bizalmigyakorlat || baekyeol ≪ finished ≫

4.

Az ölemben lévő ruhakupac tetejére ejtettem erőtlenül a kezeimet. Megsemmisülve néztem Chanyeol arcára, aki mosolyával biztatni próbált, ám arra nem gondolt, hogy ez talán nekem inkább demotiváló, mint sem az előbbi. Megeresztettem felé egy fanyar, iróniával telt vigyort válaszképpen, de nem is foglalkozott vele.

Az ágyam szélén ült. Onnan leste minden rezdülésem, ami miatt igyekeztem ezeket az apró mozdulatokat mellőzni. Kerültem a szemkontaktust is vele, mert a vesébe látó, játszott megértést tartalmazó tekintetektől a falra másztam. Egy ideig a ruháit néztem – okom rá nem volt, csak kezdtem felfedezni a srác minimalista stílusának varázsát. Fehér, bandás pólót viselt, sötét csőgatyát és egy egyszerű, fekete kapucnis pulcsit. Nem értettem, hogy mégis miért olyan megkapó az összeállítása, de egy darabig nem tudtam másfele nézni.

Természetesen ezt a srác töretlen, már-már számonkérő bámulása könnyen megzavarta, így a szobasarkak részletes vizsgálatával voltam elfoglalva, míg ő mindent beleadva játszotta a csendkirályt tovább. Csak azt nem tudta, hogy én éppen nem akartam semmit sem játszani vele.

– Az, hogy meglepődtem, nem jelenti azt, hogy szeretnék elmenni, vagy lelki ápolásra szorulnék.

– Persze – bólogatott Chanyeol őszintén. Az őszinteségre válaszolva mindig egy hatalmas falat kezdtem felhúzni, ez nem volt másként akkor sem.

– Akkor jó.

Semmi.

– Mit keresel még itt? – értetlenkedtem.

– Igazából, csak megtörténtnek érzem ezt az esetet.

– Mert épp megtörténik – tártam ki a kezeimet. – Most.

– Ugyanezt csináltad reggel is... – mosolyodott el, mire kezdtem elpirulni szégyenben, és a Chanyeol-ra tévedt tekintetemet újra a pókhálókra szegeztem.

Apropó, pókhálók... valamit kezdenem kellene velük.

– Oké, Baekhyun – próbálta magára vonni a figyelmemet, de akkor sem adta fel, amikor még mindig nem rá néztem. – Nem pátyolgatlak. Nem szorulsz rá. Viszont rád férne egy kis szórakozás.

– Ezekkel azelőtt kellett volna csábítanod, mielőtt elmondtad, hogy Jae is megy a bulira – fordultam felé és minden ellentmondásommal mélyen a szemébe néztem. Kicsit meglepődött ezen, el is nézett, de aztán bátran visszabámult.

Nem tudtam, hogy miért csatázunk tekintetekkel, de élveztem.

Élveztem ezt a furcsa harcos kommunikációt, ami noha egy darabig csak az én részemről volt az, de Chanyeol is kezdte elveszíteni a végtelennek tűnő türelmét. Erre pedig büszke voltam.

– Ha azt mondanám, hogy ugyanabba a helyzetben vagyok, mint te, akkor mit szólnál?

– Azt, hogy jó szar lehet neked. – Úgy éreztem, hogy ha ilyen jól haladok a "nem érdekel" fejem csiszolásával, a beszélgetés végére tökéletes lesz. – Nem kell párhuzamot vonnod magaddal és velem. Nem megyek el ettől szívesebben.

– Hát oké – rántotta meg a vállát, ám ő egyáltalán nem tanúsított érdektelenséget, csupán elfogadta a tényt, hogy engem nem különösebben hoz lázba az ő szerelmi élete.

Ez viszont nem volt igaz. Hisztis voltam, de nem hálátlan.

Szem forgatva hozzátettem: – Mi történt?

– Ennyire nem kell megerőltetned magad – röhögött és felállt. – Ott lesz a volt barátnőm.

– Akkor miért mész?