bizalmigyakorlat || baekyeol ≪ finished ≫

2.

Sehun-nal való nézeteltérésem óta már több mint egy hónap telt el, ám ezek után sem találtuk meg a közös hangot. Egyszer-kétszer beszéltünk a számlák miatt, de messzebbre nem jutottunk. Mind a ketten éreztük azt a bizonyos feszültséget a levegőben mikor egy légtérben voltunk, s mivel ez egy szokatlan dolog, így inkább kerültük.

Kerültük egymást.

Az egészben annyi volt a jó, hogy Jongin-nal könnyebben tudtam szóba elegyedni – mert mással nem igazán lehetett.

Őt nem zavarta, hogy Sehun nem kommunikál velem mert megszegtem az ígéretem, se az, hogy minden második beszélgetésünkkor felhozom a témát. Jaehyun nem került szóba, nem is szándékoztam róla csevegni, viszont Sehun-ról könnyebb volt, mint gondoltam. Olyasmi lett a barátságunk, mint régebben és kicsit sajnáltam, hogy ez csak azért alakult ki, mert nem lógtam annyit a legjobb barátommal.

Ő helyettem Chanyeol-lal, az újdonsült lakótársunkkal töltötte az idejét. A srác egy igazi tehetségnek bizonyult, ha fociról volt szó – emiatt is vették fel ösztöndíjjal az egyetemre, ahova járt. Jongin régebb óta ismerte, mert egy felső-középbe jártak és meglepően jó véleménnyel volt róla.

– Nem egy lángelme, de nem is hülye – gondolkozott. – Igazából van tehetsége, ami miatt idáig eljutott. Emlékszem minden idejét a pályán töltötte, nem is láttam szünetben máshol. Rendkívül hiperaktív gyerek volt – röhögött fel. – Utáltam is miatta.

Néha mesélt róla és ha bár a konkrét beleegyezésem nélkül költözött a mellettem lévő szobába nem tudtam utálni. Nem lehetett, főleg, hogy alig láttam. Beszélni is csak annyit beszéltem vele, amennyit Suho-val (ezek leginkább a reggeli, esti vagy adott napszaknak megfelelő köszönések összegzését jelentette).

Nem mintha nem lettem volna elfoglalva a saját dolgaimmal. Miután Jaehyun és még két tag átment egy másik társulathoz kissé megüresedtek a nagyobb szerepek helyei, ami csupán azért volt gond, mert így az egyik pillanatról a másikra kaptam az alapvetően egészen egyszerű szerepem helyett egy főszerepet.

Ám én egy próbára sem figyeltem teljesen, mert Jaehyun jelenléte igazán korlátozta az elmém befogadóképességét, tehát azt a szerepet, aminek a szövegét már fejből kellett volna fújnom, annak maximum egy negyedére emlékeztem.

Ez nem tartotta vissza a rendezőt, mondván, hogy:

– Nem probléma van rá két és fél heted, hogy, megtanuld a szöveget és a beállást – eleresztett egy könnyed mosolyt, amitől a világból kimenekültem volna. – Rengetegszer láttad nem lesz probléma.

A szöveggel nem is volt gondom két hét alatt már álmaimból felébresztve is el tudtam volna mondani az egész darabot.

A baj azzal volt, hogy nem igazán tudtam, hogy mit milyen hangsúllyal, milyen testtartással, milyen mimikával kell mondani. Fogalmam volt róla, de mire kezdtem belejönni már a nyakamon volt az előadás. Nekem meg kellett az összes ember, aki képes támogatni, akárcsak a nézőközönség sorában üldögélve imákat mormogva, de kellett.

Így volt az, hogy meghívtam Sehun-t, aki semmibe sem vette a kérésem és lezárta egy „Nem leszek itthon, mert Lara-val megyünk azon a héten kikapcsolódni. Bocs." mondattal és elhagyta a szobát. Az önbecsülésem hirtelen lezuhant a felére, de úgy voltam vele, hogy mindent vagy semmit. Suho és Jongin dolgozott szombatonként, Chanyeol-t, pedig akkor még nem ismerve egy merszem sem volt meghívni. Anyám azt mondta eljön, de éreztem, hogy ő kevés lesz.

Kevés lesz ahhoz, hogy beimádkozzon az „egész jó" kategóriába, így az egyedüli reményem a barátom volt, aki noha nem túl boldogan, de megígérte, hogy eljön.