~Daegu Boyz~ Taegi (태기) ff.

~13. rész~

Yoongi szemszöge

Szóra nyitottam volna szám, de megállított.

-Ne mondj semmit. Nem is tudom mit gondoltam. Igazából, tudhattam volna. Taet szereted, nincs igazam? Olyan naiv vagyok. Hazamentem.- kelt fel a számára kényelmet adó -számomra már nyomasztó- kanapéról, majd egy hangos ajtócsapással hagyott egyedül a házban.

-Szuper.- dőltem el, majd zsebemből előkotortam a telefonomat.

Várjunk.. Yura kirakott egy képet Taevel?

Telefonomat a falhoz vágtam. Nem, én kikészültem. Nekem ez nem megy. Nem tudok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Ő tud pótolni engem. De én őt nem.

De miért is töröm egyáltalán ezen magam? Semmi értelme nincs.

Jimin szemszöge

-Kérlek vedd fel..- sóhajtottam fel könnyeimet törölgetve.

-Jimin..?- ásított bele a telefonba a számomra legmegnyugtatóbb hang, amit csak kívánhattam perpillanat. -Mi a jó édes istenért hívogatsz az éjszaka közepén?- kérdezte nyugtalanul.

-Jungkook, átmehetek?- kezdtem el szipogni, amint ismét rám tört a sírás.

-Most ugye csak viccelsz?- kiakadása jól érzékelhető volt hangján.

-Kérlek. Teljesen komoly vagyok.- mondtam kicsit határozottabban.

-Ah, jó. Figyelj, gyere a hátsó kapuhoz és ott be tudlak engedni.

Szavai hallatán megkönnyebbültem. Jeongguk tényleg egy igaz barát..

-Köszönöm! A megmentőm vagy.- kezdtem el futni házuk felé, majd letette.

Zihálva értem oda a kerthez. Körbenéztem, de senki nem volt ott. Baszki.

Hirtelen egy faág roppant valaki -vagy valami- lába alatt mögöttem. Nem mertem hátrafordulni.

Lélegzetét egyre közelebbről hallottam, majd megragadta vállaimat, mikor én kislányos félelmemben enyhén -nagyon- felsikítottam.

-Kuss már, hangos vagy.- nevetett fel hátam mögül Jeongguk.

-A jó édes anyádat Jeon!- fordultam vele szembe, majd belebokszoltam vállába.

-Na, mielőtt folytatnánk a verekedést, amit csak úgy megjegyeznék a kislányos öklöddel elég hatástalanul hoztál össze, mondd el, hogy hogy a jó édes istenbe gondoltad azt, hogy felkeltesz az éjszaka közepén?- tette vállamra kezét.

-Ah.- sóhajtottam fel. -Szóval van egy kicsi.. elég nagy szerelmi problémám..- hajtottam le a fejem.

-Aha.. Ugye tudod hogy ki kell engesztelned amiért felébresztettél?- lépett közelebb.

-Jeongguk nekem más tetszik.- szorítottam össze a szemem.

-Úristen te hülye, nem vagyok buzi.- nevetett fel.

-Nem, buzi biztosan nem, csak egy tapintatlan seggfej. Az vagy.- fordultam el tőle.

-Na, Chimmie, ne legyél ilyen. Üljünk le és beszéljünk.- mutatott a hintaágy felé, majd odament és leült. -Gyere, ülj az ölembe és meséld el mi történt.- mondta, mire sokkoltam álltam egy helyben. Az ölébe..?

Taehyung szemszöge

Hajnal van. Még mindig nem tudok aludni. Nem hagy nyugodni Yoongi gondolata. Szükségem van rá.

Tárcsáztam Jeongguk számát. Nem vette fel. Tovább forgolódtam az ágyamban, még elkeserítőbb dolgok gyötörték lelkem.

Mi lenne ha felhívnám Yoongit? Nem. Komolyan, mi már ez? Egyszer összeveszünk, aztán kibékülünk, aztán megint összeveszünk és így tovább az idők végezetéig.. El kéne mondanom neki, nem igaz? Csak azt nem tudom, hogy hogy..

Hisz' nem kopogtathatok be hozzá és foghatom arra, hogy: Jaj szia csak el akartam mondani, hogy krásollak de nagyon és szeretném ha rílek lennénk.

Mármint, ha csak belegondolok abba az észveszejtő ténybe, hogy véletlenül osztálytársak lettünk, megtettem neki az ígéretem aztán egymásba szerettünk.. Illetve miről is beszélek? Csak én szerettem bele. Ő csak játszadozott velem. 

És most itt vagyunk. Legszívesebben nekimennék a falnak háromszor, kitörném az ablakot és leugranék az erkélyről, csak hogy elnyomjam a bennem felgyülemlő érzelmeket.

De nem tudom.

Testem előbb cselekszik, mint az agyam, majd megindulok. A bejárati ajtónál felveszem a pulcsim, majd pizsamában elindulok Yoongiékhoz. Elmondok neki mindent. Nem érdekel mi lesz. Nem tudom tovább magamban tartani ezt az egészet.