Véleményem a lovakról

158 13 6
                                    


Igen, igen ma nagyon aktív vagyok mert megtaláltam pár régebbi füzetemet amikben ezek voltak.

A lovak

Mily csodálatos egy faj. Megszelídíthetetlen és vad mely bántani nem óhajt, hisz TE vagy a ragadozó. Azért mert megvadul és ártani szándékoz téged, nem ő a hibás! Ő csak fél, ami agressziót vált ki belőle. Ha így viselkedik ne rettenj el tőle, inkább nyugtasd meg, hogy te nem akarod bántani. Nehéz a bizalmukba férkőzni, de érdemes próbálkozni és elérni, hogy bízzon bennünk,  mert utána amikor a bizalmát nekünk adja azt fogd fel úgy, hogy a bizalmával együtt egész lényét rád bízza. Ez ugyan nagy boldogsággal tölti el az ember  szívét, de ezzel együtt nagy felelőség is. Miért? Mert attól a pillanattól kezdve mindent megtesz érted és amit ezután elkövetsz hibákat azokat ő is el fogja. Ő hamar megtanul majd érteni téged, ezért neked is ügyelned kell a legkisebb jeleire is, és reagálni rájuk. "Nincs olyan bensőséges titok, mint amely ló és lovas között alakul ki."  A ló ismeri a súlyodat, a tartásodat, a tapintásodat, az illatodat, a személyiségedet, ezért tudja  megállapítani egy nézésből, hogy hogyan érzed magad. Ő már a hangod enyhe változásaiból rájön, hogy éppen szomorú/dühös vagy. Te is megfogod érezni egy idő után, ha ideges vagy valami baja van. Ő nem tudja elmondani másnak a tőled/rólad  megtudott információkat, úgynevezett titkokat. Ebben te mint ember se sokban különbözöl, hiszen hiába tudsz beszélni, azt sem tudod elmondani másnak, hogy mikor ideges vagy, hogy éppen mikor mihez van kedve. Ezek azok a titkok amikről a mondás beszél. 

A ló olyan mint egy tükör. Ha te ideges vagy, ő is ideges lesz, ha te félsz, ő is félni fog. Ezért akármit is tesz/teszel maradj nyugodt. Ha valami rosszat tesz, NYUGODTAN mutasd meg neki hogy rosszat tett. Bántalmazás nélkül!  Hogyan? Tegyük fel hogy lovagolsz. A ló egyszer csak irányíthatatlan lesz. Mit teszel? Rövidebb szárat fogsz? Belerántasz a szájába? Elkezded pálcázni? Egyik Sem! HA nem vadult meg alattad hanem csak szimplán irányíthatatlan akkor elkezdesz gondolkodni hogy miért csinálhatja ezt, ha megvan akkor kijavítod a hibát, ha nincs akkor ha

 A) Megpróbálod megnyugtatni lóhátról.

B) Belekapaszkodsz a nyeregbe és addig hajtod amíg ki nem fárad. 

Mind két lehetőség helyes valamennyire, viszont van egy C) variáció ami érvényes arra is ha teljesen megvadul alattad a ló.
C) Legelőször gondoskodsz arról hogy a lehető legkisebb esélyed legyen leesni (azaz jobban szorítasz a lábaddal és a kantárt is erősebben fogod) aztán elkezdesz a mozgásával ellentétes irányba mozdulni és jó mélyen beleülsz a nyeregbe. Ha ez nem hatásos jön az utolsó verzió amit csak akkor csinálj ha tudsz rendesen lovagolni. 
D) Kikönnyítesz a nyeregbe kapaszkodva erősen szorítva a lovat és csak hagyod hogy lehiggadjon.


Rengeteg ló van, de akárcsak az emberekből belőlük sincs kettő ugyan olyan.


Írta:Dream06Life

Yayımlanan bölümlerin sonuna geldiniz.

⏰ Son güncelleme: Aug 31, 2017 ⏰

Yeni bölümlerden haberdar olmak için bu hikayeyi Kütüphanenize ekleyin!

Minden ami a lovakkal kapcsolatosHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin