A Cárleány Budapesten (I.)

20. Fejezet: Társasjáték

Svetna megállás nélkül mosolyogva, a széltől piros arccal csukja be maga mögött a bejárati ajtót. Szinte ugrándozva indul felfelé a lépcsőn. A csillagnézés egyedül is jó program, de Noahval és a sáljával meg pláne. Mint sok más Noahval kapcsolatos dologból, ebből is szívesen rendszert csinálna. Miközben arról ábrándozik, milyen csodálatos élmény volt fényévnyi távolságokra nézni a szeretett fiúval, Dmitrij, kizökkentve előbbi tevékenységéből, szinte elszáguld mellette, oldalára akasztva a laptopjával.
- Hová mész? – szól utána a nagyhercegnő.
- Honnan jössz? – kontráz Dmitrij. Tudja, hol volt Svetna, bár a részletekre nem kíváncsi. Ezzel a kérdésével egyáltalán nem az istállókra gondol.
- Lovagolni voltam – feleli Svetna. A cárevics csak bólint, és lesiet, mielőtt a húga megint feltesz neki egy kérdést. Neki is bőven elég kérdése van Szmirnov miniszterhez, miután beszélt az apjával. Most azonnal Szentpétervárra megy, ő aztán nem fogja engedni, hogy az a szemtelen rohadék feleségül vegye a kishúgát. Legalábbis, nem fog a szobájában és az iskolapadban ülni tétlenül, amíg ilyeneket vetnek fel a Dumában. Ne Amerikát óvja Isten, hanem Szmirnovot és Alexandert!
- Dmitrij! – kiált utána a nagyhercegnő, de mivel választ nem kap, csak morcosan legyint, és megy tovább. Érthetetlen, hogy a nőket tartják bonyolultnak, miközben a bátyja este nyolc után, laptoptáskával rohangál.

Dmitrij az előtérben kinyomja a hívást, miután értesítette a repteret, hogy szedjék elő a magángépét, de tüstént. Már a kilincsen van a keze, amikor valaki hátulról elkapja, és megfordítja. Marija keze a vállán van, és tetőtől talpig végignéz rajta. Kérdőn ráncolja a homlokát.
- Remélem, nem valami őrültségre készülsz, Dmitrij Romanov!
A cárevics tettetett unottsággal forgatja a szemét.
- Ugyan már, szoktam én őrültséget csinálni? – legyint. Az udvarhölgy elengedi a vállát, és kissé távolabb lép.
- Nem tudom, mitől vagytok így bezizzenve, te meg apád, de nem tetszik a dolog. Szergej tudja, hogy Szentpétervárra mész?
Dmitrij megütközve néz rá.
- Honnan veszed, hogy...? – kezdené, de Marija azonnal közbevág.
- Ebben a kabátban több, mint valószínű, hogy nem Budapesten fogsz mászkálni – utal a ruhadarabra, ami az oroszországi novembernek jobban megfelel, mint az itteninek. – Szóval, tudja Szergej?
- Tudja – bólint a cárevics. Szergej az a személy, aki akkor is tudna róla, ha nem ő szólna neki. Felesleges megpróbálnia kikerülni. – De Svetna nem.
- Ez egyértelmű – bólint a nő. Dmitrij megint kérdőn pislog rá. – Ha tudna róla, már fellökött volna az ajtóban, és rohanna a reptérre. Megelőzve a kocsit.
A cárevics kínosan nevet, aztán inkább útjára indul, mielőtt a húga udvarhölgye még jobban szembesíti vele, milyen vacakul titkolózik.

***

Svetna és Marija a nagyhercegnő szobájában ülve Monopolyzik. Az udvarhölgy idegesen számolgatja, mennyi befektethető játékpénze van még.
- Utálom ezt a játékot! – morgolódik. Svetna, szintén fintorogva néz a táblára.
- Én is. Mazochista hajlamokra utal, hogy játszunk vele.
- Hányszor mondtam már, hogy ássuk el! – az udvarhölgy a játékdoboz méretét nézegeti, amikor kopognak az ajtón. Mindketten megdermednek, egymásra néznek, aztán az ajtóra. Nem várnak senkit, Dmitrij meg nincs itthon. Marija áll fel, és nyitja ki az ajtót.
- Sürgős üzenete érkezett a nagyhercegnőnek – a testőr egy lezárt borítékot tart maga elé. Marija kissé furcsállja a dolgot, de átveszi, és az ajtót becsukva, visszasétál az asztalhoz.
- Neked hozták – teszi le Svetna elé. – Van egy tippem, ki lehet ilyen romantikus lélek, hagy papír alapú üzenetet küldjön neked – vonogatja mosolyogva a szemöldökét. A nagyhercegnő fülig elvörösödik, és szélesen mosolyogva bontja ki a borítékot. Olvasni kezdi, és szóról-szóra egyre jobban lehervad az arcáról a vigyor.