Piton-Potter

Lucius Malfoy színrelép

Arthur csak pár nappal a Sötét varázslatok kivédése óra után jutott el azon terve megvalósításához, miszerint elmegy megnézni régi lakosztályukat. Az apjával töltött óra után egyenes útja volt a gyengélkedőre, ahol bent is fogták másfél napra. Megkapta a kiosztását, amiért agyrázkódással rohangált, holott pihennie kellett volna, még akkor is, ha meggyógyították. Amíg a gyengélkedő vendégszeretetét élvezte, Albus meglátogatta, és elárulta, hogy el kell utaznia a következő hétre. Ezzel nem tudott mit kezdeni. Nem nagyon örült, hogy egyedül marad, de nem volt mit tenni, beletörődött a sorsába.

Amint elszabadult Madam Pomfrey kezei közül, első útja a lakosztályukhoz vezetett. A hely félúton volt a pince és a torony között, mivel Piton a Mardekár házvezetője volt, Harry meg a Griffendélé. Nem lehettek elérhetetlen távolságban a házaiktól.

Arthur legnagyobb örömére a helyiség semmit sem változott, még a jelszó is ugyanaz volt: dögölj meg Albus. A megszokott kék falak és a sötét antik bútorok megnyugtatták a fiút. Hirtelen ötlettől vezérelve ment be szülei szobájába, hogy körülnézzen. Ahogy gondolta, a szekrények üresek voltak. Átment saját szobájába, ahol minden pont úgy volt, mint majdnem egy hete, a baleset napján. Az ágyával szemközti falat teljes egészében egy könyves szekrény foglalta el, roskadásig pakolva könyvekkel. Elmosolyodott, amikor az egyik polc közepén három fényképet pillantott meg. Az egyiken Perselussal látható, volt egy, amin Harryvel, és közöttük egy, amin mindhárman rajta szerepeltek. Az első képen három-négy éves lehetett, és Pitonnal egy üst mellett álltak. Az volt az első alkalom, hogy segíthetett az apjának egy bájital elkészítésénél, s nem csak nézhette. Harry készítette a képet, titokban. Amin Harryvel volt, az Londonban, az állatkertben készült. Ott is meglehetősen fiatal volt, és csillogó szemekkel hallgatta, amint apja a tigrisekről magyaráz neki. A harmadikon mindkét apja kezét fogva ugrált az utcán.

Az ágya mellett ott volt a Luciussal közös képük is. A kép az első találkozásukkor készült a Malfoy-kúriában. Nem volt egy siker sztori. Már az első perctől kezdve ki nem állhatták egymást. A képen egymás mellé állították őket, de persze ahelyett, hogy minimum nyugodtan megálltak volna egymás mellett, inkább keresztbe tett karral fordultak ellentétes irányba.

Végül elhatározta, ha teheti, a napjai nagyját itt fogja tölteni, ahol senki sem zavarhatja, hiszen senki sem tudja, merre van. Azt bánta a legjobban, hogy estére vissza kell majd térnie a közös hálóba. Ha nem teszi meg, hamar kiderülne, hogy máshol éjszakázik. Ismerte a házát, a mardekárosok köcsögök voltak, főleg, ha egy ember ellen volt az egész évfolyam. Aggodalomra hivatkozva hamar elköpnék valakinek, hogy nem a közös hálóban alszik.

Elsápadt a gondolatra, hogy mindez sokkal rosszabb lesz, amikor megjelenik Lucius is. Kevés ember volt, aki nem kedvelte Arthurt, hiszen mindenkivel el tudott beszélgetni, sőt lényegében úgy változott a stílusa, amilyen közegbe került, így mindenkivel megtalálta a közös hangot, de nem annyira, hogy ennek hatására bárki is meggyűlölje. Mióta iskolába járt, és hivatalosan, diákként, nem pedig ott rohangáló gyerekként, több olyan diák is akadt, aki nem kedvelte. Ez legfőképp szülei kilétéből fakadt, nem pedig személyeskedésből, mint Novelle-lé. Azonban az átkoktól még ebben az esetben is szüleinek személye tartotta vissza a többi diákot. Malfoy pedig ismert átkokat bőven, és ha jelenleg nem emlékszik a másodévükben történtekre, akkor nagyon valószínű, hogy még egy kicsit sem kedveli. Évek óta most először nem várta, hogy a szőke visszajöjjön az iskolába. Megrázta a fejét, hogy kiverje a gondolatot a fejéből, és elkezdett összepakolni az ágyon heverő táskájába, miután tértágító bűbájjal látta el.