondta.
– És tudod már, hogy mit csinálunk ma? – kérdeztem.
– Igen. Gondoltam elviszlek az egyik kedvenc éttermembe. – mondta izgatottan.
– Hm. Jól hangzik. Romantikus...ö...ebéd? – kérdeztem nevetve.
– Ez furán hangzik, így kimondva, de igen – nevetett Martin.
Imádom a nevetését.
– Már megint nem ezen a bolygón vagy. – kocogtatta meg a vállam.
– Nem. Itt vagyok. Csak imádom hallgatni a nevetésed. Olyan megnyugtató. – néztem a szemébe.
– Hát még nagyon sokáig fogod hallgatni a nevetésem. – mondta.
– Remélem is. – kacsintottam.
– Szóval akkor, mikor megyünk? – kérdeztem.
– Hát olyan fél egy fele gondoltam, de, ha akarod mehetünk korábban is. – mondta.
– Nem a fél egy tökéletes. Oh. Akkor megyek is készülődni.
Egy gyors csók kíséretében elköszöntem, majd felsprinteltem a szobámba. Ahogy felértem megálltam a szekrényem előtt, és kezdetét veheti a "mit vegyek fel" dilemma. Körülbelül egy fél óra keresgélés után, megtaláltam a megfelelő ruhadarabokat. Gyorsan felöltöztem, és mivel én nem nagyon szeretem a sminket, (főleg a szemfestéket, mert irritálja a szemem), ezért ezt a lépést kihagytam. Mire készen lettem, mehettem is az autóhoz. Na igen. A gyors készülődés nem az erősségem.
– Hűha. Luna gyönyörű vagy. – mondta Martin.
– Köszi. – mosolyogtam.
– Mehetünk? – kérdezte.
– Persze.
És elindultunk az étterem felé. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen rossz ötlet volt elindulni abba az étterembe...
>>>>>>>>>folytatás következik>>>>>>