A Cárleány Budapesten (I.)

10. Fejezet: Hátrafelé előre

Svetna kihajol az első emeleti zongoraterem ablakán, és egy, cserepekből összeszedett, követ dob egy bokorba. Elégedetten veszi tudomásul, hogy az ajtónál álló testőrök odakapják a fejüket. Annak viszont kevésbé örül, hogy oda már nem sétálna egyik sem. Még három kavicsot dob oda egymás után. Az egyik férfi arra indul, de a másik el sem mozdul a helyéről.
- Nincs itt semmi – hajtja félre a testőr a bokor ágait. – Nem tudom, mi lehetett ez – néz körül, és akad meg a pillantása Svetnán. – Szép napot, nagyhercegnő! – hajt fejet. A lány int neki, hogy ne hajlongjon, így is egy emelet van köztük.
- Szép napot! – húzódik beljebb az ablakból, meg sem várva, hogy rászóljanak. – Mi történt odalent? – kérdezi angyali mosolyra húzva a száját, közben viszont mindenhová néz, csak a testőr szemébe nem.
- Remek kérdés. Zajt hallottunk a bokorból, de nincs itt semmi. Csak kavicsok, gyökerek.
- Ááá – bólogat a nagyhercegnő. – Lehet, egy... - gondolkozik el. – Kígyó volt. Utána néznének, hogy nincs-e még itt valahol? A kígyóméreg veszélyes, én meg nem az óvatosságomról vagyok híres. Ha pechem van, biztos belefutok, ha lemegyek sétálni!
A férfi bólint, és a társával együtt elkezdik átkutatni a közelben lévő növényzetet. Svetna elégedett mosollyal becsukja az ablakot, aztán az aggodalom átveszi az öröm helyét. Gondterhelt arckifejezéssel rángatja magára a kabátját, aztán kisurran a bejárati ajtón, és elindul a kapu felé. Közben hátrafelé pillantgat, remélve, hogy senki nem veszi észre, eljön. Nem engednék. Vissza kellene mennie a házba, és maximum Szergejt küldhetné el, hogy nézzen utána Adrinak. De ő nem tudna addig nyugton ülni!

A szél olykor fel-fel támad, belekap a hajába, de ő egy percre sem lassít. A szája szélét rágja, és a telefonját nyomkodja: továbbra sem tudja elérni. Séta közben óvatosan nézelődik. Sok kocsi hajt el mellette, valószínűleg munkából érnek haza. Már jó tíz perce menetel az utcán, folyamatosan buszmegállót keresve. Amikor végre megpillant egyet, szinte odaszalad, és a menetrendet kezdi bámulni. A telefonján csekkolja a térképét, hogy melyik megállóhoz keressen járművet. Amikor kinézi az úticélt, az automatához lép, és bajosan, de vesz magának egy jegyet. Alapvetően bankkártyát használ, hogy ne kelljen folytan forintot váltania, de a biztonság kedvéért mindig van nála készpénz. Szerencséjére a következő busz éppen odaér. Fellép az egyébként zsúfolt tömegközlekedési járműre. Elég szerencsétlenül, de kilyukasztja a jegyet, aztán egy kapaszkodóba csimpaszkodik. Reméli, jól csinálja. Ez előtt még sosem buszozott.
Menet közben többször a lábára lépne, majd elnézést kérnek. Sokan vannak a járművön. Az elején még lelkesen figyeli, mi van körülötte, az ablakon kifelé nézve bámulja a Dunát, és a két part közti kontrasztot. Amikor úgy gondolja, nagyjából jó helyen vannak, leszáll. Szinte azonnal áttrappolnak a lábán,  néhányan meg is lökik.
Ez a rész egyáltalán nem hasonlít arra, ahol ő villájuk van: ott kevesebb az ember, és több a parkos rész, itt pont fordítva van. Még közel sincs Adriék lakásához, de inkább a sétát választja: a buszozásból elege lett. Átgyalogol egy zebrán, a járdára érve a GPS-ére pillant, ellenőrizve, jó irányba halad-e. Séta közben kíváncsian, de óvatosan körbenéz. Néha-néha úgy érzi, mintha egy heringkonzerv lenne az egész környék: rengeteg ember, nagyon kevés helyen. Mindenki rohan valahová, egymást lökdösik, telefonálgatnak. Svetna az arcukat fürkészi. Néhányan boldogok, néhányan fáradtan és meggyötörten róják az utcát, de van olyan is, akiről semmit sem tud leolvasni. Kifejezéstelen arccal tolonganak, hogy minél előbb sorra kerüljenek valahol, vagy odaérjenek valahová. Senkit sem érdekel a mellette elsétáló, vagy a vele szembe jövő. A nagyhercegnő próbál senkinek sem az útjába állni, de így is előfordul párszor, hogy majdnem fellökik. Ahogy a környezetét tanulmányozza, próbálja nem elképzelni, néhány „víztócsa" hogyan került oda, ahol van. A terjengő alkohol- és cigarettaszagot is próbálja nem belélegezni, de a gyomra így is háborog az egész akciója ellen. Miközben bámészkodik, valaki neki ütközik.
- Elnézést! – hebegi, de a mellette elsétáló férfi csak a fejét csóválja.
- Vigyázz már! Ne álldogálj minden közepén! – furakodik át mellette egy nő, és mielőtt Svetna bocsánatot kérhetne, már ott sincs. A lány vesz egy mély levegőt, és tovább sétál. A kabátját állig felhúzza, és próbálja annyira behúzni a nyakát, hogy az arca fele ne látsszon. Nem azért teszi, mert fázna, hanem, hogy ne ismerjék fel. Megpillant egy újságboltot, ahol látszólag kevesebben vannak. Belép, és az egyik sarkához sétál, ahol senkinek sem lesz útban. A telefonján megnyitja a GPS-t, amin korábban Adrival, Elle-lel és Adammel, meg Noahval bejelölgették egymásnak a lakhelyeiket, vészhelyzet esetére. Például, ha egyik este bármelyikük lekésné az utolsó tömegközlekedési eszközt is, a legközelebb lakó barátjánál kopogtat.