~Daegu Boyz~ Taegi (태기) ff.

~6. rész~

¤TaeHyung szemszöge¤

Lassan közelíteni kezdett ajkaim felé, mire én automatikusan lehunytam a szemem és vártam rá. Most vagy soha.

Pár másodperc elteltével kinyitottam a szemem, mire csak annyit láttam, hogy visszafolytott röhögéssel ül az előző távolságban mellettem a kanapén.

-Köcsög.- vertem hátba.

-Bocs ezt muszáj volt.- tört ki belőle a röhögés. -Kajak azt hitted megcsókollak?- kérdezte full komolyan.

-Nem gondoltam volna, hogy ezt is elvicceled.- mosolyogtam rá gúnyosan.

-Na de TaeTae még nem tart olyan szinten a kapcsolatunk.- mondta, majd rámkacsintott, felállt a kanapéról és ribancokat megszégyenítő seggrázással lidikézett be a konyhába.

Kikészít ez a srác.

-Késő van már, itt kéne aludnod.- jelentette ki teljes egyszerűséggel.

-Hülye vagy? A szüleim megölnek ha nem megyek haza.- magyaráztam neki.

-Mondd azt, hogy egy barátodnál alszol.- ordibált tovább a konyhából. Igaz, hogy normál hangerőn is hallottam volna amit mond, de ezt inkább nem közöltem vele. Ha ordibálni akar, hát, akkor ordibáljon csak.

-Nem lehet. Suli van. Raadásul ma volt az első nap. Tuti nem engednék meg.- igazából biztos, hogy megengednék, sőt még örülnének is annak, hogy barátokat szerzek, de az, hogy én nem maradok estére Yoongival az száz százalék.

-Naaa légyszi.- kérlelt tovább.

-Nem.- zártam le a témát. -Elmegyek mosdóba.- álltam fel a kanapéról.

-Jobbról a második ajtó.

Lassan szedtem a lépcsőfokokat. Amikor felértem végignéztem a folyosón és szemem megakadt egy résnyire nyitott ajtón. Kíváncsiságom túl nagy volt ahhoz, hogy ellenálljak neki, így bementem. Egy hálószoba volt. Méghozzá Yoongié. Lefeküdtem ágyára és onnan kémleltem végig a szobáját. Nagy részben fekete és pasztell kék színű bútorok lepték be a kicsinek közel sem nevezhető, a falak hófehérre voltak festve.

Ágyneműjén éreztem illatát.

-Mosdóba mi?- hallottam meg hangját az ajtóból, mire eszméletlen gyorsasággal felpattantam az ágyáról.

Megköszörültem a torkomat.

-Nyitva volt az ajtó és hát.. Betévedtem.- kezdtem el magyarázkodni. Kezében telefonomat vettem észre. -Az meg mit keres nálad?- kérdeztem kissé dühösen.

-Mi? Ja, ez?- lóbálta meg telefonomat szemem előtt.

-Nem, a kecske a szomszédból. Na add vissza.- vettem ki keze közül.

-Nincs is kecske a szomszédban.- gondolkozott el szarkasztikusan.

-Miért is volt nálad?- céloztam a kezemben lévő készülékre.

-Ja, csak felhívtam a szüleidet, hogy itt aludhatsz-e. Nagy örömmel igent mondtak, úgyhogy nem értem mi volt az a papolás az előbb arról, hogy úgysem engedték volna meg.- magyarázta vigyorogva.

-Ahhj istenem te gyerek.- sóhajtottam fel.

-Milyen gyerek a Hyungod vagyok!- vágta be a morcit. -Na húzzál fürdeni, mert késő van és még aludni is kéne.- oktatott ki.