~Daegu Boyz~ Taegi (태기) ff.

~4. rész~

¤Yoongi szemszöge¤

Ahogy láttam, kellően zavarba jött a kijelentésemre. Nem nagyon érdekelt, mert egész életemben soha nem érdekeltek a lányok, így ha olyan feltételezések születtek volna rólam, hogy meleg vagyok, nem zavartattam volna magam.

Arra pedig tökéletes, hogy szivassam ezt a hülyegyereket.

-Na kezdd.- intettem neki a kezemmel.

Remegő ujjacskáit a hangszerre helyezte.

Természetesen azonnal elrontotta, mire egy diadalittas mosoly ült ki arcomra.

-Vá-várj hadd próbáljam meg mégegyszer.- próbálkozott még egy lehetőséget kérni.

-Persze. Megpróbálhatod mégegyszer...- hagytam egy kis szünetet mire könnyedén fellélegzett és egy kisebb mosoly ült ki arcára. -Miután kaptál egy puszit a nyakadra.- magyaráztam, mire a kis ív legörbült az ajkáról.

Közelebb mentem hozzá, lehajoltam majd megfogtam a tarkóját. Fejemet nyakhajlatába helyeztem és egy apró puszit hintettem az említett területre.

-Akkor folytassuk.- emeltem rá tekintetem, mire csak annyit láttam, hogy eszméletlenül belepirult az előbbi cselekedetembe.

Bólintott egyet, és ismét belekezdett. Most már tovább haladtunk, de a közepe felé ismét elég csúnyán belerontott.

-Hyung.- kezdett bele.

-Igen?- kérdeztem tőle.

-Ezt a részt egyszerűen... Nem tudom átérezni.- mutatott a kottában a refrénre.

-Pedig nagyon egyszerű.- álltam mögé és kezeimel eltoltam a hangszeren pihenő ujjait, így hátulról átkarolva őt, hogy eljátsszam a darabot neki.

-Á-átadom a helyem.- mondta, mire felállt volna a zongoraszéktől, de én kezeimet vállára helyeztem, és visszaültettem.

-Nem kell, nekem jó így is.- néztem oldalra. Már megint teljesen elpirult.

Bár, meg tudom érteni, mivel ahogy oladalra fordítottam fejem, ajkunkat mindössze egy centi választotta el egymástól. De ezek az elpirulások.. Tudhatná, hogy csak szivatom. Lehet, hogy meleg? Huh, nem lepődnék meg rajta.

Visszatérve gondolataimból elkezdtem neki játszani azt a részt, mire szemem sarkából észrevettem, hogy csillogó szemekkel figyeli kezeim munkáját.

-Van valami még itt.- mentem el mellőle és ültem vissza eredeti helyemre. -Mennyire tudsz jól énekelni?- kérdeztem meg tőle.

-Hát nem igazán az én pályám.- magyarázta.

-Teljesen mindegy. Meg akarlak hallgatni.- nyomtam a kezébe az egyik kedvenc számom kottáját.

-네시?- kérdezte. Gondolom nem ismeri.

-4 o'clock, ha úgy egy kicsit jobban hangzik.- mosolyodtam el.

Pár percig futtatta a kottán a szemét, néhány billentyűt leütött mellé, hogy leellenőrizze, biztosan jól játszotta-e a hangokat.

-Na akkor elkezded még ma?- siettettem TaeHyungot.

-Igen, persze.- darálta le gyorsan, mire vett egy nagy levegőt és elkezdett énekelni.

Nem viccelek, kirázott a hideg. Egyszerűen... Csodálatosan énekel. Az eszméletlen mély hangja nagyon illik ehhez a dalhoz. Istenem. Ezt kerestem én. Miközben énekelt csukva voltak a szemei. Nagyon beleélte magát a dalba.

Annyira belemélyedtem, hogy mikor befejezte, rendesen elszomorodtam.

-Ennyire rossz volt?- nevetett fel kínosan.

-Te jó isten dehogy is. Csak... Gyönyörű.- tartottam kis szünetet a kijelentésem után. -A hangod. Gyönyörű a hangod.- raktam össze a mondatot.

-Ne túlozz. A gyönyörűhöz köze sincs a hangomnak.- mondta ujjaival babrálva.

-Te hülye vagy? Tudod milyen kibaszott ritka ilyen rohadt jó hangot találni. És én pont téged kerestelek... Mármint a hangod.- esküszöm, ma mindent félremondok. Pedig egyáltalán nem akarom. Csak a szavak nem úgy jönnek ki a számon ahogy én azt szeretném.

A következő pillanatban csengettek.

-Egy pillanat és jövök.- hadartam és lesiettem a lépcsőn.

Miután kinyitottam az ajtót azonnal be is csuktam. A nagynéném volt. Mit keres itt ez a hárpia?

Eszméletlen sebességgel futottam vissza a zeneszobába.

-El kell bújnod.- jelentettem ki Taenek.

-Mi?- kérdezte.

-Itt van a nagynéném. Nem tudhatja meg, hogy itt vagy. Soha nem hoztam senkit se haza. Főleg nem egy fiút. És ő mindent, ismétlen mindent félreért.- magyaráztam kétségbeesetten.

-Jó, de most mi? Hova menjek?- kérdezgetett tovább.

-A gardrób!- mutottam a folyosó irányába, mire megfogtam vendégem kezét és elkezdtem magam után húzni Tae-t ki a szobából, de sietségemre belebasztam a lábam szennyeskosárba, így osztálytársamra esve.

Körülbelül fél percig lehettünk így lesokkolódva egymás ilyen szintű közelsége miatt, mire egy köhintést hallottam meg. Felnéztem, és a nagynéném állt ott.

Baszki. Elfelejtettem, hogy neki is van kulcsa.

-Ő meg ki?- kérdezte undorodva TaeHyungra mutogatva.

Felálltunk, leporoltam a nadrágom majd közelebb húzva magamhoz V-t összekulcsoltam ujjainkat a nagynéném szemébe néztem.

-Ő a barátom. Együtt járunk.