A way through the dark (1D ff hun)

2.3. Kirándulás

Mivel a videók is készülnek, így nem minden nap vagy minden másnap voltak a koncertek, hanem három nap pihenő volt köztük. Ennek örömére lelkesen válaszoltam Niall üzenetére, és elmondtam, hogy még bent vagyok, át sem öltöztem. Csörgött a telefonom, ő hívott, én pedig felvettem.

- Kit érdekel, miben jössz, öt perced van a hátsó kijárathoz érni, hozd a cuccaid, majd átviszlek a szállodába estére - mondta és le is csapta. Mivel már 10 óra múlt, és elég hűvös volt, az öltözőben egy hosszú farmerre váltottam és a dzsekimet is felkaptam, de mentem is amilyen gyorsan csak tudtam.

- Itt vagyok - léptem mellé, ő már a kocsi mellett állva várt.

- Rendben, a többiek egyből hazamentek - mondta, és be is szálltunk az autóba.

- Jeff! - köszöntöttem meglepetten a sofőrt, aki elindult a kocsival.

- Szia, Petra - mosolygott hátra rám, a visszapillantóból láttam az arcát.

- Ti ismeritek egymást? - nézett ránk Niall.

- Igen, ő volt a testőröm és sofőröm. Abban a pár napban, míg nálatok laktam - nevettem fel.

- Rögtön lecsaptam rá, annyira jó arc - ütött Niall a vállára előrehajolva, mindketten hátul ültünk.

- Hová megyünk? - kérdeztem. Kint már sötét volt, nem láttam semmit és egyébként sem ismertem a környéket.

- Most, hogy tudom, hogy velem tartasz, minden helyen megállunk várost nézni, mindenféle érdekességet mutatok neked, emlékszem, hogy mondtad, hogy ezelőtt nem is voltál külföldön - mosolygott. Elővett egy táskát, amiben a fényképezőgépem volt, és a kezembe nyomta. - Mindenhonnan viszel haza pár emléket.

- Ezt meg hogy szerezted meg? - néztem rá hitetlenkedve. A szállodai szobám szekrényén hagytam legutóbb.

- Jók a kapcsolataim - zárta le a témát.

Tíz perc autózás után egy étterem előtt szálltunk ki. Nagyon csöndes volt, rajtunk kívül nem volt ott vendég, bár elég kicsi hely volt. Otthonosan megterített asztalok álltak körben, a falakat narancssárga festék borította és a lámpák fénye még kellemesebbé tette a közérzetemet.

Én nem voltam nagyon éhes, úgyhogy csak egy kis apróságot szándékoztam enni, de végül Niall rábeszélt egy ír fűszeres marha megkóstolására, állítólag tradicionális étel volt, és nem kellett csalódnom az ízében, pedig nem szívesen kóstoltam bele. Egy pitét is vettünk, de a marha után nem fért belém, úgyhogy azt becsomagolták nekünk, mert Niall szerint nem hagyhattam ki, ez egy életre szóló szerelem kezdete lehet.

Majd elsétáltunk egy közelben lévő folyó partjára, és csodásan kivilágított hidakon sétáltunk át, és vissza. Közben mindenféléről beszélgettünk.

- El sem hiszem, hogy egy folyó mellett kezdődött, és hónapokkal később megint egy folyó mellett állunk, de titokban találkozunk, nehogy a srácok megtudják - nevettem fel. Már nem viselt meg annyira a dolog, mint pár hete, mosolyogva tudtam beszélni róla.

- Én pedig azt nem hiszem el hogy alig emlékszem arra az estére - röhögött magán. - De mondanom kell valamit. Nekem ez kicsit nehezen megy, de remélem megérted. Én nem akarok tőled semmit, csak barátkozni. Hiányzik, hogy legyen egy normális barátom, aki nem a pénzért vagy a hírnevemért szeret hanem meg is akar ismerni és azért szeret velem lenni, aki vagyok, remélem nem értetted félre az estét - bámult zavartan a víz felé.

- Nem, igazából reméltem, hogy valami ilyesmit mondasz. Azt hiszem az én szívem nem áll készen semmilyen férfiakkal kapcsolatos ügyre egy darabig még, de a barátok mindig jól jönnek - öleltem meg. - Jaj és egyébként - kiáltottam fel. Levettem a dzsekimet és vigyorogva néztem rá. A security felirat is nagyon tetszett neki, de mikor megfordultam ujjongva borult a nyakamba, majd nevetve csináltunk vagy ezer fényképet a híd világításánál. Eltökélte, hogy csinál egy képet, amin háttal, a kezeimet magam előtt összekulcsolva tartom és kihúzott háttal, mint egy biztonsági őr, állok, aminek köszönhetően mindenki megcsodálhatja a pólóm feliratát, de kicsit nehezen tudta tökéletesen beállítani a gépet, viszont mire sikerült, le sem akarta tenni.

A telefonommal is lőttem pár képet a helyről és magunkról, majd a fényképezőgépemmel örökítettem meg az ír srácot különböző helyzetekben, a hídról is csináltam pár felvételt, és a vízben tükröződő fényeket is lencsevégre kaptam, ezen még ez alatt a pár hónap alatt sem tettem túl magam, imádtam az ilyen képeket.

- Későre jár, vissza kéne mennünk - nézett az órájára. A telefonom már hajnali kettőt mutatott, nagyon hamar elszaladt az idő. Közös megegyezés alapján visszasétáltunk a kocsihoz, és Jeff hazaszállított minket. Egy szállodában laktunk, de teljesen más helyen, így csak a liftig kísértük egymást, ott elbúcsúztunk és a saját szobánkba mentünk. Niall addig nem hagyott békén, míg át nem küldtem neki a képeket amiket ő csinált, vagy amin mindketten rajta voltunk, de aztán végre lepihent. Hosszú napja volt neki is, a srácoknak is, nem csodálom, hogy kidőltek.

Én még megnéztem a képeket, és a legjobbakat kiválasztottam közülük, és az utómunkákat elvégezve már nyugodtan feküdtem le. Reggel egy üzenet fogadott a telefonomon Nialltől, amiben ennyi állt: "nézd meg az instám, N.". Ami ott fogadott, a lehető legszélesebb mosolyt varázsolta az arcomra. Azt a képemet tette ki, amin a híd mellett állok, a hátamon tökéletesen olvasható Horan 93 felirattal. Egyébként nem lehet felismerni, a hajam egy művészi kontyban ült a fejem tetején, amitől nem látszott a göndörsége és a nadrágom is egy hétköznapi farmer volt. A felirat mellette még szélesebbé varázsolta a mosolyom: "legnagyobb rajongóm, a legnagyobb rajongód.".

A kommentek között rögtön mindenki találgatni kezdett és már be is linkelték a tegnapi képet, amin szintén hátulról látszunk mi, kamerás, stylist, sminkes és fodrász lányok az egyenruhánkban. Szerencsére elég sokan voltunk és hasonló frizurákkal rendelkeztünk, így nem lehetett kitalálni, hogy pontosan melyikünk volt a képen szereplő lány.

Aznap reggel egy a tegnapihoz kicsit sem hasonló kontyba fogtam a hajam, szanaszét álltak a göndör tincseim, de egy gyors zuhany után futottam is le reggelizni. Tíz óra elmúlt, és még az egész videót meg kellett csinálnunk, nem lesz kis munka. A fiúk pont ettek, így egy hatalmas kanyarral fordultam ki az étkezőből, és fentre rendeltem két szelet pirítóst és szalonnás rántottát a régi angol időket felidézve teával.

Mire megérkezett, már a két másik kijelölt fiúval néztem át a felvételeket. Leginkább azokból csináljuk a klipeket, amik a fiúkat vették közelről, és a fenti kamera képeiből, amin mindenki látszott, néha még a kivetítők is.

Az ebédet is ott fogyasztottuk el délután kettőkor, de lassan végeztünk a válogatással és vágással, már csak a pontos másodpercek, szövegek és képek összeillesztése volt hátra.

- Most azonnal kell két ember kintre, balhé van odalent, kamerákkal - kiáltott rá egy testőr a két fiúra mellettem. Egy újságíró nézett be mögötte a terembe, és pár másodperc alatt kirángatták a fiúkat. Egyedül fejeztem tehát be a klipet, mire mindent tökéletesítettem és elégedett voltam, már háromnegyed nyolc volt. Rögtön el is küldtem Paulnak, aki berendelt az irodájába pár perc múlva.