stutter || irwin (hungarian translation)

29. fejezet: Megkönnyebbült

JULIA

Úgy éreztem majd kiugrik a szívem a helyéről, és nem értettem a szív monitor miért nem jelzi.

Utáltam, hogy Ashton jelenléte megkérdőjelez bennem mindent, amit eddig hittem magamról, és hogy gyengévé tesz, amikor pedig próbáltam felépíteni azt az illúziót, hogy igenis erős vagyok. Minden megváltozott, amikor találkoztam vele, de nem tudtam eldönteni, hogy jobb vagy rosszabb irányba.

Hallottam, hogy mély levegőt vesz, mintha mondani készülne valamit, de nem akartam hallani. Nincs semmi, amit mondhatna. Csak álltatjuk magunkat, ha azt hisszük, hogy mégis van.

- Julia – kezdte, és megviselt volt a hangja – Én... istenem, elcsesztem. Mi van velem?

Hallottam egy puffanást és egy sóhajtást.

- Beszélek hozzád eszméletlen állapotban, mintha hallanál. Az emberek mindig ezt csinálják a filmekben. Abban Chloe Moretz-es filmben is, amit megnézettél velem.

Emlékeztem arra a napra. Rávettem, hogy nézze meg az egyik kedvenc filmemet, és pénzben fogadtam vele, hogy legalább fél órát sírni fog rajta. Tíz percen belül a nyakamba temette az arcát, én pedig el akartam neki mondani, hogy csak öntudatlan vagyok, nem pedig kómában, ahogy az If I Stay karaktere.

- Nem tudom, hogy ronthattam el így a dolgokat, minket... mindent magától értetődőnek vettem. Nem voltam még kész az elkötelezettségre, vagy nem vettem komolyan, nem tudom. Megijesztettél, de így rájöttem, hogy te vagy az, akit...

- Oké, lejárt az idő. Kifelé – hallatszódott Rachel szigorú hangja.

És azt is hallottam, hogy további lépések zaja követi őt.

Belül káromkodni kezdtem a közbelépése miatt. Vajon mit akart mondani Ashton?

Az, aki...

- Vogue, úgy értem Rachel... - kereste a szavakat Calum. Még nem hallottam őt ilyennek. – Csak adj neki pár percet, hogy elmondhassa, amit szeretne.

- Semmi baj – mondta Ashton. – Egyébként sem valószínű, hogy hall.

Nem sokkal később elhalkultak a lépések, és nem maradt más, csak a csend.

A szív monitor stabilan pittyegett, én pedig vártam, hogy a szobában lévő ismeretlen ember megszólaljon. De egyre csak teltek a percek, és a hallásom is kezdett gyengülni. Vajon ilyen érzés, amikor újra elvesztem az eszméletem?

Mielőtt elnyelt volna csend, egy erőtlen hang szólalt meg.

- Sajnálom.

És meglepően, a hang Rachelé volt.

~

Van valami szomorú, de mégis felemelő érzés abban, amikor valami olyat hallasz, amiről sejtetted, hogy igaz, de nem merted bevallani.

Az én esetem ez a „Segítségre van szükséged" volt.

Amikor az orvos szájából elhangzott ez a mondat, először tagadásban voltam. De legbelül tudtam, hogy igaza van.

- Nem – ráztam a fejem – Csak néha van rohamom, de nem sokszor...

- A pánikroham a szorongás gyakori tünete – mondta gyengéden.

A szeméből kedvesség és megértés sugárzott. Ezt is utáltam.

- Gyakori rettegés, félelemérzet, nyugtalanság, heves szívverés, rosszullét, fejfájás, fáradtság, szédülés, álmatlanság. Minden, amiről a barátnőd elmondta, hogy nálad is sűrűn jelentkezik.

Rachel-re néztem, aki védekezően felemelte a kezét.

- Nem szégyen beismerni, hogy nem vagy jól, Julia – mondta halkan.

A szám szélét harapdálva próbáltam nem elsírni magam.

- Igaza van – mondta a doktor.

Láttam, a névtábláján, hogy Dr. Tsing – nek hívják.

- A szorongás talán mindenkinél máshogy mutatkozik meg, de kétségkívül nem te vagy az egyetlen, aki így érez. A rettegés, a félelem? A rohamok? Nem tudom garantálni, hogy teljesen eltűnnek majd, de különböző technikákkal és gyógyszerekkel határozottan csökkenthetjük a gyakoriságát.

Körbenéztem a szobában. Olyan érzés volt, mintha bezárulna ez a négy fal. Éreztem, hogy közelít a rosszullét, amit az előbb a doktornő is leírt. A légzésemre koncentrálva behunytam a szemem.

- Kaphatok... egy percet?

Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy egyre idegesebb lettem. Nem akartam, hogy a doktornő előtt legyen rohamom.

- Kipróbálunk valamit, oké, Julia? – Dr. Tsing hangja gyengéd, megnyugtató volt. – Vegyél egy mély levegőt, számolj háromig, majd fújd ki. A vállaid merevek, engedd el magad.

Úgy tettem, ahogy mondta. Néhány perc múlva már normálisan vettem a levegőt és a rettegés érzése is eltűnt.

- Rachel is ezt a technikát tanította – mondtam.

- Nos, a barátnőd nagyon okos.

Rachel rám nézett, egy mondj valami újat pillantással.

A doktornő gyorsan leírt valamit a lapjára, mielőtt letépte és felém nyújtotta.

- Felírtam egy gyógyszert. Heti kétszer kell bevenned – mondta, mielőtt elhagyta a szobát.

Lenéztem a kezemben lévő kis cetlire, majd találkozott a tekintetem Rachel-ével.

Egy olyan érzés kerített hatalmába, amit eddig nem nagyon éreztem.

Megkönnyebbülés.

Mielőtt megállíthattam volna, előtört belőlem a zokogás, és nem tudtam gátat szabni a könnyeimnek. Éreztem, ahogy Rachel megölel és a hátamat simogatja.

- Minden rendben lesz, Julia.

És most az egyszer végre elhittem.

Nem saját történet, én csak fordítom! / This is not my story, I just translate it!

Eredeti író / Original writer: https://www.wattpad.com/user/electrifies