A Cárleány Budapesten (I.)

5. Fejezet: Viharos szelek

Az ominózus fenyegetés óta két hét telt el, de Svetna azóta sem mer Adamhez szólni, Kriszta pedig ugyanolyan dühösen méregeti a folyosón. A nagyhercegnő egyre kevésbé figyel oda rá, a barátaira koncentrál, és így az órákon is remekel.

Ma reggel korábban felkel, mint ahogy a szobalány bejönne hozzá. Az ablakon eső kopog, a kertben a kis tó vize fodrozódik, vizes fű veszi körbe, a virágok becsukják szirmaikat. Nem valószínű, hogy az ég egyhamar kitisztul. Svetna az egyik fotelban ül, a lábait maga alá húzza, és ásítozva néz kifelé. A telefonjára pillant. Létrehoztak neki egy álprofilt, Svetlana Voronina néven, azon jelölte be az osztálytársait. Van egy chatcsoportjuk, ami mint mindig, most is ezerrel pörög. Luca a McDonald'sba hívja őket suli után. Svetna gyorsan bepötyögi a válaszát és elküldi:
„Bocsi, srácok, nem mehetek." Tudja, hogy nem fogják elengedni egy gyorsétterembe. Az apja szerint butaság lenne szeméttel tömnie magát. A válasz hamar érkezik Krisztától.
„Milyen kár!" Svetna szemforgatva, de megállja, hogy ne reagáljon valami epéset. Noah megelőzi ebben.
„Kár, hogy te viszont jössz..." A nagyhercegnő önkéntelenül is felnevet. A következő percekben mindenki csendben van, aztán Tomi, az egyik menőnek titulál srác ír.
„Figyi, emberek... Én nagyon kedvelek mindenkit (imádunk, Svetna!), és lesz ez a fizika doga... Ássam a sírom, vagy megmentetek? :* <3 :)" A lány vigyorogva, rosszallóan csóválva a fejét reagál.
„Meg leszel mentve, Tamás." A válasz azonnal érkezik.
„Köszi!" Ezzel egy időben Adam is ír.
„A teljes neveden szólított. Dobj el mindent, és menekülj! Fuss, amíg még megteheted, Tomi!" Svetna felnevet.
Nemsokára egy szobalány lép be.
- Jó reggelt kívánok, nagyhercegnő! – pukedlizik. – Úgy tűnik, hamarabb felébredt – Svetna bólint.
- Jó reggelt! Igen, egész kipihent vagyok. Biztos az eső ébresztett fel – a szobalány is bólint, aztán az ajtóra mutat.
- Engedelmével.
- Természetesen – int az ajtó felé a nagyhercegnő, aztán pár percig még nézi az udvart, végül feláll, és a fürdőszobába megy. Ahogy mindig, most is energikusan végzi reggeli rutinját. Odakint már várja Marija.
- Jó reggelt! – mosolyog rá, ahogy a nagyhercegnő kilép.
- Jó reggelt! Esik az eső! – mosolyog ő is. Azon kevés emberek egyike, akik szeretik az esőt.
- Látom... Az időjárás jelentés szerint fog is még egy darabig, de ez úgysem számít, nem sokat vagy a szabad ég alatt – a gardróbba sétál, és egy térdig érő rózsaszín ruhadarabbal tér vissza.
- Ne már! Borzalmas színe van! Valami más javaslat? – Svetna elhúzza a száját. Marija bólint és a barna változattal tér vissza. – Mindjárt más – átveszi és a paraván mögé siet. A fűzővel folytatott közelharc után a barna ruhában ül a fésülködőasztalhoz.
- Idén rekordot döntesz – mondja az udvarhölgy, miközben elkezdi összefonni a haját.
- Miben? – vonja fel fél szemöldökét Svetna.
- Már több, mint két hete itt vagy, és a sajtó még nem akadt rád. Szép teljesítmény – mosolyog rá a tükörből.
- Ó, észre sem vettem, de amúgy örülök neki. Nem szeretem az újságírókat és riportereket. Lekoptathatatlanok.
- És nem szeretnek a valóság talaján maradni.
- Sajnos... Pedig úgy még azt mondanám, rendben vannak – a székről felállva Svetna a gardróbba sétál és levesz egy fehér dzsekit a fogasról, aztán a táskáját és tornacuccát felkapva kilép a szobájából. A holmiját a lépcsőfordulóban előreküldi, aztán lesétál. Az étkezőben most Dmitrij egyedül ül.
- Hol van apa? – pillant körbe meglepve.
- Neked is jó reggelt – bátyja rosszallóan pillant rá. – Nem tudom, lehet, ma nem jön le reggelizni.
- Miért?
- Hogy-hogy miért? Hát, gondolom, csak nem és kész. Ne kérdezősködj annyit! – tovább eszi a müzlijét. A nagyhercegnő szigorúan pillant rá, aztán a cuccát otthagyva visszasiet az emeletre, és az apja szobájánál kopog. Mivel nem kap választ, az irodaajtónál próbálkozik tovább.
- Szabad! – Svetna belép és leül a cárral szemben.
- Mi a baj? – Fjodor felpillant.
- Hogy érted ezt, angyalom?
- Két hete annyira furcsa vagy, és most nem jöttél reggelizni. Valami gond van, szerintem otthon, és azzal vagy elfoglalva, hogy megoldd. De én aggódok, főleg azért, mert fogalmam sincs, mi történt – az apja sóhajt, és láthatóan elgondolkozik rajta, hogy beavassa. Végül megrázza a fejét.
- Nem kell tudnod mindenről, amúgy sem komoly a helyzet. Ne kérdezz annyit, mert a válaszokat nem biztos, hogy szeretnéd. Légy jó leány, menj le, reggelizz, aztán siess suliba. Az államügyeket hagyd rám nyugodtan – erőltet magára mosolyt, de Svetna megrázza a fejét.
- Az államügyekkel sosincs semmi baj, de most valami van. Tudom, mert látom. Kérlek, mondd el! – veszi könyörgőre a figurát.
- Svetna... - a cár feláll a székből, a lányához lép és megfogja a kezét. – Nem. Neked most az a legjobb, ha nem tudsz semmit. Amúgy is az lenne a legelőnyösebb, ha messzire távol maradnál a politikától. Semmi szükség rá, hogy ebbe a kegyetlen világba keveredj.
- De én nem félek belekeveredni! Csak mondd el, mi történt! Kérlek!
- A válaszom változatlan. Legyen szép napod, és reggelizz gyorsan valamit! – visszasétál az íróasztal mögé, és újra a jelentések tengerébe veti magát. Svetna csalódottan néz rá, aztán megfordul és kimegy. Odalent az étkezőben Dmitrij már lassan befejezi az evést.
- Mire jutottál? – kérdezi a húgát.
- Semmire – a nagyhercegnő összefonja maga előtt a karját.
- Sejtettem. Megint mindenbe beleütöd az orrod. Nem kellene.
- Engem legalább érdekel, mi történik! – förmed rá.
- Rosszul teszed! Ne kotnyeleskedj! Egyetlen feladatod lenne: példás hölgyként viselkedni és iskolába járni. Nem kell politizálnod, mert nagyon idegesítő vagy közben. Meg egy ugribugri kisasszonyt az életben nem vesz el egy herceg, vagy fontosabb személy.
- Mit érdekel az engem? Huszonegyedik század, rémlik? Nem vagyok rászorulva, hogy tizenhét évesen feleségül menjek valakihez. Már az is elég igazságtalanság, amit a Duma művel velem! – ráncolja a szemöldökét. A parlament tagjai nem nézik jó szemmel, amikor az apja őt is magával viszi az eszmecserékre. Az orosz törvények szerint ő nem örökölhet trónt, nem, mintha a trón lenne élete vágya. Többször előrukkoltak már azzal is, hogy adják hozzá valakihez, aztán menjen valami idegen országba. Elvárásuk szerint szerény ibolyának kellene lennie, mert az úgy illik. Svetna viszont már azért sem hajlandó csendben ücsörögni és bájosan pislogni rájuk. A cár pedig ezt teljes mértékben támogatja.
- Valahol mégiscsak igazuk van...
- Nem! Nincs! Egyáltalán, mi bajuk van velem?
- Csak van egy véleményük arról, mi történik, ha egy nő beleszól a politikába!
- Babonás idióták! Mellesleg többször húztam ki őket a slamasztikából, mint te – több olyan eset is volt, amikor az apja majdnem páros lábbal rúgta ki őket a Kremlből, de Svetna lebeszélte. Néha megbánja ezt a döntését. - És mégis engem akartak kitiltani a Kremlből. Szemétség...
- Amilyen heves és önfejű vagy, mindenki jobban jár. Te is – bök felé a mutatóujjával. Svetna majdnem visszaszólna valamit, amikor nyílik az ajtó, és a cár lép be, rögtön utána Szergej.
- Mi folyik itt? Lassan indulnotok kellene – két gyereke közt cikázik tekintete. Ők ketten egyszerre kezdik ismertetni a helyzetet. –Egyszerre csak egy! Dmitrij?
- Svetna nem bírja ki, hogy ne csicseregjen bele mindenbe, és nem fogja fel, hogy neki jobb lenne csendben lennie! – A húga felháborodva tekint rá.
- Nekem meg elegem van belőle, hogy hülyének néztek, mert lány vagyok! – apjuk sóhajt, aztán türelmesen válaszol.
- Dmitrij, Svetna kíváncsi, és ez rendben van, jól is teszi, és én kifejezetten szeretem, ha vannak kérdései, mert tanul belőlük. Néha gyorsabban is, mint te. Svetna, abszolút nem nézünk hülyének, határozottan okos lány vagy, de ez nem jelenti azt, hogy mindenről tudnod kell. Most viszont irány az autó, mert minden vitától függetlenül iskola van! – Svetna és Dmitrij bólint, utóbbi kevesebb lelkesedéssel, és miután átveszik Ankétól a szendvicseiket, kilépnek az ajtón. Az esőben a kocsihoz sietnek, és beülnek. Svetna balról, Dmitrij jobbról. Szergej is bepattan a vezetőülésre és beindítja a motort. Mikor kikanyarodik az útra, a visszapillantó tükörben rájuk néz.
- Ne vitatkozzatok ilyenek miatt! Nem éri meg, mert az elvárásokon és a véleményeken nem tudtok változtatni. Mellesleg, ha Svetna legyen csendes és bájos, akkor te, Dmitrij legyél szorgos cárevics – a fiú csak a szemét forgatja erre, de Svetna lopva hálával pillant a testőrre. Neki ad igazat.