It's a Kuroko no Basuke fanfic in hungarian which I write on my phone.
Atsushi Murasakibara úgy tartja, hogy az élet túl keserű ezért annyi édességet esz amennyit csak tud,hiszen azzal minden könnyebb.Azonban nem bánná,ha valaki színt vinne unalmas...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
(Murasakibara Atsushi)
Ez az óra hosszú.Ha így folytatom Yukichin el fog szökni. Azt nem akarom. Lassan oda kocogtam Masachinhez.
-Nee Masachiin elmehetek már? – néztem le rá. Már idegesnek látszott.Pedig csak kérdeztem.
-Miért és hova mennél?
-Yukichin el fog szökni ha nem sietek.
-Na és?
-Nem engedem el. – morrantam rá. Összeráncolt a aszemöldökeit.Látszott rajta,hogy gondolkodik. Felesleges. Annyi a dolga,hogy engedjen.
-Miért?
-Hm?
-Azt kérdeztem miért nem engeded el?- egyre dühösebb.
-Mert akarom. –A szemei kitágultak. Mi ezen annyira megdöbbentő? Pár percig bámult. Mintha azt nézné mennyire gondolom komolyan. Ez így hülyeség. Komolyabban nem gondolhatnám.
-Hát akkor menj. – Nem kellett több. Picit gyorsan mentem az öltözőbe a szekrényemhez. Igen.Van saját szekrényem. Egy nagy szekrény.Gyorsan levettem minden ruhám,beraktam és a zuhany felé indultam. Beálltam a meleg víz alá. Ez a melegség össze sem hasonlítható a Yukichinével. Amikor a tetőn rám feküdt egyszerre volt jó és rossz.Jó mert puha volt,jó illatú és édes. Rossz mert nagyon kívántam és nem kaphattam belőle többet. Kötekedett velem. Nem hitte el,hogy veszélyt jelenthetek neki. Vagyis erre gondoltam. Soha nem tudom biztosra,hogy mit gondolhat. Pont mint Akachinnél. Azzal a különbséggel,hogy Akachint nem akarom ezért megenni és magam alá kényszeríteni. De az íze...
-Aa-aah.Milyen bosszantó. – A falnak döntöttem a fejem. Még többet. Nem bírom kiverni a fejemből.Kell egy kis hideg víz,hogy lelankadjak. Morogva csavartam el a csapot. Mit kellene csinálnom vele? Siettem. Mint még soha. Felkapkodtam magamra mindent. A nyakkendőt meg sem kötöttem. Gyűlölöm.Olyan mintha fojtogatna egy kígyó. Elég gyorsan oda értem a gyengélkedőre. Kopogás nélkül vágtam ki az ajtót. Csend volt. Egy ágy az ablakhoz volt tolva. Ott szuszogott benne ő. Mintha csak pár pillanattal ezelőtt aludt volna el.Össze volt kuporodva,de az arca és a teste az ablak üvege felé nézett.Mintha az utolsó pillanatig figyelt volna valamit. Vagy valakit,mivel a sport pályát lehetett csak rálátni. Kifújtam a levegőt. Hát ezért siettem annyira? Egy harcias lusta macska. Ledobtam a cuccom a legközelebbi sarokba és felé indultam. Óvatosan ültem le,nehogy felkeltsem. Vigyázva értem hozzá.Megsimogattam a fejét,el el kaptam egy nagyobb tincset a hajából.Egy pillanatra elhúztam a kezem,mire utána mozdult. Hoh...Yukichin...ezek szerint szereti ha kényeztetik. Milyen apró orra van...és sűrű szempillája. A szája és formás.Egy picit el van most nyílva.Oh..Milyen éles pár fogacskája. Teljesen belemerültem az arcának a nézegetésébe. Egy közelebb és közelebb hajoltam hozzá. Már az orrunk is össze ért. Éreztem az édes eper és csoki illatot ami mindig körül lengte. Emlékszem,amikor első nap elmentem mellette megálltam. Azt hittem valamilyen édességet eszik éppen. Kérni akartam belőle,de amikor megfordult a kezei üresek voltak. Az Shirochinnel beszélt ezért még mosolygott is.Ahogy meglátott végig mért. Ezt már megszoktam,de ami utána következett furcsa volt. Felszegte a fejét és megkérdezte,hogy miért vagyok mögötte és hogy jót állok-e érte. Amikor pedig nem figyeltem rá,nem kiabált.Csak fújt egyet,közölte a Shirochinnel,hogy ez a hely tele van idiótákkal,szóval jól ellesz és elsétált. A tanár pedig csak nevetett és megveregette a vállam. Boldog volt és jó kedvűen közölte,hogy most osztottak ki minket és hogy a női nép tényleg szeszélyes. A szavait csak most értettem meg. Hála Yukichinnek. Lassan a homlokához érintettem az ajkaimat. Majd az orrához,mire fél kézzel megpiszkálgatta. A keze furán állt.Mintha mancs lenne. Már a szája felett tartottam a szám. Éreztem,ahogyan kifújja a levegőt.
