Nyolcadik rész

781 44 4
                                    

-Hogy? Vagy mi?-kérdezte Zozó.
-Barátnőd van. Én nem akarom ezt tönkre tenni.-mondtam.
-Nem fogod.-mondta majd megcsókolt.
Később beszélgettünk és hajnali 3-ra csak Zozó,Patrik(K.), Beni(Powa) maradt. Beszélgettünk és ittunk 4-ig, Beni az egyik vendég szobába aludt , Patrik a másikba, Zozó az én szobámban én pedig anyáéba.
Vagyis csak akartam , meg akartam fésülni a hajam . Csak egy gáz volt. A szobámba volt a fésű...a szobámba ahol Zozó aludt. Na mindegy , majd halk leszek. Halkan kinyitottam az ajtót és a sminkes asztalom felé osontam. Kihúztam a fiókot , de a fésüvel egybefogtam egy rúzst. Persze hogy leesett a földre.
-Upsz.-mondtam majd az ágy felé néztem azt remélve még alszik, de Zozó ült az ágyon és nevetett-
Bocsika, te mit nevetsz?-kérdeztem,
-Egész végig fent voltam, nem lennél jó betörő.-nevett.
-Kapd be.-mondtam majd elkezdtem nevetni.
Ő felkelt az ágyról közelebb jött és megcsókolt. Csókcsatába kezdtünk, az ágyra feküdtünk és Zozó elkezdett vetkőzni, levette rólam a ruháimat a ruhái után . Bezárta az ajtót és visszajött hozzám. Lefeküdtünk. Miután vége lett csókolóztunk , de valaki kopogott. Zozó gyorsan felöltözött, én pedig bementem a saját fürdőszobámba. Hallottam hogy fordul a kulcs, közben öltöztem.
-Szia szerelmem.-köszönt Anna Zozónak.
-Szia, mit keresel itt?-kérdezte Zozó.
-Gondoltam hogy itt alszol, és nagyon hiányoztál.
Kinyitottam az ajtót mielőtt még mást is csinálnának..khm..
-Helo.-köszöntem.
-Helo, mit csinálsz itt?-kérdezte Anna.
-A fürdőbe volt a fésüm, és átjöttem érte, csak Zozó felkelt mert egy balfasz vagyok.-mentegetőztem.
-Értem.-mondta, semmi gyanút nem fogva-én megyek.-mondta.
-Ha akarsz itt aludhatsz , gondolom Zozóval akarsz aludni-mondtam.
-Köszi.-mondta majd megölelt.
-Akkor megyek, joéjt.-mondtam , majd kinyitottam az ajtót.
Zozóra néztem , ő pedig rám. Megakadt rajta a tekintetem, elvesztem sötétbarna,lámpafénytől csillogó szemeiben.
-Joéjt.-mondták egyszerre.
Délután 3-kor keltett Zozó.
-Reggelt.-mondta.
-Reggelt.-mondtam majd felültem az ágyon.
-Mi megyünk , gondoltam szólok mondta majd leült mellém az ágyra.
-Oké, köszi.-mondtam majd kikeltem az ágyból.
-Ne maradjak itt segíteni elpakolni?
-Nem kell köszi.-mondtam a felém közeledő fiúnak.-Zozó a tegnapi...egyszeri alkalom volt, sokat ittunk. Maradjon köztünk.
-Oké.De akkor is jó volt. Nem?-kérdezte egy mosoly kíséretével.
-Hát...jó volt. De erről többet ne is beszéljünk.
-Miért?-kérdezte miközben már teljesen közel volt és arcunk pár centire volt egymástól.
-Mert. Ígérd meg..-mondtam.
-Megígérem..csak tudod..nem szoktam betartani.
-Akkor most fogod.-távolodtam tőle.
-Majd meglátjuk..-kacsintott és egy puszit nyomott számra.
Estére rendeltem pizzát, és filmeztem amikor megcsörrent a telefonom. Leállítottam a filmet.
Ismeretlen. Nem vettem fel , elindítottam a filmet.
Másodjára is hívott. Megint leállítottam a filmet.
-Igen?-kérdeztem.
-Szia, Zozó vagyok. Nem is köszönsz?
-Szia, nem tudtam hogy te vagy az. Honnan van meg a számom?
-Nem tudom. Tudunk besz..beszélni?-kérdezte elcsukló hanggal.
-Persze gyere át most.-mondtam aggódva.
-Oké. Szia.
-Szia.-köszöntem.
10 perc múlva csengettek.
Kinyitottam az ajtót és a kapuhoz szaladtam. Láttam hogy Zozó áll ott. Mikor közelebb értem láttam hogy könnyes egy kicsit a szeme. Szorosan átöleltem amit ő viszonzott. Ezt az ölelkezést kutyák ugatásta szakította meg. Bementünk a házba és leültünk a kanapéra.
-Na mesélj.-fordultam a fiú felé.
-Anna és én...-mondta könnyeivel küszködve, látszott rajta hogy szomorú-..vége.
-Ohh , sajnálom. Erről én tehetek?
-Nem..megcsalt. Úgy látszik ennyit számított neki az "örökké" , ja meg az a 3 év...-mondta majd ezt követően lehajtotta fejét.
-Zozó..egyszer azt mondta egy okos ember....SZAROK RÁ...én voltam az az ember. Engem is csaltak már meg. Tudom milyen érzés..tudom mi fut át a fejedben..mert én is átéltem.-mondtam majd erre visszagondolva sírni kezdtem.
-Lara..ne sírj.-mondta majd közel húzott magához.
Fejemet a mellkasába fúrtam.
1 órával később boldogan dőltem rá mellkasára az elkezdett film nézését folytatva. Megettük a pizzát. Megnéztünk még egy filmet.
Hajnali fél egykor lett vége.
-Akkor én megyek.-mondta Zozó majd felkelt a kanapérol.
-Zozó légyszi aludj itt.-öleltem át szorosan.
-Hát nem is tudom..
-Kérlek..most pont a magány az amire nincs szükségem.
-Akkor mire van?
-Rád.-mondtam majd megcsókoltam.
Visszacsókolt. Mikor ajkai hozzá értek ajkaimhoz..valamit éreztem. Eddig talán az alkohol miatt nem éreztem ahogy csókol. Vagy csak nem akartam érezni..mert azt gondoltam úgysem lehet az enyém.

zozo_a_mindenemHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin