It's a Kuroko no Basuke fanfic in hungarian which I write on my phone.
Atsushi Murasakibara úgy tartja, hogy az élet túl keserű ezért annyi édességet esz amennyit csak tud,hiszen azzal minden könnyebb.Azonban nem bánná,ha valaki színt vinne unalmas...
Hát egy jó ideje, nem kukucskáltam ide fel. Saját és más hibájából is. De ahogy láttam...valahogy még mindig voltak olyanok akik ide találtak, szóval úgy érzem, hogy ide is kirakom azt a kis irományom, amiben benne vannak a miértek^^"
Remélem még fogok találni itt olyat, akit érdekel a folytatás, mert bármilyen meglepő, igen is van kész jó pár vázlatocska^^" Próbálok majd összekaparni magam annyira, hogy összeolvasszam őket egy nagy fejezetté.
Akit érdekelnek az okok, azok olvashatják a lent lévő furcsaságot. Ha a folytatásra tekintve van valamilyen ötletetek, kívánságotok, vagy van valami, amit szívesen látnátok biggyesszetek egy kommentet igazán alkuképes vagyok~
Továbbá ez egy enyhe felhívás szerű...? Újra szeretnénk éleszteni egy blogot. GeekySpace néven fut, és jóformán szabadkezű alkotás folyik a keretein belül (Space, a világűr meg jó nagy ám~) Eddig könyv,film, anime bemutatók kerültek fel rá, szerepjátékok, szösszenetek. De valójában tényleg bármit elfogadunk. Ha valaki a tagjává szeretne válni, és felépíteni valamit, akkor privátban keressen fel bátran.
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
Egyszer volt egy szőke hercegem. Elbűvölő volt és olyan kedves teremtmény. Annyi, annyi dolgot átélt. Mindig ott volt, elvette a könnyeim, sárkányokkal, démonokkal küzdött meg, csak azért mert meg akart menteni. Egyszer... Volt egy szőke, elbűvölő hercegem.
„Kicsim, van egy rossz hírünk"
Rossz hír? Mi lenne az... Manapság kaptam jó hírt?
Kifogyott volna otthon a gyógyszeres üveg?
Vagy valakit elvitt megint az idő vagy a kaszás szele?
Mi történhetett még, ami oda vág? Nem hiszem, hogy bármitől is a döbbenet járna át. Kíváncsian nézek, más már nem telik, de ha más nem, a szívem az ilyen ütéseket elég jól tűri. Legalábbis azt hittem.
„Tudod, már nem volt fiatal. Az állatorvos, pedig mindent megtett"
Kihagy egy ütemet a szívem. Nem, nem, nem. Ez nem történhet. Mély levegőt veszek. Csak egy hüppögésre futja.
Nem tehettem mást. Csak sírtam. Nem tudtak hozzá szólni. Nem tudtak megszólalni. Hiszen... régen láttak már sírni.
Gondosan elrejtettem a könnyeimet, a fájdalmamat és egyedül csak Neki mutattam. Ha bármi bajom volt... elpanaszoltam. Ő pedig hűségesen ült, farok csóválva, nyugodtan.
Kibámultam az ablakon.
Egyszer volt egy álmom. Egy csillogó nagy álmom, mint minden gyereknek. Állatorvos akartam lenni... a céljaimat elérni. Barátokat szerezni és természetesen akartam egy herceget, aki megvéd.
Ahogy nőttem, úgy vágytam egyre jobban a hercegre. Főleg miután elkapott a betegség.
Mentálisan, fizikálisan egyre jobban elcsúsztam. A szívem akkor is felmondta a szolgálatot, a levegő is kilókat rám húzott, én pedig csak voltam. Voltam, mint egy rossz, kiszáradt kaktusz a sarokban.
