Bad reputashawn

06 | A vihar szele

A fejek egyöntetűen fordulnak felénk, de nem tudom miért. A szívem dübörgése hangosabb egy templomharangnál, ám annál sokkal vészjóslóbb és sürgetőbb. Tátott szájjal kapkodom a levegőt. Nem látok mást, csak a sárkány vöröslő fejét, miközben nekem ordít valamit, amit képtelen vagyok felfogni, és a bőrömet, ami egyenletes hófehérre változott ott, ahol az ujjai a karomba vájnak.
Kikapja a tenyeremből a gyűrűt, és konkrétan hátralök, úgy, hogy majdnem nekiütközöm a falnak. Imbolyogva állok meg, ahogyan a kezdeti sokk hirtelen elpárolog a szervezetemből, újra rendesen hallok.

- Hogy voltál képes ekkora szégyent hozni rám azzal, hogy elloptad?! - A sárkány nyála szinte fröcsög, ahogyan a nyakán kidagadó érrel üvölt velem.
Ellopni? Én nem loptam el semmit!
Meg akarok szólalni, de olyan lassúnak éreztem a mozdulataimat, hogy mire kinyitom a számat, a banya folytatja: - Alig néhány perce beszéltem Mr. Mendes-zel, aki közölte, hogy eltűnt a gyűrűje! Te voltál, te kis senkiházi! Csak azért jöttél, hogy lopj, mi? Szégyentelen!

A szemeim hatalmasabbra kerekednek két görögdinnyénél. A lámpák táncoló fényének hídja alatt állok, sarokba szorítva, megalázva, és még csak megvédeni sem tudom magam a félelemtől.

- Nyugalom - teszi az észbe kapó Derek a nő vállára a kezét. - Biztosan nem lopta el.

Azt akarom kiáltani, hogy ártatlan vagyok, hogy itt találtam, ezen a szent helyen, és hogy meg akartam kérni valakit, hogy juttassa el a gazdájának, azt meg egyáltalán nem is gondoltam volna, hogy pont Shawn gyűrűje.
Egy nyikkanás sem hagyja el a torkomat.

- Ki vagy rúgva! Még egyszer meg ne lássalak itt ólálkodni, mert kihívom a rendőrséget!

Ms. Dwayne-t hidegen hagyja, hogy a producer mit mond. Könnyek gyűlnek a szemeimbe és gyűlölöm magam, amiért nem jutok szóhoz. Csak fél percig maradnának csöndben, akkor már tudnék beszélni, el tudnám mondani nekik, hogy mi történt, de a sárkány nem áll meg, a vendégek pedig körénk gyűlnek.
Ki vagyok rúgva. Ez nem lehet. Lindy már nem tudja egyedül kitakarítani az egész kócerájt nap mint nap, és Darlának sem tud ételt hozni, akit így le foglak leplezni, aztán visszakerül az utcára. Nélkülem nem boldogulnak, főleg hogy bizonyosan nem fognak a helyemre keresni senkit sem, mert azelőtt sem volt egy lélek sem a posztomon.
Az emberek értetlenül összesúgnak, vagy éppen szörnyülködnek körülöttem. A lábaim mozdulatlanok, a földhöz tapadtak, és hiába szeretnék elrohanni, bezárnak egy körbe.

Shawn tűnik fel a színen, úgy tör át az emberek gyűrűjén, mintha fontos lennék számára.
Elém áll.
Egy könnycsepp akkor gördül le az arcomon. Forró és a számba érve sós nyomot hagy az ajkamon.

- Hé, hé, hé! - A fiú hangja sürgető, a sárkány pedig meghunyászkodik a nála egyértelműen tekintélyesebb Shawn jelenlétében.

- Nézze meg, a kezében volt a gyűrűje! - mutatja fel Ms. Dwayne az ékszert.
Az emberek elnémulnak. Shawn zavartan megrázza a fejét.

- Látom - szól, és ezzel az utolsó reményem is elpárolog. Lehajtott fejjel várom, hogy megkövezzenek, közben pedig hallom, hogy valaki azt súgja a mellette állónak:
„Nézd, rajta kapták a kis enyveskezűt!”. A lelkem darabokra törik. „Látod a ruháját? Biztosan az utcáról jött.” „Gerinctelen.” „Mit keres itt egyáltalán?” „Talán ételt is lopott.”
Be akarom fogni a füleimet, nem akarok hallani, nem akarok arra gondolni, hogy hirtelen én lettem a legutálatosabb személy az épületben. Egyik pillanatról a másikra rossz hírem kerekedett, csak azért, mert volt bátorságom belépni a partira, amire hivatalos voltam, azért, hogy megnézzem, hogy takaríthatok-e.
Mit rontottam el?
Miért nézi le mindenki a szótlanokat, miért nem áll ki valaki a gyengék mellett, amikor azok nem tudnak tenni semmit?
A szám remeg és csak hajszálnyira vagyok attól, hogy hangosan kezdjek zokogni. Az előttem álló Shawn Mendes azonban újra megszólal, mire felkapom a fejemet.