Téged akarlak! (Phan)

3. FEJEZET

  -Szia!-Kiment az ajtón én pedig egyedül maradtam. Egyedül maradtam félve attól, hogy elveszítem azt akit mindennél jobban szeretek.   

Phil több mint három óra hosszáig nem jött haza. Nekem végig gyomoridegem volt, csak ültem a kanapén és néztem a falat. Néha az ajtó felé néztem mikor mintha lépteket hallottam volna és azt hittem, hogy Phil jött haza, de persze tévedtem. Már éppen felakartam hívni, hogy hol van, de akkor nyitódott az ajtó és belépett rajta, Phil széles mosollyal az arcán. Imádtam azt a mosolyt, de akkor valahogy nem tudott felvidítani.

-Szia, megjöttem!-Köszönt miközben levette a cipőjét.-Hoztam, mindent amit kértél.-Csak akkor vettem észre a szatyrot a kezében. Jólesett, hogy gondolt rám.

-Szia, köszi!-Mondtam majd elvettem tőle a szatyrot és bevittem a konyhába. Visszamentem Philhez aki már kényelembe helyezte magát a kanapén. Leültem mellé.-És, milyen volt?-Kérdeztem remélve, hogy nem kedvelték egymást, bár erre nem sok volt az esély mivel mosolyogva jött haza.

-Nagyon jó fej csaj! Sokat beszélgettünk, igazából mindenféléről! Tudod, ahogy mi is szoktunk.-Na ennél a mondatnál olyan szintű féltékenység fogott el mint még soha. Phil nem vette észre a nagy áradozásában, hogy én legszívesebben kinyírnám a csajt, aminek örültem.-De tudod, nem csak úgy beszélgettünk mint a barátok.-Itt felkaptam a fejem és reméltem, hogy nem azt fogja mondani amitől a legjobban félek, pedig azt mondta...-Volt valami közöttünk, ami olyan megmagyarázhatatlan. Szikrázott a levegő közöttünk... és a végén megcsókoltuk egymást...-Az a mérhetetlen fájdalom amit éreztem miután ezeket elmondta egyszerűen leírhatatlan. A könnyeimet próbáltam bent tartani és elmosolyodni, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam elmosolyodni, legalábbis őszintén biztosan nem.-Olyan jó volt! Végre érzem olyan sok idő után, megint, hogy valaki mellettem van! Tudod, úgy testileg is!-Óóó, ha tudnád, hogy mennyire szeretnék én testileg is melletted lenni...-Gondoltam magamban.-Holnapra már meg is beszéltünk egy újabb találkozót.

-Örülök nektek!-Mosolyt erőltettem az arcomra és próbáltam nagyon meggyőzően mondani ezt a mondatot.-Gondolom, holnap is ott találkoztok ahol ma.-Mondtam majd belenéztem a gyönyörű szemeibe. Csillogtak, de úgy csillogtak mint még sosem. Boldog volt. És ezt a boldogságot nem én okoztam. Valószínűleg nekem is csillogtak a szemeim, csak nekem a könnyektől amik kibuggyanni készültek. 

-Nos, holnap itt beszéltünk meg egy találkozót, mivel be akarlak mutatni neki.-Hát itt aztán leszakadt a pofám.-Azt aztán már tényleg nem akarhatja, hogy végignézzem, ahogy előttem enyelegnek!- De mit mondtam volna? Azt, hogy nem akarok vele találkozni? És miért nem, mert szerelmes vagyok Philbe és féltékeny vagyok? Nem volt más választásom így hát csak elmosolyodtam és úgy csináltam mintha örülnék neki.

-Jól van, hozd csak el, szívesen megismerném!-Feleltem miközben felálltam a kanapéról és elindultam felvenni a cipőm. Kikellet mozduljak, nem maradhattam ott a lakásban Phillel. Már így is alig bírtam, hogy ne sírjam el magam.-Elmegyek mert el kell intéznem valamit, majd jövök!-Mondtam majd felvettem a pulcsimat és már nyitottam is a bejárati ajtót.

-Rendben, menj csak majd ha hazaértél még beszélünk, szia!

-Szia!-Köszöntem el majd kimentem az ajtón. 

Elsétáltam egy közeli parkba és ott leültem egy padra. Az őszi szél egyre erősebben fújt és lassan az eső is elkezdett cseperegni.-Pont a hangulatomhoz illő idő...-És csak tűrtem ahogy, tiszta víz leszek az esőtől, mint azt ahogy Phil áradozik az újdonsült barátnőjéről. És lassan elkezdtek potyogni a könnyeim. Azokban a könnyekben csak fájdalom volt. Hiszen a szerelem csak fájdalmat okoz, nem igaz? Sokszor sajnos nagyon is igaz...