Purple Giant&Sarcastic Snow White

Mission 2

Erősen pislogtam,hogy hátha csak egy rossz álom,amit látok.Komolyan...Hogy lehet megbukni pont jóformán a humán tantárgyakból...De ha mindezt figyelmen kívül is hagyom...hogy a viharban képes valaki megbukni rajzból?! Már nem azért a pár yenért...Ennél a tanárnőnél szinte lehetetlen. Annyira jóságos és naív,hogy egy pálcika emberbe is belelátja a mélységet.

-Ööö...Murasakibara-san...ezt,mégis hogyan...? –kérdeztem rá picit habozva.

-Hm? – nézett le értetlenül nyammogva.

-Hogyan sikerült ezeket az érdemnek nem nevezhető jegyeket összehoznod?- pontosítottam. Erre csupán egy kicsit kezdte ráncolni az orrát.

-Unalmasak.- csücsörített. Istenem...Ez a válasz...Mennyiszer hallottam már a húgaimtól... Tipikusan a tehetséges emberek felfogása,akik tudják,.hogy ha próbálkoznak sikerül minden,de ahhoz,hogy próbálkozzanak fel kell kelteni a figyelmüket,ami egy másik sokkal nehezebb feladat. Nekohimével is megszenvedtem rendesen ilyen téren.

-Lehet,hogy azok,de csak azért mert nem jól állsz hozzájuk. – kifejezetten kedvesen dorgáltam meg,de az arckifejezése nem változott csak felszegte a fejét.

-Akkor sem akarom. – El kellett fojtanom a nevetésem,komolyan...Akár egy hiperaktív gyermek,aki saját bevallása szerint a saját útját járja,de ezzel csak azt akarja elérni,hogy törődjenek vele. De ha már gyermek...

-Áh már értem. Tehát képtelen vagy rá. – szinte megdermedt és az ér kezdett kidagadni az fején.

-De képes lennék rá.- megváltozott a hangja.

-Nem hiszem. Végül is,ezek a jegyek azt mutatják,hogy nem vagy elég jó ahhoz,hogy minimum hármast elérj...sőt –Hetykén lenéztem az előttem lévő ellenőrzőre- Talán egy óvodás intelligencia szintjét sem ütöd meg. –Erre felpattant és a padra csapott.Minden leesett.

-De igen is képes vagyok rá! Nem vagyok hülye! – kiabálta kiborulva.

-Oooh tényleg? Bizonyítsd be.

-Be is fogom! Jobb leszek mint te! –pff...nem bírom.Kicsattant belőlem a nevetés.

-Rendben Murasakibara-san. Örülök,hogy mindent bele fogsz adni és számítok rád mint rivállis. – felnyújtottam a kezem kézrázás miatt de ő csak meredt rám. Azt hiszem leesett neki,hogy mit mondott....- Oh és megnyugtatlak,ha vissza vonnád ezt a csodálatos hadüzenetet és miattad esik kár a megítélésemen meg fogom találni a megfelelő módszert arra,hogy bosszút álljak.- enyhén eltátotta a száját de megfogta a kezem és megszorította. Kezd vissza térni a morcos,kényes megszokott Murasakibara Atsushi akit eddig láttam.

-Olyan vagy mint Aka-chin...- Morgott maga elé és vissza ült a székbe. –Mutasd meg a tiéd. Úgy fair. – Egy kis töprengés után oda ballagtam a padomhoz és kihalásztam az én kicsi füzetecskémet. Ahogy vissza értem,kinyitva letettem elé és picike mosoly kíséretében figyeltem az arcát. Néhány izma rendült csupán meg amikor szembe került azzal,hogy csak a legjobbal érem be. Aztán elért a testneveléshez. Nem volt jegyem. Szinte már analitikusan,szakértőként végig nézett rajtam.

-Miért? –Kérdezett rá nyíltan.

- Azért mert unalmas és nincs hozzá kedvem.

- Ha én is,akkor te is.

- Nem.

- De.

- Nem vagyok hajlandó.-lehajolt hozzám és amikor az arcunk egy vonalba került semmitmondóan bele nézett a szemembe.