~Daegu Boyz~ Taegi (태기) ff.

~2. rész~

¤TaeHyung szemszöge¤

Miután nagy nehezen kinyögtem bemutatkozásomnak szánt szavaimat végigfuttattam tekintetem az osztályon és megpillantottam őt amint épp engem nézett. Nem tudom a nevét, de nem is tűnik szimpatikusnak. Biztos csak egy beképzelt gyerek akinek nagy a szája csak azért mert jobb ruhákat hord az átlagosnál és jobban néz ki pár embernél.

Szemkontatkusunkat a tanárnő közbeszólása szakította meg.

-Akkor kérlek foglaljatok helyet.- mondta, mire elgondolkozott és inkább folytatta.

-Sőt, inkább eligazítok egy ülésrendet.- az osztály egy nagy sóhajjal díjazta ezt. Senki sem örült ennek.

Olyan tíz perc igazítgatás után már csak két szabad hely maradt. Az egyik egy srác mellett akit nem ismerek, a másik meg mellette. Istenem, csak ne mellé ültessenek.

-Akkor TaeHyung, te ülj Yoongi mellé.- mutatott a bunkó srác felé. Szóval Yoongi a neve. Ezt nem hiszem el. Ekkore szerencsétlen hogy lehetek? Nem ültethetett volna JungKook mellé?

Odavánszorogtam a helyemre és beültem a padba. JungKookot a másik srác mellé ültették.

-De tanárnő, ez nem igazság én Yoongi mellett akarok ülni!- mondta morcosan a JungKook mellett ülő fiú.

-Jimin, egész órán beszélgettek és röhögtök. Nem engedem meg, hogy egymás mellé üljetek.- jelentette ki a tanárnő, majd folytatta mondandóját, amire én egyáltalán nem figyeltem, mert a saját gondolataimmal voltam elfoglalva.

Körbenéztem az osztályon, a fiúk unottan hallgatták az osztályfőnököt, a lányok tekintete pedig elkalandozott, de érdekességgel felfedeztem, hogy egy jó pár lány tekintete rám szegeződött. Vagyis. Nem is rám. Yoongira?! Miért bámulják ezek olyan szerelmesen ezt a gyereket? Oké, hogy helyesebb az átlagnál, de ennyire istenítik?

Padtársam felé fordítottam a fejem aki éppen nagyban aludt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy felébresztem, de inkább meggondoltam magam, mert valahogy éreztem, hogy nem lenne jó vége ennek az egésznek.

Egy lány viszont nem Yoongit figyelte, hanem.. Engem. Rámmosolygott, mire visszamosolyogtam. Aranyos lánynak tűnik.

Pár perc múlva kicsengettek. Kajak ilyen hamar eltelt 45 perc? Ja, de hülye vagyok. Ma rövidített órák vannak. Szerencsére. Tuti nem bírnék ki egy teljes napot.

Mindenki kiment a teremből. Csak én maradtam bent. Pár másodperc gondolkodás után én is felálltam a helyemről és kimentem a folyosóra. El kellett mennem mosdóba, ezért elkezdtem előre menni, hátha megtalálom.

Lábaimat figyelve haladtam a folyosón, mire beleütköztem az egyik osztálytársamba. Felnéztem, és egy tömeggel találtam szembe magam. Mi ez?

Egy terem előtt álltak. Ránéztem az ajtó melletti táblácskára és a következő szót olvastam le: Zeneterem. Próbáltam belátni, és előre furakodtam az emberek között. Valaki zongorázott. De eszméletle szépen. Legelöl a lányok olvadoztak, szerencsémre magasságom miatt simán megláttam ki ül a zongoránál.

Yoongi.

Tényleg ilyen tehetséges? Másokat figyelembe se véve csukott szemmel zongorázott gyönyörű dallamokat. Istenem, de szerencsés ez a fiú. Kiskorom óta, amikor elmentünk egy művészeti koncertre, szeretnék megtanulni zongorázni. De a szüleimnek sose volt rá idejük, hogy keressenek nekem egy jó zongoratanárt.

Gondolkodásomat a csengő szakította meg. Az osztálytársaim visszaözönlöttek a terembe és csak ketten maradtunk. Én és ő. Megfogta a kottáit, és felállt a zongorától.

¤Yoongi szemszöge¤

Miután összeszedtem irományaimat, kifele mentem volna a teremből, mire megláttam TaeHyungot.

-Mit akarsz?- kérdeztem kicsit se kedvesen.

Vártam pár másodpercet, mire végre kinyögte válaszának szánt szavait.

-Azt szeretném, ha megtanítanál zongorázni.- kérte a padlót bámulva.

Felröhögtem.

-Te ezt komolyan gondoltad?- töröltem le a nevetéstől kiszaladt könnycseppet szemem sarkából. -Keress egy zongoratanárt.- veregettem meg vállát.

-Bármit megteszek cserébe.- mondta magabiztosan.

Ezt nem gondolta át. Meg fogja még bánni ezt a döntést.

-Legyen.- egyeztem bele.