[[Cselédlány × BTS Fanfiction]]

Act 4

-Talán el kellene végeznem egy főző tanfolyamot! ..-szontyolodtam el...

-Talán igen! -megszólalt valaki mögöttem...-De hagyd csak! Nem neked való az a hely! -a kész ételhez indult...-Hmm... Nem rossz az illata! ... De a kukába való! ...-ahogy mondta ki is dobta...-Neked az a dolgod, hogy takaríts és felszolgált az ételt vagy éppen amit kérünk tőled, de nem az, hogy kotyvassz valamit! ...-emlékeztetett...

Igaza van! Hiszen azért vagyok itt! ... Csak is egy cseléd maradok! Örökre! A konyhából kirohanva léptem ki a házból és rohantam egy helyre, ahol csak is egyedül vagyok! ... A kedvenc helyemre mentem, ahol sokat jártunk Nagypapával! ... Beljebb sétáltam, körbe is néztem, hogy senki se vegyen észre az udvarból és indultam is a kedvenc fám alá... Leültem és összehúztam lábaimat és rögtön a térdemre hajtottam fejemet...

-Miért tesz tönkre?? ...-kérdeztem szipogva... 

Minden egyes nap úgy telik, hogy mindig tudjon mivel szekálni! De erős leszek! .. Nyugodtabban kezdtem érezni magam... Hülye vagyok ilyenekért sírni!

-Az ajándékomat se fogadta el! ... Miért teszi ezt velem?? ...-kérdeztem...

Egyet soha nem is fogok megérteni! ... Én vagyok a rossz a szemében?? És mégis miért?? ...

-Áh, csakhogy megvagy, buta cseléd! ... -léptei egyre hangosabbak voltak...

Rá se hederítettem... Azt mond, amit csak akar, de egyet jól jegyezzen meg az életben! ... Így nem is fognak vele haverkodni, ha így folytatja! ... Közelebb kerülve ült le mellém, de a fejemet az ellenkező irányba fordítottam, hogy ne is lássam...

-Morcos a kicsike! ...-kuncogta el magát...

-Marhára vicces! ...-vágtam vissza..

-Naa, csak megtudott szólalni a kis....-félbeszakítottam...

-Ki ne ejtsd a szádon! ...-összeszorítottam fogaimat és úgy néztem rá mérgesen...

-Ahw... Mindenki tudja, hogy te egy igazi cseléd maradsz! ...

A kezem hirtelen eljárt! ... Kezem arcán csattant! Nem is bántam, hogy megtettem! ... Legalább megérzi a fájdalmam, amit kaptam tőle... De ez visszajár!

-Már rég meg kellett volna tennem! -mondtam ki végül...

-Ezt tudod, meg hogyan furakodj be más család életébe! ... Gratulálok a teljesítményedhez! -tapsolni kezdett..

-Mert szerinted nekem ez jó?? Örülj, hogy van családod, akik szeretnek és törődnek veled! ... De velem ki törődne?? Hát senki! És tudod miért?? MERT ÁRVA VAGYOK! ... -könnyeim folyni kezdtek...

-Azt hiszed, hogy ezzel vissza is tudod szerezni?? ... Hát nagyon nem! ...-sóhajtott...-... [...] ...Jó, ne haragudj rám! ... Nem akartalak megsérteni! De tudod... Annyira fáj látnom, hogy én már nem is számítok nekik! Amióta hozzánk kerültél, folyton rólad beszélnek! És ebből lett igazán elegem! ...-magyarázni kezdte...

-Miért nem mondtad?? ...-kérdeztem könnyeimet törölve...

-Mégis miért mondhattam volna el??-kérdezte nyugodt hangnembe...

-Hogy megtudjuk normális körülmények között beszélni, és nem szekálással! ... Mindenre van megoldás! ...-nem akartam, de mégis megfogtam a kezét...

Nem reagált semmit! ... Észbekaptam és hirtelen el is engedtem a kezét.. Persze értetlenül nézett rám... Mosolyogni kezdett... Majd közelebb hajolt és magához ölelt! Ekkor már én néztem nagy szemekkel! ... Viszonzatlanul ölelt... Eleinte még piszkál, majd későbbre megnyugszik és rendes! ... 

-Héé! ... Mit csinálsz??-kérdezte és ellökött, és a földre estem...

Addig szépen felállt és leporolta magát...

-Erről semmi említést!-megint előjött önmaga...-És igyekezz! ...-mondta gúnyosan...

-Menj egyedül! ... Haza tudsz találni, nemde??-kérdeztem...

-Én igen, de te nem biztos, hogy épségben! Na szia! ...-és már el is indult...

-Ahw... Megfogom bánni!-suttogtam...-Várj már!-kiáltottam utánna, mire nyomban megállt...

-Csak érdekellek téged! -mosolyra húzta a száját...

-Azt te csak hiszed! -lépkedek el mellette..

-Nem hiszem! Tudom! ...

×××

Vissza is tértünk, de persze jóval később értem vissza, mivel direkt lehagyott... Miért is gondolta egy pár másodpercre, hogy kedves?? ...

-Én és a hülye természetem! -fejen vágtam magam..

-Ebben egyetértünk! ...-lépett be az ajtón, de én még kint maradtam...

Nincs nagy kedvem vele lenni! ... Sőt, még energiám sincs! ... Egész nap csak aludnék! Már nyafogok! ...

-Jólesne egy kis alvás! -kifeküdtem a fűben és egy pillanatra lehunytam a szemem... Pár perc múlva már aludtam, mint a bunda..

×××

Lassan kinyitom kialudt szemeimet és máshol ébredek fel, mint ahol el aludtam...

-Hol vagyok??-néztem körbe a helyen...

Mivel kint már leszállt az éj és semmit nem látni, hol is lennék! ... Be vagyok takarva és... Fáj a fejem! ... Morgó hang kezdett jelentkezni és én rémülten hallgatom... A szekrényen lévő tárgyért nyúltam.. Egy madzag került a kezembe, elkaptam ... Meghúztam és lő világosság... Oldalra fordítottam a fejem és ijedten hátrálok... Annyira hátráltam, hogy a végén a földön pihentem meg...

-Nem lehet! ...-próbálom magam ébreszteni...-Tuti csak egy álom! ...-suttogtam magam előtt...

-Fogd már be!-rekkedtes morgó hangot adva feküdt vissza...

Úgy is tettem... Egy szót se szóltam, felálltam a földről és csendben kiléptem a szobájából...  Nem értem, mit kerestem ott??

-Inkább menj a helyedre Eun Ji, mielőtt észreveszik! ...-nyugtattam magam és igyekeztem a szobámba...

... Az ajtóm előtt megálltam és lassan a kilincsre helyeztem a kezem... Lenyomtam, majd benyitottam... Beljebb mentem a szobámba, majd be is zártam volna, ha valaki nem akadályozná meg! ... Nagy szemekkel nézek magam elé, majd megfordultam... Előttem állt az úrfi! ... Mérges szemet mereszt rám, mint mindig, ha nem tetszik neki valami! ...