Bad reputashawn

17 | Négy év gyümölcse

Láttam, hogy Shawn ivott, de csak egyetlen pohár pezsgőt. Nem akartam akadékoskodó lenni, ezért kérdés nélkül beszálltam mellé a dzsipbe. Megbíztam benne, ő pedig biztonságban, ám szó nélkül hazavitt engem.

Megáll a néptelen út szélén, s felnézek a háztömbre. A sok ablak között rögtön kiszúrom a sajátomat, a látvány pedig valahogyan megnyugtat, ugyanis hiába engedett fel a stressz, ami bennem volt, a történtek jobban felkavartak, mint azt hittem volna.
Ekkor Shawn felém fordítja a fejét. A szemei szomorúságot árasztanak, látom bennük a saját tükörképemet. Arra vár, hogy kiszálljak.

- Bejöhetnél - mondom csendesen, miközben lenézek ölembe ejtett kezeimre. Az ujjaimmal játszok, miközben gondolkodom, egészen addig, amíg meg nem hallom a kocsiajtó csapódását. Shawn kiszállt. Mosollyal az arcomon követem őt. Tudta, hogy nem kell visszakérdeznie, mert ha nekem sikerül kimondanom valamit, akkor azt komolyan is gondolom. Nem tudom, hogy mikor voltam utoljára ennyire hálás valakinek.
Mikor átérünk az úton, átveszem a vezetést. Izgalmamat csak hevesen dobogó szívem árulja el, amit ő nem érezhet, és nem is hallhat.
Ahogyan a hideg kőlépcsőkön baktatunk felfelé, eszembe jut a tegnapi nap, amikoris ugyanígy megtettük ezt az utat. Azzal a különbséggel, hogy akkor halálra voltam rémülve, Shawn pedig nem kapott levegőt a betegségtől. Mintha évmilliók teltek volna el azóta.
Senki nincs az emeleten, amikor belépünk a lakásomba, de a biztonság kedvéért gyorsan becsukom az ajtót magunk mögött. Shawn megintcsak illedelmesen leveszi a cipőjét, én pedig az övé mellé rakom a sajátjaimat. Mivel jobb nem jut eszembe, megkérdezem tőle, hogy iszik-e egy bögre teát. Bólint. A hallgatagsága megrémiszt, mintha tudna valamiről, amiről nekem fogalmam sincs. Ha erre gondolok, megfeszülnek az izmaim, és összeszorítom a fogaimat. Felteszem forrani a vizet. Csupa ideg vagyok.

- Azért... jól vagy? - töri meg a csendet. Bizonyára észrevette, hogy milyen kínosan érint a némasága, és megpróbál feloldani. Megfordulok, a pultnak dőlök, mielőtt válaszolok.

- Persze, minden rendben. Köszönöm - bólintok. Derek szorításának nincs nyoma egy vöröslő folton kívül, és már fejben is túltettem magam rajta. Azt hiszem.

- Röstellem, hogy nem említettem, én nem akartalak annyi ember előtt zavarba hozni, de... lélegzetelállítóan festesz. Tényleg... csodálatos vagy. - Elneveti magát, úgy, mint aki a saját bénaságán szórakozik. Jól tudom, mert én is ilyen zavartan szoktam nevetgélni, ha az ismerőseim előtt elrontok valamit. De ezt csak később veszem észre, mert per pillanatban el vagyok foglalva azzal, hogy erőszakosan visszafogjam az arcomba tóduló vért. Hiába.

- Honnan veszed, hogy zavarba hoztál volna? - kérdezem csak azért is. A vele való órás beszélgetésem sokat segített abban, hogy felszabadultabban viselkedjek vele szemben, de ez a pirulásomat úgy tűnik, nem érinti.
Pont ezért mindketten feleslegesnek tartjuk a választ. Shawn gyorsan kifújja az orrán a levegőt, aztán csak néz engem, azokkal az olvadó szemeivel. Elfordítom a fejem, a kezeim megfeszülnek a pulton, és akkor jövök rá, hogy pont ott állok, ahol reggel csókolóztunk. Csak ma reggel volt!

- Örülök, hogy hazahoztál. Ezek után nem szívesen utaztam volna együtt Derekkel - terelem a témát, első sorban azért, hogy a saját figyelmemet elvonjam vele.

- Tudom - lép közelebb.
Egy lépés, számomra mégis megreped a föld, és egykettőre egy magányos szigeten találom magam, ahonnan nincs menekvés. Nincs menekvés előle. Még egyet lép felém, óvatosan, és máris olyan közel van, hogy felfelé kell néznem, ha a szemét akarom látni. Egy utolsó mozdulattal pedig végleg megakadályozza, hogy megmozduljak. A fekete zakója, amit a kocsijában vett fel, a ruhámat súrolja, a kezeit megtámasztja a pult két oldalán, a sajátjaim mellett. Ennek következtében előredől, és megint érzem azt az enyhe parfümillatot, és Shawn bőrének sajátos aromáját, ami a legpuhább vattacukorra emlékeztet. A bőre, akár az ajkai.
Közel van, de elég távol ahhoz, hogy még normálisan tudjak lélegezni. Már ha ez a rendszertelen levegőért kapkodás annak számít. Mióta elhozott, ez a legelső mosoly, amely feltűnik a száján, fénybe borítja az egész arcát. Viszont a szeme körüli nevetőráncok nem jelennek meg. Hiányolom őket.