bizalmigyakorlat || baekyeol ≪ finished ≫

9. [Vége]

Elégedett mosollyal üldögéltem a szőnyegen. Kalapáló szívvel lihegtem, és vártam, hogy a fiú visszatérjen a fürdőből. A mámor, ami elöntött, nem engedte, hogy akár egy percre is, de leálljak a győzedelem ittas vigyorgással, főleg akkor nem, amikor Chanyeol kinyitotta az ajtót. Beletúrt vizes hajába, majd rám nézett, ami miatt újra elvörösödött, de próbált úgy tenni, mintha nem is lenne az, gondolom, hogy ne tűnjön fel nekem – nos, nyilván kiszúrtam.

Leült mellém, azonban egyből fel is pattant, amit meghallotta az ajtónyitódását, és röhögve elindult be a konyhába. Annyira szerencsétlenül nézett ki az egész szituáció, hogy nem bírtam visszatartani a nevetésem, amire pedig csak rákontrázott azzal, hogy ő is kiröhögte saját magát.

Ezzel bizonyítva, hogy igenis ő is képes zavarba lenni, ami számomra csak még kedvező volt. Lassan nem csak holmi győztes voltam, hanem egy igazi bajnok.

– Hát téged meg mi lelt? – kérdezte nagy vidáman Suho, míg a cipőjét próbálta leerőszakolni a lábáról.

– Kérdezhetném én is – bámultam rá meglepetten, amint sikerült összeszednem magam annyira, hogy reagáljak rá.

A napokban a srác úgy viselkedett, mintha kicserélték volna, amivel nem tudtam az égvilágon semmit se kezdeni. Mármint örültem, hogy boldog, de ötletem se volt, hogy ilyenkor, hogy viszonyuljak hozzá, hiszen nem ehhez voltam szokva. Amióta csak együtt laktunk melankolikus aura vette körül, amit nem igazán akart lerántani magáról, és már beletörődtem, hogy ez soha nem fog változni, de Suho egy hét alatt kivetkőzött a szerepből.

Rám vigyorgott titokzatosan, majd bement a konyhába Chanyeol után.

Elterültem a kanapén, és a szemben lévő Eugene-ra pillantottam, ami miatt egyből keserédes érzés fogott el. Az, hogy Sehun pótolhatatlan része volt az életemnek, olyan reményveszettséget keltett, amit nem tudtam hova rakni. Még bele se éltem magam a szerencsétlenségembe, mikor megjelent az ajtóban Jongin valami idióta kalapban, és gitározva bevonult a nappaliba.

– El sem fogod hinni! – énekelte, én meg elképedve kapaszkodtam a kanapéba. – Kivel lehet inni, dél felé! Jött egy mexikói és odaadta az itókája felét!

– Ez elég szar dalszöveg – hurrogtam le vigyorogva.

– Hát, senki sem mondta, hogy jó lesz.

– Király sombrero! – nyújtotta pacsira a kezéta visszatérő Chanyeol, amibe Jongin egyből belecsapott, majd körül nézett – Merre van Suho?

– Konyhába.

– Megyek, neki is dalolok egyet! – kiáltotta, és már odafele elkezdett énekelni. Minden bizonnyal az a mexikói pasas valami erőssel kínálhatta, mert ilyenekre maximum gondolt józanon.

Chanyeol beállt mögém, kezét a vállamra tette, és így hallgattuk, ahogy Jongin idiótát csinál magából.

– Na, mi van? – néztem fel rá, mire elröhögte magát.

– Összeszedtem magam.

– Persze – ráztam meg a fejem.

– Tényleg – bizonygatta.

– Elhiszem.

– Akkor jó – hajolt le, és nyomott egy puszit az arcomra, amitől egy kicsit elvörösödtem. – Há! – kiáltott fel, ami miatt a kicsiből nagy lett, és el kellett takarnom a fejem.

– Hagyj békén!

– Örülök, hogy visszatértünk az eredeti felálláshoz – mondta diadalittasan, és a hangok alapján bement a szobájába, míg én ott maradtam vöröslő fejjel a kanapén.