bizalmigyakorlat || baekyeol ≪ finished ≫

7.

Már harmadjára ébredtem fel, és ez volt az első alkalom, amikor ténylegesen kinyitottam a szemeimet, azonban vissza is hunytam őket, mert nem akartam megszakítani az idillt. Azt, ahogy illata körbejár, azt a nyugalmat, ami azokban a pillanatokban körbevett és azt az egész állapot. Ám, még vissza sem aludtam, mikor Chanyeol óvatosan kihámozott a karjai közül. Teljesen úgy látszott, hogy ő már több ideje fent van, mint én, és hogy őt nem igazán zavarja, ha ezek a momentumok megszakadnak.

– Úristen, felébresztettelek? – lepődött meg, mikor feltűnt neki, hogy annyira vagyok ébren, mint ő, azonban arcom egy cseppet sem volt olyan állapotban, hogy bárki is lássa. Bezzeg ő kipihent arccal, kisimult vonásokkal vágott fel.

– Dehogyis, nem te voltál, hanem a fejfájás – legyintettem, majd hasra fordultam a még meleg helyére. Hányingerem lett, ami mellett nem is éreztem magam úgy, hogy el bírjam viselni, hogy így lát. Nem értettem, hogy miért az az első számomra, hogy ilyen helyzetben hogyan nézek ki, hiszen engem se érdekelne, ha rosszul festene. De ő kifejezetten helyes volt, ami idegesített, mert tudtam, hogy én ellenben vele, nem vagyok a toppon.

– Hozzak valamit? – tette a kezét a derekamra, ami miatt a hideg végig futott az egész gerincemen a dolog legpozitívabb értelmében.

– Nem kell, kösz.

– Oké.

Felemelkedett az ágyról. A hangok alapján pakolászni kezdett, majd kiment. Nem szerettem volna semmire sem gondolni, de azért nem igazán tudtam nem filozofálni azon, hogy mi is van akkor most köztünk.

Ezek mellett a fejfájás konkrétan kettészakította a meglévő agysejtjeimet, így Chanyeol párnáiba nyomtam az arcomat – hogy ez milyen megoldásként akart szolgálni, azt nem tudtam, de jobb volt, mint imádkozni. Amikor már a levegőhiány miatt is tombolt az agyam, rájöttem, hogy egy cseppet sem logikus dolgot követtem el, így még mielőtt megfulladtam volna, újra a hátamra fordultam, és a plafont kezdtem szemlélni.

– Sehun mondta, hogy nem szereted a gyógyszereket – jött be hirtelen Chanyeol, megszakítva a szenvedésem.

– Te beszéltél Sehunnal? – ültem fel hirtelen, ami majdnem olyan baromság volt a részemről, mint az előbbi öngyilkossági kísérlet.

– Aha – ráncolta össze a szemöldökét, majd lehuppant le mellém az ágyba, kezében egy bögrével.

– És mit mondott?

– Arra, hogy megkérdeztem, mit csináljak, ha másnapos vagy?

– Nem, te hülye – nevettem el magam kellemetlenül, értetlen feje miatt. – Arra, hogy... hogy érted.

– Ha erre gondolsz, szerintem nem esett le neki – törölte meg a szemét vigyorogva. – Kérdeztem, hogy mit szokott csinálni, ha másnapos vagy, ő meg mondta, hogy ki nem állhatod a gyógyszereket, és hogy teát szoktál inni, majd hozzám vágott egy dobozzal, mármint konkrétan dobta. Aztán hozzá tette, hogy most kurvára nincs olyan állapotba, hogy a hülye kérdéseimmel zaklassam, és visszafeküdt a konyhapultra aludni.

Elnevettem magam, majd elfogadtam Chanyeoltól a bögrét. Lassan kortyolgattam, miközben ő beszélt tovább.

– Igazából, csak arra vagyok kíváncsi, hogy hol lehet Lara. Meg aztán, hogy mi történt az este további részben, mert hiányzik az ablak.

– Hogy mi? – fagytam le.

– Konkrétan be van törve az egyik – röhögött a srác, mire én egyre inkább ideges lettem.