It's a Kuroko no Basuke fanfic in hungarian which I write on my phone.
Atsushi Murasakibara úgy tartja, hogy az élet túl keserű ezért annyi édességet esz amennyit csak tud,hiszen azzal minden könnyebb.Azonban nem bánná,ha valaki színt vinne unalmas...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(Shirayuki)
Elmerengve néztem magam elé, kicsit higgadtabban. Időközben Tora is haza ért,fáradtan és nyúzottan, akkor már Shirokival a nappaliban ültünk, ő pedig se szó se beszéd elnyúlt a kanapén és a fejét az ölembe furva hallgatásba burkolózott. Hah... Rég láttam már ilyennek, talán, akkor amikor az a hülye bálygúnárral volt. Lassan kezdtem el simogatni a fejét, tudom, hogy ez mindig elaltatja,előbb utóbb. A halvány rózsa arany haja, puha volt, már gyerekként is. Amíg meg nem szólalt, bárki elhitte róla, hogy igazi arisztokratikus úrihölgy. Túl sok dolog van amit elvárnak egy időben, főleg úgy, hogy szétválasztottak minket. Yume és Yoru Tokyoban vannak, Himével és Tsukival egyetemben. Ha jól rémlik Haru Midorima iskolájába került, az is Tokyo, azonban... Titania Akashi Seijuro iskolájába, ami ismételten messze van. Bármennyire is relatívan nézzük, mindegyikünknek más az idő beosztása, ugyan azt csináljuk, mégis más feladatköröket látunk el. Nem értem, vagyis nem akarom érteni miért is csinálják ezt. Felnéztem Shirokira, aki üres tekintettel bámult ki az ablakon.
- Ne gondolkodj feleslges dolgokon. Csak önmagadnak ártasz vele. - a hangom élesen vágta át a nyomott csendet, összerezzent.
- Nem szeretem, hogy ezt csináljátok. Még gyerekek vagytok, ki kellene élveznetek.
- Ugyan már. Manapság melyik gyereknek van meg ez ? - szomorúan hátrafordult. Látszik rajta, hogy mondani akar valamit. - Shiroki...gyere ide.- felé nyújtottam a kezem. Pár hatalmas lépéssel máris mellettem termett és úgy ért hozzám, mintha gyenge üveg lennék. Igaz, hogy nem vagyok teljesen ép, de nem ilyen téren. Megragadtam a kezét és magam mellé rántottam. Így egyik oldalamon és az ölemben Tora terpeszkedett, míg a másikon Shiroki pislogott. - Már mondtam. Ne gondold túl ezeket. Majd én gondolkodom és emésztem magam a sorsunkon. Te már elhagytad ezt a hajót félig, nem szükséges visszaesned a gyomrába. Inkább dőlj ide és aludjunk. A holnapi nap hosszú lesz és megpróbáltatásokkal teli. - A vállamra rakta a fejét,csak ezután szólalt meg.
- Van valami terved?
- Ismersz. Nekem mindig van tervem. - Így aludtunk el. Hárman. Egy kanapén,ruhában, kényelmetlen pózban, mégis kényelmesen.
(Másnap reggel)
A telefon szüntelen csörgése lassan,de annál erőszakosabban kezdett el kirángatni az álmaim közül. Nem akarom kinyitni a szemem. Nem akarom elkezdeni ezt a hosszú napot és ami ennél is fontosabb, nem akarok kimászni ebből a kellemes melegből. Várjunk csak... Kellemes meleg? Lassan nyitottam ki a szemeimet és az első, amit megláttam egy széles váll, lejjebb néztem és egy puha, szőrös takaró széle éppen a vállamnál élte ki bolyhos mivoltját. Mégis mikor...? Shiroki megfordult és álmában magához ölelt, szinte már folytogatott. Tora. Biztos felkelt valamikor... Amúgy is, hány óra van már? Olyan érzésem van, mintha sietnem kellene.
