Ha Akarnám... (BEFEJEZETT)

20. Én nem...

2 héttel később:
Luna szemszöge:
Már két hete annak, hogy Scottnak adtam még egy esélyt. Szegény nagyon próbálkozik, de én úgy érzem, hogy nem tudok máris a karjai közé zuhanni. Azért valljuk be, hogy nem kis dolog az, amit művelt velem. Még mindig fájnak az általa okozott sebeim. Nem csak a fizikai sebekre gondolok, hanem a lelki sebekre is. Hát mégiscsak elrabolt, és megkínzott. A gondolatmenetemet az említett személy zavarta meg, egy tálcával a kezében. Hm. Tényleg mindent megtesz, hogy megbocsássak neki.
– Jó reggelt Luna! Hogy aludtál?
– Jó reggelt! Köszi jól.
– Itt van a reggelid, ahogy szereted. Gondoltam jól esne.
Elfogadtam a reggelit, de úgy éreztem tisztáznom kell a dolgokat Scott-al.
– Figyelj Scott. Tudom, hogy mindent megteszel azért, hogy megbocsássak, de tudnod kell, hogy, ha egyszer elvesztem valaki iránt a bizalmam, akkor nem tudok egyik hétről a másikra megbocsájtani neki. Tényleg köszönöm, hogy ennyire hajtasz értem. Értékelem. De meg kell értened, hogy nekem ez nem megy könnyen. Még mindig a szemem előtt lebegnek a rémképek, ahol késsel bántasz. Ezt nem lehet olyan könnyen kiheverni. Lehet, hogy soha nem is tudom kiheverni majd. Én nem...én nem tudok megbocsájtani neked. Még. Kérlek értsd meg. És, ha most megkérhetlek távozz a szobámból, hogy nyugodtan reggelizhessek. Köszönöm.
Scott lehajtott fejjel bólintott, majd lassan kiment a szobámból, csendben becsukva maga után az ajtót.
Scott szemszöge:
Ennyi volt. Elvesztettem. Akkora egy tahó vagyok! Miért tettem ezt vele? Amikor elborul az agyam, akkor nem tudok tisztán gondolkodni, és ilyeneket csinálok a körülöttem lévőkkel. Igaza volt annak a csajnak: Egy állat vagyok! Nem is értem, hogy egyáltalán már miért nem végeztem magammal? A világnak semmi szüksége ilyen elmebajos, hülye állatokra, mint, amilyen én vagyok. Teljes mértékben megértem Luna-t, hogy nem akar megbocsájtani. Hisz, ki tudja mikor ködösül el az elmém újra, és akkor biztosan bántani fogom őt. Istenem, miért nem öltek meg engem is, a szüleimmel együtt, akkor most nem szenvedne sem Luna, sem más.
– Szóval megtaláltál öcskös. – Adam. Hát persze, mindig a legrosszabbkor.
– Hagy Adam! Most nincs erőm veled veszekedni!
– Na ne mond! És mégis mióta? Máskor egy pillanatot sem hagytál ki, amikor a véremet szívhattad.
– Nem hallod Adam? Tűnj el! Nem látod, hogy milyen állapotban vagyok? – ordítottam rá.
– Luna, igaz? – kérdezte ügyet sem vetve a felemelt hangomra.
Nem tudom miért, de most úgy éreztem, hogy szükségem van a bátyámra. Most ő az egyetlen, aki megérthet.
– Igen. – Sóhajtottam összetörve.
– Ne haragudj Scotty, de ez az egész a te hibád. Mi a fenéért kellett elrabolni? A régi jó módszer miért nem felelt meg? Elhívhattad volna vacsorázni, esetleg egy buliban meghívhattad volna egy italra, de nem! Neked el kellett rabolni. Mégis mit képzeltél, hogy majd egyszerűen a karjaidba ugrik, ha megjelensz, és bocsánatot kérsz? Gondold magad az ő helyzetébe. Te mit tennél, ha az ő helyében lennél? – kérdőn nézett rám, mire én lemondóan sóhajtottam.
– Valószínűleg, jól pofon csapnám magam, és soha az életben nem szólnék többet magamhoz.
Adam a vállamra tette a kezét, majd megszólalt :
– Na látod? Tehát tőle sem várhatod el, hogy másképp cselekedjen. Istenem – sóhajtott – az egyetlen, amit most tehetsz az, az, hogy vársz. Ez most nem lehet könnyű neki. A megbocsájtás,nem megy egyik napról, a másikra. Ehhez idő kell. És ismered a mondást: Az idő majd mindent rendbe hoz. Csak légy türelemmel.
– De mégis meddig? – fakadtam ki.
– Nem tudom Scott. Ez rajtatok múlik. Én nem tehetek semmit. De azt tudnod kell, hogyha még egyszer bántod, soha az életben nem engedlek a közelébe. Amy és én támogatni fogunk, de tudnod kell, hogy ez egy nehéz meccs lesz. Sok sikert Scott! És ne feledd, légy türelemmel.
– Adam?
– Tessék? – nézett rám kérdőn.
– Te megbocsájtottál nekem? –tettem fel a kérdést ami már régóta foglalkoztat.
– Hát persze. Hiszen az öcsém vagy, és szeretlek. Igaz, hogy néha kihozol a sodromból a hülyeségeiddel, de azért még szeretlek öcsi – ölelt meg.
Visszaöleltem és a vállába motyogtam:
– Köszönök mindent Adam. Nem tudom mi lenne velem nélküled.
– Valószínűleg soha nem tudnál csajt szerezni magadnak – nevetett, mire én egy grimasszal az arcomon vonultam a szobámba.
Kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat a holnap. Mert elhatároztam valamit: Holnaptól más ember leszek! Remélem, Adam-nek igaza lesz, és vissza tudom szerezni Luna-t. De most be kell érnem annyival, hogy a közelemben van. Mert ez is több a semminél.