Ha Akarnám... (BEFEJEZETT)

9. Titkok

– Élvezed édesem? Mert én nagyon – mondta Scott ördögi vigyorral az arcán.
A fájdalomtól már beszélni sem tudok, és ez még megkérdezi, hogy élvezem-e?
– Scott kérlek ne! Miért bántasz? Egyáltalán mire kellek én neked? Miért raboltál el? Hm? – tettem fel egymás után a szerintem eléggé jogos kérdéseket.
Scott elkomorodott:
– Tényleg tudni akarod?
– Igen.
Scott szemszöge:
/Vissza emlékezés/:
Csupán öt éves voltam. Apáék dolgoztak, ezért én otthon maradtam. Minden fajta játékot játszottam, hogy gyorsabban teljen az idő.
Anyáék ötre kellett hazaérjenek. Lassan eljött az öt óra, majd hat, de anyáék még mindig nem jöttek haza. Aztán csörgött a telefon, azt hittem anyáék, de nem ők voltak. Egy rendőr szólt bele: Sajnálattal közöljük, hogy a szüleidet elrabolták, és meggyilkolták, ha szeretnéd látni a holttestüket, akkor gyere be a kapitányságra. A fájdalom elhatalmasodott rajtam. Enni sem akartam. Sírva fakadtam. Erre már a bátyám Adam is berohant, és amikor megtudta, hogy mi történt, ő is fiúi méltóságát félre téve, sírva fakadt.
Miután eltemettük a szüleinket árvaházba kerültünk, de én nem sokáig, mert egy férfi örökbe fogadott. Később kiderült, hogy ő a helyi maffiafőnök. Az ő segítségével lettem ilyen, és hidegvérrel meggyilkoltam a szüleim gyilkosát. Azután persze én lettem a maffiafőnök, és élvezem a munkám, mert tudom hogy a szüleimért teszem. De persze eközben semmit sem tudtam a bátyámról. Valószínűleg őt is örökbe fogadták. Remélem boldog.
/Visszaemlékezés vége/
– Téged is meg akartalak ölni, de mivel, mielőtt téged elraboltalak, a barátnőmmel szakítottunk, és nagyon hasonlítasz rá, ezért megtartlak. – mondtam, majd megcsókoltam őt.