You Deserve The World

7.

Lexa az utcáról beszűrődő zajokra kelt, így lassan és kedvetlenül nyitotta ki a szemeit. Egy ismeretlen szobában találta magát, és csak azt érezte hogy Clarke szőke haja belelóg az arcába, de hiába próbálta kiszedni, ahogy megmozdult, a lány közelebb húzódott hozzá.

Beletelt egy másodpercbe mire rájött hogy mit keres a lánnyal egy ágyban, de akkor a gyomra bukfencezni kezdett. Mosolyogva felhagyott a meneküléssel és engedte hogy Clarke karjai körbevegyék.
-Clarke.-húzódott alrébb hogy felkelhessenek.-Még mindig Finnél vagyunk, el kéne mennünk.
Erre ő kelletlenül felmordult és Lexa felé fordította a fejét.
-Finn sokat ivott, valószínűleg még fel sem ébredt.
Lexa felült, Clarkeot magával húzva, majd mielőtt újra visszadőlhetett volna, az ajtó felé kezdte tolni.
-Nemár, csak még 5 percet!-morogta mikor leértek.
Az órára nézve látta hogy már délelőtt 11 van, de ettől függetlenül még senki nem volt a helyiségben. Lexa átvágott a szemétkupacokon, egyenesen a konyhába, hogy halkan csináljon magának egy kávét. Clarke látva hogy mire készül, halkan felnevetett.
-Te Finn házában akarsz kávézgatni?-lépett ő is a konyha felé, elfojtva a következő kitörő nevetését.
-Miért ne?-vont vállat Lexa és bekapcsolta a gépet. Az nagy hangzavarral kezdte forralni a vizet, mire a lány rávetette magát, így lehalkítva.
-Na ezért ne.-mutatott a kattogó gépre Lexa alatt, aki erre csak megforgatta a szemét és megvárta hogy leálljon.

A kész kávét kitöltötte maguknak egy-egy bögrébe amit kitudja hol talált, és leültek az asztalhoz.
Lexa azonnal észrevette ahogy Clarke kényelmetlenül helyezkedik a székében, így türelmesen várta hogy kibökje amin gondolkodik.
-Most igazából mi a fene történt tegnap?-tette fel végül a kérdést.
Lexa egy furcsa pillantást vetett rá, de megpróbált normális választ adni.
-Idejöttünk, behúztam Finnek, adtál neki gyógyszert, aztán beszéltünk, csókolóztunk és elaludtunk. Nem emlékszel?-kérdezte tagadhatatlan csalódottsággal a végén.
Clarke ránézett, mostmár nyugodtan, és elmosolyodott.
-De, persze hogy emlékszem. És nem is erre gondoltam. Velünk mi történt, Lexa? Most együtt vagyunk, vagy mi?-pontosított mire Lexa szája egy 'o' alakot formált, mostmár értve hogy hova akart kilyukadni.
-Te mit szeretnél?-kérdezett vissza az egyenes válasz helyett, remélve hogy Clarke nem bánta meg az előző nap történteket.
-Itt nem csak az számít hogy én mit akarok. Neked jelentett valamit a tegnap, vagy sem?
Lexa felhorkant és megitta a kávéja maradékát.
-Olyannak ismersz aki csak úgy együtt alszik valakivel? Persze hogy jelentett valamit. Kedvellek.
Ahogy Clarke nézte a lányt és hallgatta ahogy a hangja egyre bizonytalanabb lesz, meglátta az igazi Lexát. Azt a sebezhető 19 éves lányt, aki fél az elutasítástól és a csalódástól. Aki most minden erejével azon volt hogy eltakarja mennyire fájna neki ha Clarke nem viszonozná az érzéseit, és aki a szívtelenségéről szóló pletykák ellenére mennyi mindent érez. Lexán látszódott hogy ezt a néhány szót rengeteg erőbe telt kimondania, és a szemében lévő várakozás és egyre nagyobb pánik csak mégjobban beszorította a levegőt Clarke tüdejébe. Nem tudta hogy mikor kezdett el így nézni rá, vagy egyáltalán érezni valamit iránta a lány, de mostmár értette hogy Raven és a többiek miért próbálták ráerőszakolni hogy beszéljen vele.

Ha ez a buli nem lett volna, Lexa biztosan összetört volna egy idő után, és mint minden ilyen esetben, csak bezárkózott volna. Még Anya és Luna se tudtak volna segíteni, olyankor még elviselhetetlenebb. Mindenkit eltaszít, vagy azzal hogy felveszi a támadó stílusát, vagy egyszerűen meg sem szólal.

De most, Clarke kezében volt minden, és eszében sem volt ellökni a lányt.
-Én is kedvellek.-mondta lazábban mint hitte, mire Lexa egy széles mosollyal felé kezdett sétálni. Clarke is felállt hogy eltegye a bögrét, de Lexa hátulról átfogta a derekát és maga felé fordította.
Egy levakarhatatlan mosoly volt az arcán ami Clarkeból is kinyert egyet. Hagyta hogy a lány még közelebb húzza, majd karjait a nyakába dobta és összeérintette a homlokaikat. Lexa behajolt és összeérintette az ajkaikat.

Egy csörömpölő hang zavarta meg őket, mire szétváltak és Clarke a háta mögé nézve Finnt látta meg. A szemét dörzsölve lépett be a konyhába, és kicsit sem volt boldog a látványtól. Lexa karjai még mindig Clarke körül voltak, Clarke pedig csak a fél kezét vette le a lány nyakából.
-Mondd hogy ezt csak rosszul látom, Clarke.-rázta meg a fejét.
A két lány összenézett, majd Lexa Clarke mellé lépett, összefűzve az ujjaikat.
-Jól látod.-mondta egy apró lépést téve Finn felé.
-Nem téged kérdeztelek! Clarke, mondj már valamit!-csattant fel, majd Lexa mögé nézve könyörgően várta hogy megszólaljon.
-Kérsz még egyet a tegnapiból?-Lexa egy mostmár magabiztos lépést tett a fiú felé, aki bár meglepődött, nem hátrált.
-Mi nem világos neked azon hogy nem hozzád beszéltem?!-kiabált rá, amit Lexa már nem bírt tovább és egy újabb lépést téve, Finnt a fal és maga köré szorította.
Clarkenak itt lett sok, és a barátnőjét hátrahúzva magával szembe fordította. Kezeivel közrefogta az arcát, akinek ettől a tekintete ellágyult és a dühe úgy tűnt el ahogy jött.
-Nem éri meg. Gyere, menjünk!-mondta egy puszit adva az orrára.
Finn döbbenten figyelte a jelenetet, de inkább nem szólt semmit. Nem akarta elfogadni hogy Lexa ellopta előle a lányt akit szeretett. Akinek már több mint egy éve ott volt, akkor is amikor pont amiatt a lány miatt sírt, akit most megcsókolt. Többször is kimutatta neki hogy mennyi mindent megtenne érte, de úgy néz ki ez sem volt elég Clarkenak, mert aztán jött Lexa, és egy hónap alatt megszerezte, Clarke pedig úgy ugrott a karjaiba mintha Finn nem is létezne.
De őt nem olyan fából faragták hogy csak úgy elengedje. Ennek nem itt volt a vége, és erre majd mindketten rájönnek.

Clarke kézenfogva vezette ki Lexát a házból, de ahogy kiértek, rájött hogy nem tudja most merre menjenek. Félreállt a járdára és a lányhoz fordult.
-Mit csinálsz ma?-kérdezte ahogy Lexán is ugyanazt a gondolkodó fejet látta.
-Tanulni terveztem.-mondta, mire Clarke csalódott arcot vágott.-De ha jól emlékszem még nem fejeztük be a gyógytornát.-tette hozzá egy félmosolyra húzva a száját. Clarke is elmosolyodott és húzni kezdte őt a házuk felé, ami szerencsére elég közel volt Finnékhez.
Mindketten tudták hogy az utolsó alkalmat két napja letudták, de eszükben sem volt szólni a másiknak.
Clarke csak remélte hogy az anyja nem fogja észrevenni.

-Szia anya!-kiabált be a konyhába amint beértek a házba, és Lexa is követte őt a lépcsőhöz.
-Szia kicsim, milyen volt a buli? Azt hittem hogy este hazajössz, mondd hogy nem valami fiúval aludtál!-hallatszódott a hangja a másik szobából. Az utolsó mondatra a két lány összenézett, majd Clarke hezitálva válaszolt.
-Nem, anya, csak ott aludtam. Jó volt, viszont itt van Lexa is a gyógytornára úgyhogy mi most felmennénk.-fejezte be mire Abby kidugta a fejét az előszobába.
-Lexa! Jó újra látni. Na hagylak titeket, menjetek csak. Szóljatok ha kellene valami.-Rámosolygott a két lányra, majd már el is tűnt a nappaliban.
Lexa felment a már jól ismert lépcsőkön és leült Clarke szobájában a  szokásos helyére, a padlón.
Eddig nem érdekelte, de most körbenézett a falakon.
Otthonos volt, és csak most tűnt fel neki a rengeteg rajz és festmény ami beborított mindent.
-Tudod mostmár nem kell ott ülnöd. Van ám szék is a szobámban.-vigyorgott le rá Clarke amint belépett, de ő csak ült tovább és végigmérte a sok személyes holmit.
-Ezeket mind te csináltad?-kérdezte a falakon lévő képekre mutatva. Clarke is leült, majd bólintott.
-Igen. Néha így tartottam magam egyben. Lerajzoltam amit akartam, láttam, vagy egyszerűen szépnek tartottam.-nagyot nyelt, átgondolva hogy kimondja-e a többi gondolatát, idő közben közelebb húzódva Lexához.-Ezért van olyan sok rajzom rólad. Te mindháromba beletartozol.-mondta ki végül, elérve ezzel hogy Lexa megint úgy nézzen rá amitől összeszorul a gyomra és amitől annyira meg akarja csókolni.

Őszintén szólva, nem tudta honnan jött a hirtelen bátorsága hogy őszinte legyen Lexával, csak azt érezte hogy talán végre talált valakit akiben megbízhat. Valakit aki előtt nem kell visszafognia mindent. Lexa is törött volt, pont mint ő. De mindketten mások voltak mint a többi barátjuk. Clarke egy olyasvalakit talált Lexában akinek nem azért kell hogy utat mutasson neki, mint Octaviának, vagy csak támasz legyen, mint Ravennek, hanem azért mert megérti. Mert bár először lehet nem látszódik, olyan sok mindenben hasonlítanak, hogy talán senki más nem lesz majd aki így megérti. És ez erőt adott neki, ilyen kevés ismeretség után is. Mert akárhányszor néz a zöld szemekbe, olyan érzése támad mintha az egész életét ezzel töltötte volna. És ezért nem hagyja hogy a bizonytalansága utat nyerjen, csak a két kezét a háta mögött támasztva körbenézett a szobában ahol az egész életét töltötte, készen rá hogy megossza a titkait a mellette ülő lánnyal, aki talán az élete következő fejezetét jelentheti.