A way through the dark (1D ff hun)

2. Várakozás

Mikor felhangzott egy fojtott nevetés, a háta mögött tobzódó alakokra is szenteltem egy kis figyelmet. Döbbenten nyugtáztam, hogy az egész banda előttem áll, bár ez kicsit erős kifejezés volt például az ír fiúra, aki a korlátba kapaszkodva próbált egyenesben maradni. Szép éjszakának nézhetnek elébe, ha ilyen állapotban indulnak London belvárosa felé.

- Tényleg szép, olyan kellemesen szürke - mondta Louis kicsit lassabban, mint ahogy az átlag angolokat hallottam eddig hadarni, ami segített abban, hogy jobban megértsem őt. Nehéz volt úgy gondolkozni és fordítani a fejemben a szavaikat, hogy tudtam, kik állnak előttem.

Leginkább a szóló munkásságukat ismertem, Harry révén lyukadtam ki a banda youtube fiókjában és estem lassan szerelembe egy már nem létező bandával. Sokan állították hogy újra összeállnak, eleget téve ígéretüknek de én nagyon pesszimista voltam, nem is reménykedtem. Meglepő módon fájt a dolog és nagyon zavart, hogy korábban nem ismertem őket. Sosem jártam el a koncertjeikre Bécsbe, pedig több alkalommal is jártak ott.

Most mégis előttem állt az egész banda.

- Bolond vagy - csapott játékosan a vállára Liam, legalábbis próbálkozott. A második ütés már épp a válla mellett suhant el, harmadjára pedig tökéletes pontossággal érkezett a tenyere Lou vállára, aki egy rövid nevetéssel reagált a másik srác sikerélményére. Lelkesen veszekedtek egy ideig arról, hogy ki a bolond és ki nem, én pedig még mindig lefagyva ültem a korlát tetején. Nem értettem, hogy mi történik, miért ácsorognak ezek a fiúk együtt ahelyett, hogy mindenki egyedül, saját társaságával, barátnőjével vagy esetleg gyerekével töltené az idejét.

- Te is úsznál egy jót? Olyan jó lenne - botladozott Niall mellém, kirántva ezzel a gondolataimból és engem utánozva megpróbálta feltenni a lábát a korlátra, de a nagy lendülettől hátraesett és inkább nevetve terült el a földön.

Harry tűnt a legjózanabbnak, mikor a fejét fogva sziszegett. A két fiú mellettünk veszekedett, Niall a földön röhögcsélt, egy bolond lány pedig épp próbált nem átesni a korlát túloldalára. El tudom képzelni, mi járt a fejében.

- Először is, te jössz - lépett oda mellém és mélyen a szemembe nézett. - Mit keresel te itt?

- Hát izé, itt lakom pár napja - motyogtam, kicsit zavarban az akcentusom miatt, ez mindig is zavart.

- Nem úgy értve, úgy ülsz ezen a korláton mint aki csak eltévedt - forgatta meg a szemét - de engem nem tudsz átverni.

- Át akar esni a ló túloldalára - röhögött fel Niall olyan hangosan, hogy a két fiú abbahagyta egy percre a vitát és minket figyeltek, majd Niall helyzetét észrevéve odaültek mellé a földre.

- Nem is akarlak átverni, most leginkább csak leszállnék - mondtam, de nem mertem mozdulni, mert egyik lábam sem ért le a földre. Elég alacsony voltam, 157 centi összesen, így nehéz mutatvány volt úgy felugranom hogy nem dőltem egyből a vízbe. Hála a magasugrásnak, a heti öt tesiórának. Sosem gondoltam hogy életem egyik legjobban utált tantárgya egyszer hasznos is lehet majd számomra, de úgy látszik ez a csodák éjszakája volt.

- Jólvan, de nem úszod meg ennyivel - húzta össze a szemét. Sosem gondoltam volna, hogy egy idegen lánnyal képes lenne leállni beszélgetni, nem hogy segíteni is rajta.

- Úszod, haha - kapott Niall levegőért. Tehát ő ilyen viccelődős, nevetős részeg. Talán még jobban, mint azt gondoltam, pedig korábban láttam sok videót róla, mikor bolondozott. De élőben teljesen más az élmény.

Harry csak a szemét forgatva szorosan körém fonta a karjait, én pedig akkor eszméltem rá, hogy iszonyatosan remegek, mikor próbáltam megkapaszkodni a felkarjában de alig bírtam megfogni. Lehűlt a levegő, a testemből elszállt az adrenalin, fáradt és csalódott voltam, közben valahol mélyen belül az izgatott, sikítozó énem követelte hogy minden pillanatot jegyezzek meg és bámuljam addig a srácokat, amíg minden vonásukat az agyamba nem vésem.

Harry óvatosan megemelt mikor már biztosan fogtam, és a lábam átlendítésével sikeresen lekerültem a korlát tetejéről, ahonnan eddig lógattam a lábamat. Mikor az említett testrészeim földet értek, egy mély levegővétellel belélegeztem Harry illatát és egy másodpercig még szorosabban kapaszkodtam belé, mielőtt elléptem volna mellőle.

- Köszönöm - mosolyogtam rá halványan, és csak bámultam a földön beszélgető srácokat. Jó ötletnek tűnt leülni melléjük, de Harry állandó sóhajtozása megállított benne. Kicsit még remegő lábakkal fordultam felé.

- Elbírsz így velük? Nem szabadna nagy feltűnést keltenetek - mondtam kételkedve. Ha ez a három srác ilyen állapotban sétálni indul, ott elszabadul a pokol, ezer lesifotós támadja meg őket és minden holnapi újság lehozza hogy milyen részeges alkoholisták. Ja és hírbe hozzák, hogy a banda újra együtt van, és le sem lehet lőni többé a fanokat, hiába, hogy senki nem tudja a biztos okát annak, hogy mind együtt vannak ma.

- Nem vagyok biztos benne - túrt a hajába. Most, hogy jobban megnézhettem, láttam hogy a haja ismét elkezdett nőni, a válla felett lógott pár centivel a vége. Hiába vágatta le a Dunkirk forgatása miatt, úgy látszik ő is hiányolja a régi frizuráját, nem csak néhány rajongó.

- Segítsek? Nagyon messzire kell mennetek?

- Nem lenne a legbölcsebb döntés egy rajongóra bízni a titkot, hogy hol tartózkodik bármelyikünk - ráncolta a homlokát. - Kiadsz minket egy csomó pénzért aztán megint költözhetünk - sóhajtott fel, mintha ez már sokszor megtörtént volna velük.

Nagyon fáradtnak tűnt, nem hiszem, hogy egy egyszerű esetben is ilyen nyíltan beszélt volna a korábbi interjúk alapján, de gondolom akkor este már mindegy volt neki, hogy hogyan fogalmaz.

- Rendben, akkor hívd fel valamelyik testőrödet, vagy a tiéteket, nem tudom milyen formáció ez itt - mosolyodtam el. Ő felcsillanó szemmel nyugtázta, hogy ilyen lehetőség is rendelkezésére áll és rögtön elő is kapta a telefonját.

- Szia Paul, szükségünk lenne rád, a srácok elég jól érzik magunkat. Még nem mertem kimenni velük a kikötőből, minden paparazzit magunkhoz vonzanánk - ismertette a helyzetet. - Igen, jó lesz. Rendben, te is. Köszönöm - tette le a telefont.

- Hazza - nyávogott Louis. - Fázom, haza akarok menni.

- Fél óra, azt már simán kibírjuk - nyugtatta meg a göndör srác. Ahogy leguggolt mellé, hogy átölelje a vállát, a Lou tovább suttogott neki, azt már nem hallottam ugyan hogy miről volt szó, de az érzelmi töltést, haragot ki tudtam belőle venni.

Ezzel szemben Niall mindenen nevetett, ami történt, pár perc után pedig leinvitált maga mellé a földre. Én nem törődtem a piszokkal vagy hogy lehet összekenem magam, csak lehuppantam a barna srác mellé. Nagyon nehéz volt megszoknom, hogy Niall már nem festette többé a haját, de a kék szemeit ezerszer jobban kiemelte ez a hajszín.

- Hogy vagy, jó a buli, mi? - nevetett rám.

- Igen, nagyon jó - mosolyodtam el teljes szívemből. Nem bírtam nem mosolyogni, mikor az ő nevetését hallgathattam.